BL: Nem a taktikáról vagy a filozófiáról szól, ez Klopp sikere – Mourinho

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.08. 11:18
null
José Mourinho szerint a Barcelona elleni siker Jürgen Kloppé (Fotó: AFP)
José Mourinho szerint annak köszönhető a Liverpool kedd esti, bámulatos sikere a Barcelona ellen, hogy a vezetőedző, Jürgen Klopp belenevelte a hitet a labdarúgóiba.

 

Az angol csapat a Bajnokok Ligája történetének egyik legnagyobb fordítását produkálta azzal, hogy a 3–0-ra elvesztett múlt heti első meccs után az elődöntő hazai visszavágóján 4–0-ra diadalmaskodott.

„Ez a siker Jürgené. Az ő személyisége, a soha ne add fel hozzáállása tükröződik benne, a harcossága. Ezért ad bele minden játékosa mindent – fogalmazott a portugál szakember, aki korábban több szigetországi klubnál is dolgozott, a Portóval és az Internazionaléval pedig BL-t nyert. – Nem siránkozik azon, hogy néhány sérült futballistája hiányzik, hogy 50-60 meccset kell játszaniuk egy szezonban... A kedd este történtek Jürgen mentalitását dicsérik. Ez nem a taktikáról vagy a filozófiáról szól. Ez a szívnek, a léleknek és annak a diadala, amilyen fantasztikus közösséget ő ott kialakított.”

A sportág legrangosabb kupasorozatának történetében előzőleg csak kétszer fordult elő, hogy egy csapat úgy jutott tovább az elődöntőből, hogy annak első felvonásán háromgólos vereséget szenvedett. Az 1970–1971-es kiírásban a Puskás Ferenc vezette Panathinaikosz, az 1985–1986-os idényben pedig a Barcelona mutatta be ezt a bravúrt, bár a döntőben aztán mindkét együttes alulmaradt. Mivel mindkettő még a Bajnokcsapatok Európa-kupájában történt, a BL-ben a Liverpool lett az első.

„Nem számítottam erre az eredményre – vallotta be Mourinho. – De azt mondom, ha valahol ez megtörténhetett, az az Anfield. Fennállt a veszély, hogy a Liverpool a nagyszerű idénye végén végül nem nyer semmit, most azonban egy lépésre van attól, hogy BL-győztes legyen.”

A Liverpool június elsején, a madridi döntőben az Ajaxszal vagy a Tottenham Hotspurrel találkozik. Utóbbi párharc szerda (ma) esti amszterdami visszavágóját a holland csapat az 1–0-s idegenbeli sikerének köszönhetően előnnyel várja.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Liverpool (angol)–Barcelona (spanyol) 4–0 (1–0)

Liverpool, Anfield Road. V: Cüneyt Cakir (török)
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Matip, Van Dijk, Robertson (Wijnaldum, a szünetben) – Milner, Fabinho, Henderson – Shaqiri (Sturridge, 90.), Origi (J. Gomez, 85.), Mané. Menedzser: Jürgen Klopp
Barcelona:
Ter Stegen – Sergi Roberto, Piqué, Lenglet, Jordi Alba – Rakitic (Malcom, 80.), Busquets, Ar. Vidal (Arthur, 75.) – Messi, L. Suárez, Coutinho (N. Semedo, 60.). Vezetőedző: Ernesto Valverde
G: Origi (7., 79.), Wijnaldum (54., 56.)
Továbbjutott: a Liverpool, 4–3-as összesítéssel.

Legfrissebb hírek

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
22 órája

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Orvosok tanácsolták Diogo Jotának, hogy ne repülőgéppel utazzon

Angol labdarúgás
2025.07.03. 18:58

„Ez olyan pillanat, amellyel nagyon nehezen birkózom meg” – Klopp Jotáról

Angol labdarúgás
2025.07.03. 14:53

Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

Francia labdarúgás
2025.07.01. 14:34

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

Klopp a klub-vb-ről: A valaha volt legrosszabb ötlet...

Klub-vb
2025.06.28. 16:38
Ezek is érdekelhetik