BL: Klopp sajtótájékoztatón szólt be Guardiolának

Vágólapra másolva!
2019.05.28. 13:56
null
Firmino a pályán segítheti hozzá csapatát a BL-győzelemhez (Fotó: AFP)
Jürgen Klopp, a Liverpool FC vezetőedzője kedden tartott sajtótájékoztatót a Bajnokok Ligája-döntő előtt, ahol viccesen üzent Pep Guardiolának, valamint elárulta, hogy Roberto Firmino újra edzésbe állt, és minden bizonnyal pályára lép szombaton, a Tottenham Hotspur ellen.

 

Klopp megerősítette, hogy Roberto Firmino jól mozgott edzésen, és biztosak abban a Liverpoolnál, hogy a brazil támadó készen áll a madridi BL-döntőre, miután három mérkőzést is ki kellett hagynia ágyéksérülése miatt.

„Firmino már a múlt héten a csapattal edzett, és nem érzett különösebb nehézséget. Szerdán ismét edzésbe áll, aztán meglátjuk, hogyan érzi magát. Ahogyan eddig láttuk, nem aggódom, szerintem játszik szombaton” – mondta Jürgen Klopp a sajtótájékoztatón.

A liverpooli menedzsert megkérdezték a másik sérültről, Naby Keitáról is. Klopp szerint neki még időre van szüksége.

„Esély sincs rá, hogy pályára lépjen. A rehabilitációja jól halad, de egyelőre annak is örülhetünk, ha az Afrika-kupára felépül” – folytatta a német szakember.

Kloppnak feltették a kérdést, mit gondol arról, hogy Pep Guardiola állítása szerint fontosabb megnyerni a Premier League-et, mint a Bajnokok Ligáját.

„Guardiolának muszáj ezt mondania, mivel jó ideje nem volt Bajnokok Ligája-döntőben. Persze mind tudjuk, hogy a világ legjobb menedzsere, és megérdemli az elismeréseket. Számunkra is nagyon fontos volt az angol bajnokság, de el kellett fogadnunk, hogy a Manchester City jobb volt nálunk, így most csak arra koncentrálunk, hogy megnyerjük a Bajnokok Ligáját, ahol még van esélyünk az aranyéremre” – tette hozzá Klopp.

BAJNOKOK LIGÁJA 2018–2019
DÖNTŐ

Június 1., szombat

21.00: Tottenham Hotspur (angol)–Liverpool FC (angol) (TV: M4 Sport – élőben az NSO-n!)
Madrid, Wanda Metropolitano (Atlético-stadion)

Legfrissebb hírek

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Franzoni meglepte Odermattot, és megnyerte a kitzbüheli lesiklást

Téli sportok
2026.01.24. 13:34

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Naby Keita végleg a Ferencváros játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.14. 18:09

Német egység: Flick és Klopp is a menesztett Xabi Alonsót méltatta

Spanyol labdarúgás
2026.01.14. 17:26
Ezek is érdekelhetik