BL: rendhagyó korlátozások mellett dolgoznak az újságírók

Vágólapra másolva!
2020.08.11. 16:58
null
Simon Evans (Fotó: Nemzeti Sport)
A Reuters Lisszabonban tartózkodó tudósítója elárulta, milyen rendhagyó korlátozások közepette dolgoznak az újságírók.

 

 

Nem feltétlenül csak a lebonyolítás módja miatt rendhagyó a 2019–2020-as Bajnokok Ligája, hanem amiatt is, hogy az év (zárt kapus) futballeseményéről tudósító sportsajtó a szokottnál jóval korlátozottabb számban képviseltetheti magát Lisszabonban.

„A klubokhoz köthető országokból tudtommal tíz-tíz újságíró lehet jelen egy mérkőzésen, míg a nemzetközi médiát öten képviselik – mondta lapunknak Simon Evans, a Reuters Lisszabonban tartózkodó újságírója, ő azon kevesek közé tartozik, aki mindegyik találkozóról tudósíthat. – A sajtótájékoztatókat az interneten keresztül tartják, de míg a Premier League-ben akár az otthon üldögélő sajtómunkások is kérdezhettek a résztvevőktől, addig most csak a helyszínen tartózkodó újságírók. A sajtószobát nem nyitják meg, most az sem lehetőség, hogy az ember a tévés kommentátorként dolgozó volt játékosokkal beszélgessen, bemész a stadionba, leülsz a helyedre, megcsinálod a munkád és ennyi. A játékosokkal nem lehet találkozni, így nyilatkozatokat, értékeléseket sem lehet kérni az interjúzónában. Természetesen a játékosokra, edzőkre is szigorú szabályok vonatkoznak, persze külön engedéllyel és bizonyos feltételek mellett elhagyhatják a szállodájukat, de például a hotelben külön utat kell biztosítani számukra, ahhoz a helyiséghez, ahol étkeznek.”

Lisszabon élettel teli város, és amikor a hat évvel ezelőtt BL-döntőnek adott otthon, akkor a sajtóértesülések szerint nyolcvanezer jegy nélküli Atlético- és Real-drukker érkezett, csak azért, hogy közelebbről követhesse szeretett klubját.

Mi a helyzet most?

„Mintha nem is itt zárulna a sorozat, nincs telerakva hirdetésekkel, plakátokkal a város, kevés a vendég az éttermekben – folytatta Simon Evans. – A szállodákba most olcsóbban lehet foglalni, ami szintén nem jellemző a BL-döntők időszakára, ezért kíváncsi leszek, hogy jönnek-e drukkerek az elődöntőre vagy a fináléra, hogy legalább a helyszíni bárokban nézzék kivetítőn csapatuk mérkőzéseit.”

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) ugyan korábban jelezte, a mostani lebonyolítást csak a kényszer szülte, a jövőben visszatérnek a bejáratott formátumhoz, ám ha az egymeccses párharcok nagyobb érdeklődést generálnak, izgalmasabbak, akkor lehet, hogy a szervezet meggondolja magát.

„Biztos vagyok benne, hogy a minitorna végeztével az illetékesek kiértékelik a történeteket – fejtegette brit kollégánk. – A rendező város számára vélhetően nagyobb, hosszabban tartó gazdasági előnyökkel jár ez a formátum. Emellett a negyeddöntők is nagyobb eseménnyé válhatnak. Kíváncsian várom a PSG–Atalanta mérkőzés nézőszámait, kevesebb ember nézné ezt a párharcot, ha két mérkőzésen dőlne el, úgy, hogy más meccsekkel egy időpontban játszanák, mint így, hogy nincs másik meccs és ez a nyolcas döntő első találkozója. A tévétársaságok visszacsatolása is fontos, nyilván ők a jelen helyzet miatt kevesebb mérkőzést adhatnak, de ezek a találkozók, mint említettem, felértékelődhetnek. Persze, azt is figyelembe kell venni, ha a nézők visszatérhetnek, az biztonsági szempontból nagy nyomást jelenthet a rendezőknek, hiszen nyolc csapat szurkolóira kell figyelni, de még az sem kizárt, hogy kompromisszumos megoldás születik és mondjuk négyes döntőt rendeznek majd.”

A NYOLCCSAPATOS TORNA (LISSZABON) PÁROSÍTÁSA
NEGYEDDÖNTŐ
Augusztus 12. (helyszín: Estádio da Luz)

21.00: Atalanta (olasz)–Paris Saint-Germain (francia)

Augusztus 13. (Estádio José Alvalade)
21.00: RB Leipzig (német)–Atlético Madrid (spanyol)

Augusztus 14. (Estádio da Luz)
21.00: FC Barcelona (spanyol)–Bayern München (német)

Augusztus 15. (Estádio José Alvalade)
21.00: Manchester City (angol)–Olympique Lyon (francia)

ELŐDÖNTŐ
Augusztus 18. (Estádio da Luz)

21.00: RB Leipzig (német)/Atlético Madrid (spanyol)–Atalanta (olasz)/Paris Saint-Germain (francia)

Augusztus 19. (Estádio José Alvalade)
21.00: Manchester City (angol)/Olympique Lyon (francia)–FC Barcelona (spanyol)/Bayern München (német)

DÖNTŐ
Augusztus 23., 21.00 (Estádio da Luz)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik