BL: Sergio Ramost duplán elmeszelte az UEFA

2019.02.28. 19:35
null
Sergio Ramost itt éppen kiállítják – ez négy nappal az amszterdami csíny után történt (Fotó: AFP)
Az automatikus egymeccses eltiltás dupláját kapta büntetésként Sergio Ramos, mivel az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága bizonyítottnak látta, hogy a Real Madrid játékosa szándékosan szabálytalankodott az Ajax elleni BL-nyolcaddöntőben úgy, hogy sárga lapot kapjon érte – derült ki a csütörtöki fegyelmi határozatból.

 

Sergio Ramos a nyolcaddöntő első találkozójának hajrájában, csapata 2–1-es vezetésénél kapott sárga lap révén azt akarta elérni, hogy egy későbbi eltiltás helyett az amszterdamiak elleni visszavágót kelljen kihagynia – egy olyan mérkőzést, melyet együttese összesítésbeli előnnyel kezd.

A csütörtöki döntés értelmében a Real kapitánya a nyolcaddöntő-visszavágó mellett csapata következő európai kupameccsét is kihagyni kényszerül – továbbjutás esetén értelemszerűen a negyeddöntő első felvonását.

Mint ismert, Sergio Ramos mérkőzés utáni nyilatkozata arra engedett következtetni, hogy szándékában állt sárga lapot érő szabálytalanságot elkövetni. Bár a futballista ezt később tagadta, és szerinte szavait rosszul értelmezték, az UEFA vizsgálatot indított ellene.

Különféle szurkolói rendbontások miatt pénzbüntetéssel sújtották az Ajaxot, a Real Madridot, a Manchester Unitedet, a PSG-t és a Crvena zvezdát. Utóbbi kettő kapta a legsúlyosabb büntetéseket: a PSG 41 000 eurót fizet a manchesteri rendbontásokért, 25 000-et a Cz elleni decemberi csoportmeccs kezdésének késleltetéséért – Thomas Tuchel vezetőedző egy mérkőzésre szóló, egy évre felfüggesztett eltiltást kapott ugyanitt tanúsított helytelen magatartásáért –, a Zvezda pedig 64 000 eurót a párizsiak elleni decemberi belgrádi mérkőzés balhéiért.

A Marseille és a Chelsea elleni eljárást ugyanakkor megszüntették.

Ricardo Quaresma, a Besiktas portugál légiósa három találkozóra szóló eltiltást kapott, amiért a Malmö elleni decemberi Európa-liga-mérkőzésen kíméletlenül letalpalta az ellenfél egyik játékosát.

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke válaszolt Schmidt Ádámnak a Kompany-ügyben

Minden más foci
2026.02.27. 13:27

„Az első félidőben lenyomott minket a Benfica” – Álvaro Arbeloa a Real Madrid továbbjutása után

Bajnokok Ligája
2026.02.26. 07:51

Teljes a mezőny, ez a 16 csapat várja a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének pénteki sorsolását

Bajnokok Ligája
2026.02.25. 23:55

„Fel kell emelni a szavunk” – Schmidt Ádám levelet írt az UEFA elnökének Vincent Kompany kijelentései miatt

Minden más foci
2026.02.23. 21:16

BL: nem léphet pályára a Bernabéuban Gianluca Prestianni, a Benfica fellebbez

Bajnokok Ligája
2026.02.23. 17:04

A Real Madrid benyújtotta bizonyítékait az UEFA-nak Vinícius ügyében

Bajnokok Ligája
2026.02.19. 14:19

Nem csitul a Vinícius körüli balhé: a rasszizmussal megvádolt játékos elmondta, miért takarta el az arcát

Spanyol labdarúgás
2026.02.18. 17:18

Az év legjobb játékvezetőit is díjazza idéntől az UEFA

Minden más foci
2026.02.12. 15:46
Ezek is érdekelhetik