BL: milliárdos bevétel, pontok, dátumok – amit az FTC-sikerről tudni kell

Vágólapra másolva!
2020.09.29. 23:09
A Ferencváros a norvég Molde kiejtésével bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe – összegyűjtöttük a sikerrel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A csoportkör sorsolását október 1-jén, 17 órától tartják meg.

A Ferencváros a negyedik kalapból várja a csütörtök délutáni sorsolást (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros a negyedik kalapból várja a csütörtök délutáni sorsolást (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros a negyedik kalapból várja a csütörtök délutáni sorsolást (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros a negyedik kalapból várja a csütörtök délutáni sorsolást (Fotó: Török Attila)
A Ferencváros a negyedik kalapból várja a csütörtök délutáni sorsolást (Fotó: Török Attila)

 

A Ferencváros 25 év után jutott ismét a Bajnokok Ligájába csoportkörébe. Ez a harmadik alkalom, hogy magyar csapat szerepelhet a BL főtábláján: az FTC 1995-ös szereplése mellett a Debreceni VSC 2009-ben kvalifikálta magát a csoportkörbe (változnak az idők és a versenykiírások: a Ferencvárosnak 1995-ben csak egyetlen párharcot kellett megnyernie ahhoz, hogy BL-csoportkörös legyen, a debrecenieknek 2009 őszén már hármat, míg most az FTC-nek négyet – a szerk.).

Összességében a mostani lesz a nyolcadik alkalom, hogy magyar csapat valamelyik európai kupasorozat csoportkörében szerepelhet. Az 1991–1992-es BEK-idény volt az első, amikor csoportkört rendeztek (mindez azt jelenti, hogy 1991 előtt bármennyire is jól szerepelt egy csapat a nemzetközi kupában – ne feledjük, voltak kupagyőztes, kupadöntős, vagy kupaelődöntős együtteseink is… –, értelemszerűen nem juthatott be csoportkörbe, hiszen ilyen nem létezett), azótaa következő csapatok szerepeltek csoportkörben:1995 – FTC: Bajnokok Ligája, 2004 – FTC: UEFA-kupa, 2009 – DVSC: Bajnokok Ligája, 2010 – DVSC: Európa-liga, 2012 – Videoton: Európa-liga, 2018 – Vidi: Európa-liga, 2019 – FTC: Európa-liga, 2020 – FTC: Bajnokok Ligája. Először fordul elő, hogy három egymást követő évben is van magyar csapat valamelyik kupa főtábláján, és ha a Fehérvár bejut csütörtökön az Európa-liga csoportkörébe, akkor először szerepelhet egyszerre két magyar együttes a főtáblán.

A Ferencváros a csoportkörbe jutással 15.25 millió euróra számíthat az európai szövetségtől, ami 5.3 milliárd forintnak felel meg. Ehhez jönnek még a tévés bevételek, az európai rangsor alapján elfoglalt helyezés után járó összeg (minimum 1 millió euró). Ráadásul a BL-ben a csoportmérkőzéseken elért minden győzelem 2.7 millió, a döntetlen 900 ezer eurót ér.

♦ A Ferencváros már a Molde elleni párharcig három koefficienspontot szerzett az eddigi kilenchez, most a BL-kvalifikációval együtt összesen négyet (tehát az eddigi három mellett most plusz egyet), de a csoportkörben újabb pontokat szerezhet (egy döntetlen már egy pontot érhet). Ez azt jelenti, hogy az FTC – öt idény pontjai alapján – ezt a kupaidényt biztosan 12 pont fölött zárja (12.5-nél tart most). Idén már a 9 pontjával is kiemelt volt a BL-selejtező első fordulójának sorsolásánál, de 15 pont környékén már a 2. körben is kiemelt lehet – ahogy a Molde is az volt idén a selejtező 2. körében 15 ponttal. (A fentieket kassiesa.net számításai alapján írtuk.)

♦ A dpa német hírügynökség múlt héten meg nem nevezett UEFA-forrásra hivatkozva azt írta, akár csütörtökön, a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolásakor megszülethet a döntés arról, hogy a BL-ben, az Európa-ligában, valamint az Európa-bajnoki pótselejtezőkön és a Nemzetek Ligája-mérkőzéseken hogyan és miként lehetnek jelen nézők.

♦ Hozzájuk csatlakozik az FTC – a már eleve csoportkörös csapatok: Real Madrid, FC Barcelona, Atlético Madrid, Sevilla (spanyolok); Liverpool, Manchester City, Manchester United, Chelsea (angolok); Juventus, Inter, Atalanta, Lazio (olaszok); Bayern München, Borussia Dortmund, RB Leipzig, Borussia Mönchengladbach (németek); PSG, Marseille, Rennes (franciák); Zenit, Lokomotiv Moszkva (oroszok); Ajax (holland), FC Porto (portugál), FC Bruges (belga), Sahtar Doneck (ukrán), Istanbul Basaksehir (török).

Kalapbeosztás a sorsolás előtt
1. kalap

Bayern München (német, BL-címvédő)
Sevilla FC (spanyol, El-címvédő)
Real Madrid (spanyol)
Liverpool FC (angol)
Juventus (olasz)
Paris Saint-Germain (francia)
Zenit (orosz)
FC Porto (portugál)
2. kalap
FC Barcelona (spanyol)
Atlético Madrid (spanyol)
Manchester City (angol)
Manchester United (angol)
Sahtar Doneck (ukrán)
Borussia Dortmund (német)
Chelsea (angol)
Ajax (holland)
3. kalap
Dinamo Kijev (ukrán)
RB Leipzig (német)
Internazionale (olasz)
Olympiakosz Pireusz (görög)
Lazio (olasz)
Atalanta (olasz)
3. vagy 4. kalap (attól függően, kik jutnak tovább a selejtezőből)
Lokomotiv Moszkva (orosz)
Olympique Marseille (francia)
4. kalap
FC Bruges (belga)
Borussia Mönchengladbach (német)
Istanbul Basaksehir (török)
Rennes (francia)
FERENCVÁROS (magyar)

Kulcsdátumok

Csoportkör
A sorsolás időpontja:
október 1., csütörtök, 17 óra (Athén)
Játéknapok: október 20. és 21.; október 27. és 28.; november 3. és 4.; november 24. és 25.; december 1. és 2.; december 8. és 9.

Nyolcaddöntő
A sorsolás időpontja: december 14.
Játéknapok: február 16. és 17., valamint február 23. és 24. – első mérkőzések; március 9. és 10., valamint március 16. és 17. – visszavágók

Negyeddöntő
A sorsolás időpontja: március 19. (kialakítják az ágrajzot is, így több sorsolás nem lesz)
Játéknapok: április 6. és 7.; április 13. és 14.

Elődöntő
A sorsolás időpontja:
március 19.
Játéknapok:
április 27. és 28.; május 4. és 5.

Döntő
2021. május 29.,
Isztambul (Törökország), Atatürk Olimpiai Stadion

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik