BL: óriási blama? Összeesküvés-elméletek a sorsolás kapcsán

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.13. 14:57
Mint ismert, a pénteki sorsoláson kiderült, Bayern München–Real Madrid és Liverpool–Roma párharcra kerül sor a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. Igen ám, de az interneten már péntek reggel keringett néhány érdekes fotó, melyek láttán egyből elindultak az összeesküvés-elméletek a sorsolással kapcsolatban.

A szóban forgó képek a hírek szerint az AS Roma honlapjáról származnak – a fotókat a kikerülésük után állítólag villámgyorsan törölték, persze néhány sasszemű internetező „résen volt”, gyorsan le is csapott.

Amennyiben a fotók valódiak, a portál már eladásra kínálta a csapat hazai BL-elődöntőjére a jegyeket – a furcsaság nem ez, hanem az, hogy a belépőkön már az ellenfél, a Liverpool is meg volt jelölve, holott a sorsolás kezdetéig még órák voltak hátra.

Természetesen rögtön elindultak a találgatások és az összeesküvés-elméletek az UEFA-val kapcsolatban.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 24., kedd

20.45: Liverpool FC (angol)–AS Roma (olasz)
Április 25., szerda

20.45: Bayern München (német)–Real Madrid (spanyol)

VISSZAVÁGÓK
Május 1., kedd

20.45: Real Madrid–Bayern München
Május 2., szerda
20.45: Roma–Liverpool

Május 26., szombat
Döntő: Kijev, Olimpiai Stadion



Legfrissebb hírek

Serie A: egy találat is elég volt a győzelemhez a Romának, kétgólos hátrányból jött vissza a Cagliari

Olasz labdarúgás
2 órája

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
Tegnap, 17:42

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
2025.10.24. 11:37

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
2025.10.23. 23:24

„Nem kell félnem az ellenféltől” – a 17 éves Lennart Karl történelmet írt a Bayernben

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 09:40

A Bayern megint kitömött egy ellenfelet, és avatott egy ifjú BL-gólrekordert is

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 23:08

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
2025.10.21. 13:14
Ezek is érdekelhetik