BL: megvolt az első sorsolás, kész az előselejtező párosítása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.12. 12:14
Kedden délben Nyonban megtartották a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018–19-es kiírásának első sorsolását: a négy leggyengébb besorolású európai szövetség (Gibraltár, Andorra, San Marino, Koszovó) bajnokait rendezték párokba.



BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐSELEJTEZŐ
Az elődöntő párosítása

FC Santa Coloma (andorrai)–Drita (koszovói)
La Fiorita (San Marinó-i)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
A Santa Coloma és a Lincoln volt a két kiemelt.

BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐSELEJTEZŐ
Az elődöntő párosítása

FC Santa Coloma (andorrai)–Drita (koszovói)
La Fiorita (San Marinó-i)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
A Santa Coloma és a Lincoln volt a két kiemelt.

A négy csapat minitornán vesz részt Gibraltáron, a Victoria Stadionban: a június 26-i elődöntő győztesei június 29-én vívják a finálét – annak győztese jut be a selejtező első fordulójába, oda, ahol a magyar bajnok Videoton is bekapcsolódik a küzdelmekbe.

A három kieső számára sem ér véget az európai kupaidény: ők az Európa-liga selejtezőjének második fordulójában újra szerencsét próbálhatnak.

Az első magyar érdekeltségű sorsolást június 19-én tartják, akkor kap ellenfelet a Videoton; az első forduló első mérkőzéseit július 10–11-én, a visszavágókat július 17–18-án játsszák le.

 

AZ EURÓPA-LIGÁBAN is sorsoltak kedden, itt a nyolc leggyengébb besorolású európai szövetség csapatai voltak érdekeltek. Érdekesség, hogy két párban is azonos nemzetbelieket rendelt egymás mellé a sors (a két feröeri és a két walesi csapatot), ám ezt nem teszi lehetővé a versenykiírás, így a kihúzott klubokat „odébb csúsztatták” egy párral.

EURÓPA-LIGA, ELŐSELEJTEZŐ
A párosítás

Europa FC (gibraltári)–Prishtina (koszovói)
Sant Julia (andorrai)–Gzira United (máltai)
Engordany (andorrai)–Folgore (San Marinó-i)
B36 Tórshavn (feröeri)–St Joseph's (gibraltári)
Birkirkara (máltai)–KÍ Klaksvík (feröeri)
Tre Fiori (San Marinó-i)–Bala Town (walesi)
Cefn Druids (walesi)–Trakai (litván)
Kiemeltek voltak: Birkirkara, Trakai, Europa FC, B36 Tórshavn, Folgore, Bala Town, Gżira

A csapatok itt hagyományos kuparendszerben vetélkednek: az első mérkőzéseket június 28-án rendezik meg az elöl álló klubok otthonában, a visszavágókat fordított párosítással július 5-én játsszák le.

A selejtező első fordulójának párosítását (amelyben – nem kiemeltként – a magyar indulók, a Ferencváros, a Honvéd és az Újpest is érdekeltek lesznek) június 20-án tartják meg, az első mérkőzéseket július 12-én, a visszavágókat 19-én rendezik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik