BL: „Többet vártunk a Ludogorectől. Nem tudom, hogy mi engedtünk-e ennyit nekik”

P.V., S.ZS.P.V., S.ZS.
2019.07.11. 07:12
A Ferencváros 2–1-es győzelmet aratott hazai pályán a Ludogorec felett a Bajnokok Ligája-selejtező első körének első mérkőzésén. A szerdai találkozó után a Fradiba visszatérő és kezdőként pályára lépő Priskin Tamás, az első nemzetközi mérkőzésére csereként beálló Sigér Dávid és az egy gólt, egy gólpasszt jegyző Tokmac Nguen értékelt az NSO Tv-nek.




Priskin az NB I-ből kieső Haladástól tért vissza a kölcsönből,
s a felkészülés alatt meggyőzte Szerhij Rebrov vezetőedzőt, hogy a Ludogorec ellen a kezdőbe nevezze.



Priskin az NB I-ből kieső Haladástól tért vissza a kölcsönből,
s a felkészülés alatt meggyőzte Szerhij Rebrov vezetőedzőt, hogy a Ludogorec ellen a kezdőbe nevezze.

„Nem az a fontos, hogy mekkora ugrás az NB I-ből való kiesés után kezdeni a BL-selejtezőn, hanem az, hogy nagyon jó érzés volt újra pályára lépni a Fradiban. Az meg külön öröm, hogy győztes mérkőzésen. Bízom a hasonló folytatásban” – mondta a csatár, s hozzátette: a helyén kell kezelni a 2–1-es győzelmet, az ünneplés akkor lesz megérdemelt, ha sikerül a továbbjutás.

A gólt és gólpasszt jegyző Nguenugyancsak arról beszélt, hogy nagyon nehéz meccs vár rájuk a Ludogorec otthonában, de biztos benne, hogy ott is betalálnak az ellenfél kapujába.

Sigér Dávid az első nemzetközi mérkőzését játszotta, csereként lépett pályára, s úgy érzi, egy„elalvás” kivételével – erről a videónkban beszél – mindent megcsinált, amit kértek tőle.

„Óvatosan kell bánni azzal, ami ezen a mérkőzésen történt – mondta. – Többet vártunk a Ludogorectől, de ebben lehet, hogy benne van az is, hogy idegenben játszottak. Nem tudom, hogy mi engedtünk ennyit nekik vagy ők játszottak óvatosabban. Volt, amikor birtokolták a labdát, irányították a mérkőzést, ugyanakkor mi úgy vittük végig a támadásainkat, ahogyan azt elterveztük. Meg kell néznünk még egyszer a meccset, és kielemezni, miben kell fejlődnünk a visszavágóra.”

A játékosok a videóban természetesen azt is elmondják, mit várnak a kinti mérkőzéstől.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS

FERENCVÁROS–LUDOGOREC (bolgár) 2–1

Budapest, Groupama Aréna, 18 115 néző. Vezette: Smulevics (izraeli)
FERENCVÁROS: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister – Ihnatenko, Haratin (Sigér, 77.) – Zubkov, Skvarka, Nguen (Varga R., 83.) – Priskin (Lanzafame, 65.). Edző: Szerhij Rebrov
LUDOGOREC: Iliev – Ikoko, Terziev, Moti, Negyalkov – Góralski (Badji, 78.), Gyakov – Lukoki (Intima, 83.), Biton (Marcelino, 65.), Tchibota – Swierczok. Edző: Sztojcso Sztoev
Gólszerző: Nguen (6.), Zubkov (65.), ill. Swierczok (31.)

Legfrissebb hírek

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
8 órája

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
22 órája

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11