Guardiola: Már a szünetben elmondtam, hogy hibáztam

Vágólapra másolva!
2014.04.29. 23:10
null
Pep Guardiola a játékosai előtt is vállalta a felelősséget (Fotó: Action Images)
A Real Madrid idegenben 4–0-ra legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott be a lisszaboni fináléba. A spanyol csapatból Sergio Ramos fejjel, Cristiano Ronaldo lábbal duplázott. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

 

„Tökéletes mérkőzés volt, tökéletes első félidővel – büszkélkedett a lefújást követően a madridiak mestere, Carlo Ancelotti. – Nagyon örülök, játékosaim mindent végrehajtottak, amit csak kértem tőlük. Bale és Ronaldo remekül együttműködött, tökéletes mérkőzést láthattunk. Köszönöm mindenkinek, hogy a Real 12 év után ismét eljutott a BL döntőjébe. Nyertem már Münchenben, ez önbizalmat adott. Egy mérkőzés még hátra van, és az bizony egyáltalán nem lesz könnyű. Ott már nem számít, hogy milyen jól futballoztunk most. Sajnálom, hogy Xabi Alonso nem léphet majd pályára a döntőben, de nélküle is nyernünk kell. Sajnálom őt, nagyon peches, ám velünk együtt ő is aranyérmes lehet."

„Ne is kérdezzetek semmit, már mondom is! Tartozott már nekem a Bajnokok Ligája a Bayern legyőzésével! A diadalt elhunyt barátaimnak és édesapámnak ajánlom. A Bayernnek esélye sem volt a győzelemre, teljesült egy nagy álmunk. Köszönet minden szurkolónak, aki elkísért minket Münchenbe! Visszatértünk oda, ahol lennünk kell: a döntőbe, ahol még soha nem léphettem pályára. Ami nem jön össze az egyik évben, lám, sikerülhet nemsokára. Ma mindenki beleadta szívét-lelkét a mérkőzésbe tőlünk. Nem az a fontos, hogy én szereztem a gólokat, bár tény, egyéni csúcsteljesítmény. A győzelem a fontos, és a csapat teljesítménye" – így a mérkőzés hőse, az első két gólt fejelő Sergio Ramos.

Akinek immáron a feje sem tréfa...

„Fantasztikus eredmény ez számunkra, keményen megdolgoztunk érte, taktikailag remekeltünk és abszolúte megérdemeltük a győzelmet – értékelt a madridi Gareth Bale. – Volt lehetőségünk a kontrákra, éppen, ahogyan szeretjük. Gyors és helyzeteiket jó arányban értékesítő játékosokkal rendelkezünk, fekszik nekünk ez a stílus. A Real a világ legnagyobb klubja, és én azért jöttem ide, hogy nagy trófeákat nyerjek végre. De egy lépést még meg kell tennünk."

„Ez történik, ha rosszul futballozol és a pontrúgásoknál rosszul helyezkedsz – mérgelődött joggal a Bayern mestere, Josep Guardiola. – Ha a legmagasabb európai szinten lévő ellenféllel játszol, az ilyen hibák miatt nagyon kikapsz, az ilyen hibákat azonnal megbüntetik. A Bayern nagy csapat, megpróbálom majd ismét győzelemre vezetni a játékosokat."

„Súlyos vereséget szenvedtünk, és csak kevés helyzetünk volt – tette hozzá a katalán szakember. – Rosszul játszottunk, és ez az én felelősségem. Már a szünetben elmondtam a játékosoknak, hogy hibáztam. Tudtuk, hogy játszik a Real, ezért sok labdabirtoklást akartunk és sok embert a középpályán, de a védekező középpályásaink nem tudták megfelelően ellenőrizni a játékot az első félidőben, nem jó formában játszottak, és ez az edző hibája. A játékosaim futottak és próbálkoztak, ahogy mindig, de nem a megfelelő játékosaink voltak a megfelelő pozíciókban.”

A tiki-taka megbukott: ugyan a statisztikák szerint a Bayern 69 százalékban birtokolta a labdát, Guardiola szerint ez kevés volt. „Természetesen el kell gondolkoznunk azon, hogy a megfelelő futballistáink vannak-e ehhez a játékstílushoz. Szeretem, ha a birtokoljuk a labdát, és azért veszítettünk, mert nem volt eleget nálunk. Egyelőre csak azt tudom mondani, hogy ezt át kell gondolnunk, klubszinten kell erről beszélnünk.”

„Hatalmas csalódást érzünk most – szomorkodott a németek csapatkapitánya, Philipp Lahm. – Taktikailag nem igazán futballoztunk jól, túl hamar kinyíltunk, túl hamar gólt kaptunk. Miközben uraltuk az első félidőben a játékot, elveszítettük a mérkőzést. Nem a mi stílusunk ez, ráadásul engedtük a Realt kedvére kontrázni."

„Kiütöttek minket ma este. De fel kell emelnünk a fejünket, mert közeleg a hazai kupadöntő a Borussia Dortmund ellen. Kikaptunk négy nullára, el kell fogadnunk ezt, ki kell sírnunk magunkat emiatt, aztán hazamegyünk és az élet is megy tovább." A Bayern szélsője, az egykori realos Arjen Robben nem kertelt most sem.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BAYERN MÜNCHEN (német)–REAL MADRID (spanyol) 0–4
G:
Ramos (16., 20.), C. Ronaldo (34., 90.)
Továbbjutott:
a Real Madrid, kettős győzelemmel, 5–0-s összesítéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik