BL: Lineker szerint van favoritja a madridi döntőnek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.17. 11:19
Gary Lineker szerint a Liverpool a toronymagas esélyese a labdarúgó Bajnokok Ligája június elsejei, madridi döntőjének, amelyben a Tottenham Hotspur lesz a „vörösök” ellenfele.

A jelenleg televíziós szakértőként dolgozó, volt válogatott Lineker – aki egyébként 1989 és 1992 között a Spurs játékosa volt – felhívta a figyelmet a 26 pontos különbségre, amely az angol bajnokság tabelláján kialakult a két együttes között. A Liverpool a második, a Tottenham a negyedik helyen zárta a Premier League-et.

„Ha összességében összehasonlítjuk a két csapatot, a Liverpoolnak vannak jobb játékosai – nyilatkozott Lineker a The Timesnak. – A gárda több mint húsz ponttal szerzett többet az idény során, így nehéz bármi alapján is a Tottenhamet esélyesebbnek tartani."

A volt futballista ugyanakkor hozzátette: „De ahogy mindannyian tudjuk, a labdarúgásban nem mindig a jobb csapat nyer, ezért is olyan különleges ez a sportág.”

Az 58 éves szakember dicsérte a Liverpool vezetőedzőjét, Jürgen Kloppot, amiért a saját képére szabott egy csapatot, és egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a Tottenhamnek mindenképpen költenie kell azért, hogy lépést tartson a mester, Mauricio Pochettino ambícióival.

„Klopp egy rendkívül szenvedélyes, érzelmes ember – magyarázta Lineker. – Ez a mostani Liverpool tükrözi az ő személyiségét, nagyon dinamikus, nagyon energikus. Klopp nagyon intelligens és briliáns futballszakember. Pochettino pedig egyértelműen az egyik legjobb menedzser a világ futballjában, de a Spursnek be kell fektetnie, támogatnia kell a terveit azért, hogy megtartsa.”

A Tottenham az előző két átigazolási időszakban senkit sem szerződtetett, részben azért, hogy a tavasszal átadott új stadion munkálataira elegendő forrás jusson. Az argentin tréner ezzel együtt többször utalt arra, hogy távozhat, amennyiben a befektetések elmaradása miatt a csapat nem lesz képes trófeákért harcolni. Pochettino vezetésével az észak-londoni gárda az elmúlt négy szezont egyformán az első négy között zárta a bajnokságban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik