BL: rossz előjel a Realnak – német ellenfél? 0–2? Semmi esély?

Vágólapra másolva!
2016.04.12. 10:04
null
Lehetetlen feladat előtt a Real Madrid? (Fotó: Reuters)
Ma este 20.45-től a Real Madrid a Wolfsburgot látja vendégül a Santiago Bernabéuban a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A német együttes kétgólos előnyről várja az összecsapást, hazai pályán 2–0-ra legyőzte a tízszeres BEK/BL-győztes királyiakat. Az AS napilap a múltat és a statisztikákat böngészve megállapította, a számok nem a spanyol gárda továbbjutását vetítik előre.

 

 

• Amióta az UEFA 1965-ben bevezette az idegenben szerzett több gól szabályát, az egyenes kieséses szakaszban 678 párharcban végződött az első mérkőzés 2–0-ra, s ebből csak 115-ször (17 százalék) jutott tovább az első meccsen vereséget szenvedő együttes. A Bajnokok Ligájában tizenhat esetből csupán kétszer volt fordítás (12 százalék).

• Spanyol csapatnak 1965 óta 27 esetből tizenháromszor (48 százalék) sikerült 0–2-ről továbbjutnia.

• Ha önmagában nem lenne elég nehéz 0–2-ről felállni, akkor egy német csapat ellen ez szinte lehetetlen feladatnak tűnik. A nemzetközi porondon ezt megelőzően 45 német együttes kezdett otthon 2–0-val, s ebből 42 megnyerte párharcát. A három kivétel: 1980-ban a Bayern München (az Eintracht Frankfurt ellen), 1981-ben a Borussia Mönchengladbach (a Dundee United ellen) és 1992-ben az 1. FC Köln (a Celtic ellen). A németek a legutóbbi tizenkilenc hazai 2–0 után egyaránt továbbmentek.

• A Real Madrid legutóbb 1993 februárjában örülhetett olyan kétmeccses párharc után (hazai vagy nemzetközi sorozatban), amelyben idegenbeli 0–2-vel kezdett. Akkor a Király-kupában 3–0-ra visszavágott a Mallorcának. Azóta hét esetből (öt Király-kupa, egy Spanyol Szuperkupa és egy BL) egyszer sem sikerült fordítania.

A nemzetközi porondon a Real háromból kétszer továbbment 0–2 után: az 1979–1980-as BEK-szezonban 3–0-ra nyert a Celtic ellen, míg az 1984–1985-ös UEFA-kupa-idényben ugyancsak 3–0-ra győzte le az Intert. Az 1989–1990-es BEK-kiírásban a Milan ellen csak 1–0-ra nyert, így kiesett.

• A Wolfsburg története során 24 oda-visszavágós párharcot játszott a nemzetközi kupákban, és még egyetlen csapatnak sem sikerült megfordítania egy párharcot ellene.

SZAVAZÁS

Ön szerint továbbjut a Real Madrid a Wolfsburg ellen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK

20.45: Manchester City–Paris SG (Tv: Sport1)
Az első mérkőzésen: 2–2
20.45: Real Madrid–Wolfsburg (Tv: M4 Sport)
Az első mérkőzésen: 0–2

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik