BL: Szalah sérülése nem súlyos, ott lehet a világbajnokságon

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.27. 18:09
null
Szalahot már a 30. percben le kellett cserélni a BL-döntőben (Fotó: AFP)
Az egyiptomi ifjúsági és sportminiszter, Kaled Abd-Elaziz a Facebook-oldalán tett közzé néhány információt a labdarúgó Bajnokok Ligája kijevi döntőjében megsérülő Mohamed Szalah állapotáról.

Kaled Abd-Elaziz Facebook-bejegyzése szerint Szalahnak nincs törése, „csak” a szalagok sérültek meg a vállában. A sérülésből nagyjából két hét alatt fel lehet épülni, így a Liverpool támadója ott lehet az oroszországi világbajnokságon.

A miniszter arról is beszámolt, hogy Szalah a Liverpool orvosaival marad, így biztosan a megfelelő kezeléseket kapja majd meg. A tervek szerint – a gyors rehabilitáció után – Szalah június 4-én csatlakozik az Olaszországban edzőtáborozó egyiptomi válogatotthoz.

Mint ismert, Szalahot a kijevi BL-döntő 30. percében le kellett cserélni, mivel néhány perccel korábban összeakadt Sergio Ramosszal, majd hosszabb ápolás után sem tudta folytatni a játékot.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Real Madrid
(spanyol)Liverpool (angol) 3–1 (0–0)
Kijev,Olimpiai Stadion,61 561néző.Vezette:Milorad Mazsics (szerb)
REAL MADRID:K. Navas – Carvajal (Nacho, 37.), Ramos, Varane, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos – Isco (Bale, 61.), Benzema (Asensio, 89.), C. Ronaldo. Vezetőedző:Zinédine Zidane
LIVERPOOL:Karius – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Wijnaldum, Henderson, Milner (Can, 83.) – Szalah (Lallana, 30.), Firmino, Mané.Menedzser:Jürgen Klopp
Gólszerző:Benzema (51.), Bale (64., 83.), ill. Mané (55.)

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik elbeszélget Szalahhal az elmaradt passzok miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 12:21

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

A tisztelet jegyében – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2025.08.10. 07:25

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Guzi Blanka: Szeretném átmenteni a formámat

Egyéb egyéni
2025.07.09. 19:27
Ezek is érdekelhetik