BL: Végig azt éreztem, a játékvezető nem kedvel minket – Conte

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.10.03. 09:02
null
Conte cseppet sem volt elégedett a játékvezetővel (Fotó: AFP)
Az előző idényben elődöntős FC Barcelona hátrányból 2–1-re legyőzte az olasz élvonalbeli Internazionalét a Bajnokok Ligája F-csoportjában. A vendégek vezetőedzője, Antonio Conte nem hagyta szó nélkül a játékvezető munkáját, Ernesto Valverde, a spanyol gárda trénere pedig azt mondta, roppant fontos három pontot szerzett csapata.

 

„A második félidőben megváltozott a mérkőzés képe. A hatvanötödik percig a Barcelona minden próbálkozására jól reagáltunk, sőt szerintem egy tizenegyest nem adtak meg a javunkra. Többet érdemeltünk volna, mint a Barca. A különbséget néhány klasszis zsenialitása jelentette” – nyilatkozta Antonio Conte a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

„Aki látta a meccset, tisztában van vele, mi történt. Az első pillanattól volt egy rossz érzés bennem
– így az olasz tréner a játékvezetéssel kapcsolatban. – Nehéz megmagyarázni, mire gondolok. Tiszteletet követeltek tőlem, de én is elvárom ugyanezt. Nem keresek kifogásokat, nyilván bosszús vagyok a vereség miatt, csupán őszintén elmondom, mit gondolok. Végig úgy éreztem, nem kedvel minket a játékvezető. Olyan bíróról [Damir Skomina – a szerk.] beszélünk, aki a legutóbbi BL-döntőt vezette…”

„Egyrészről elégedett vagyok, mert a játékosaim jól teljesítettek, másrészt viszont pont nélkül kell hazautaznunk, ami fájó. Meg kell érteni, a vereség hány százalékban a mi felelősségünk, s hányban a Barcelona érdeme. Az elmaradt tizenegyes kizökkentett minket a ritmusból. Az első kapott góltól elszállt az önbizalmunk” – tette hozzá Conte.

Ernesto Valverde, a Barcelona vezetőedzője örül, hogy csapata fordítani tudott.

„Szinte végig hátrányban kellett játszanunk. Nem tudtunk mit kezdeni az Inter letámadásával. Fordulás után nagyobb kockázatot vállaltunk, s sikerült távol tartani ellenfelünket a kapunktól. Arturo Vidal beállása kulcsfontosságú volt” – így Valverde.

„Sorozatban harmadik tétmérkőzésünket nyertük meg. Ez roppant fontos győzelem volt számunkra. Nehéz csoportban vagyunk, minden forduló sorsdöntő lehet. Láthattuk, az Inter nagyszerű első félidőt produkált.”


A katalán együttes legutóbbi 33 hazai BL-találkozóján nem kapott ki.

„Ez sokat elárul a klubunkról és a Bajnokok Ligájáról. Mindig alaposan felkészülünk erre a sorozatra, amely nagyon sok erőfeszítést igényel. Persze olykor előfordulnak fájdalmas vereségek.”


Valverdét megkérdezték Antonio Conte játékvezetői kritikájáról.

„Nem tudok mit mondani más emberek érzéseiről. Nekem nem volt gondom a San Siróban, majd kiderül, idén is így lesz-e. Van egy nagy hibám, mindig a csapatom érdekei szerint látom a világot. Nem hiszem, hogy az Internek járt volna a tizenegyes. Persze, ha tőlünk valaki elesik az Inter tizenhatosán belül, rögtön gyanús az eset. Ezen nem tudok változtatni.”

„Az Inter nagyszerű csapat, remek edzővel. Értékes ez a győzelem, mert erős rivális ellen sikerült három pontot szereznünk” – fejezte be Valverde.

BAJNOKOK LIGÁJA
F-CSOPORT

FC BARCELONA (spanyol)–INTERNAZIONALE (olasz) 2–1 (0–1)
Barcelona,
Camp Nou, 86 141 néző. Vezette: Skomina (szlovén)
BARCELONA:Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Semedo – De Jong, Busquets (Arturo Vidal, 53.), Arthur – Messi, Suárez, Griezmann (O. Dembélé, 66.).Vezetőedző:Ernesto Valverde
INTER:
Handanovic – Godín, De Vrij, Skriniar – Candreva (D'Ambrosio, 71.), Barella, Brozovic, Sensi (Politano, 79.), Asamoah – Lautaro Martínez, Alexis Sánchez (Gagliardini, 66.).Vezetőedző:Antonio Conte
Gólszerző: L. Suárez (58., 84.), ill. Lautaro Martínez (3.)

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 2 1 1
2–0 +2 4
2. FC Barcelona 2 1 1
2–1 +1 4
3. Slavia Praha 2
1 1 1–3 –2 1
4. Internazionale 2
1 1 2–3 –1 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik