BL: „Otthon úgy kell kimennünk a pályára, mint az oroszlánoknak”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.02.20. 09:50
null
Cserisev szerezte a Valencia egyetlen gólját szerdán (Fotó: AFP)
A Valencia edzője, Albert Celades, valamint szerdai gólszerzője, Gyenyisz Cserisev annak ellenére bízik a továbbjutásban, hogy a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének idegenbeli fellépésén a spanyol csapat 4–1-re kikapott az Atalanta vendégeként.

 

A sorozat újoncának ideiglenes otthonául szolgáló milánói San Siro Stadionban Celades szerint ugyanakkor „megsemmisítő eredményt” értek el.

„Ez nem igazán tükrözi hűen azt, amit a pályán lehetett látni” – utalt az edző a végeredmény, valamint a mutatott játék közötti különbségre. Hozzátette: utóbbi alapján úgy gondolja, hogy maradt még esélyük a továbbjutásra.

Ebben bízik az orosz Cserisev is, aki 0–4 után a 66. percben volt eredményes, két perccel azt követően, hogy csereként pályára lépett. A csatár meg is mondta, hogy milyen hozzáállásra van szükségük a visszavágón.

„A hazai mérkőzésünkön úgy kell kimennünk a pályára, mint az oroszlánoknak, és nekik kell rontanunk! Mi, labdarúgók az ilyen estékért élünk. Bíznunk kell a továbbjutásban, és hinnünk kell önmagunkban” – nyilatkozta.

A bergamói csapat kedvéért a város 120 ezres lakosságának mintegy harmada vállalta a 60 kilométeres utazást Milánóig, és az Atalanta – amely két győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel jutott tovább a csoportjából – nem okozott csalódást.

Gian Piero Gasperini, az olasz együttes szakvezetője szerint „nagyszerű eredményt” értek el, jól játszottak, és a csapatok több gólt is szerezhettek volna.

„A háromgólos előny szép zsákmány, csak jobban kellett volna koncentrálnunk az ellenfél góljánál, amit elkerülhettünk volna” – tette hozzá.

A csoportkörben a Valencia a hazai mérkőzésein 4–1-re legyőzte a Lille-t, 2–2-t játszott a Chelsea-vel, míg az Ajaxtól 3–0-ra kikapott. Az Atalanta vendégként 3–0-ra legyőzte a Sahtar Donecket, a Manchester Citytől és a Dinamo Zagrebtől súlyos vereséget szenvedett. Az angol csapat 5–1-re, a horvát 4–0-ra nyert, hasonló eredmény Valenciában az olaszok búcsúját jelentené.

A valenciai visszavágót március 10-én rendezik.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Atalanta–Valencia 4–1
(Hateboer 16., 62., Ilicic 42., Freuler 57., ill. Cserisev 66.)

VISSZAVÁGÓ
Március 10., kedd
21.00: Valencia (spanyol)–Atalanta (olasz)

Legfrissebb hírek

A Napoli tizenegyesekkel, az Atalanta és az Inter kiütéssel jutott be a nyolc közé az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
Tegnap, 23:05

Talán senkit sem lepett meg: ikszelt egymással a Rayo és a Valencia

Spanyol labdarúgás
2025.12.01. 23:04

Vége az Atalanta nyeretlenségi sorozatának, a Fiorentina bánta

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 20:13

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

Az utolsó pillanatban harcolta ki a győzelmet az Atlético, öt perc alatt lőtt hármat az Atalanta

Bajnokok Ligája
2025.11.26. 23:04

David Neres vezérletével a Napoli könnyedén megverte az Atalantát

Olasz labdarúgás
2025.11.22. 22:39

Hugo Duro ollózós gólja döntött – a Valencia nyerte a Turia-parti derbit

Spanyol labdarúgás
2025.11.21. 23:09

Euroliga: a Valencia megnyerte a Real Madrid elleni spanyol rangadót

Kosárlabda
2025.11.11. 23:29
Ezek is érdekelhetik