BL: ha továbbjut az FTC, a Celtickel találkozhat a 2. körben

H. K.H. K.
2020.08.10. 12:11
null
Ha továbbjut az FTC, a Celtickel találkozhat 2. körben (Fotó: AFP)
Hétfő délben az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kisorsolta a labdarúgó Bajnokok Ligája 2020–2021-es idényének második selejtezőkörét: ha a Ferencváros továbbjut az első körből a Djurgarden elleni párharcból, a következőben a Celtic–KR Reykjavík mérkőzés győztesével találkozik.

 

Vasárnap az első selejtezőkör sorsolását tartották meg, míg hétfő délben a második forduló párosítását is elkészítették az UEFA nyoni központjában.

Ha továbbjut az első körből, a magyar bajnok a Celtic FC (skót)/KR Reykjavík (izlandi) párharc győztesével játszik idegenben. Ahogy a selejtező első körében, úgy a második fordulóban is egy összecsapás dönt majd a továbbjutóról.

A találkozókat augusztus 25-én vagy 26-án játsszák le. A pontos időpontot a szövetség csak később jelöli ki.

Lang Ádám együttesére, a ciprusi Omoniára a második körben akár a Nagy Dominikot foglalkoztató Legia Warszawa is várhat, míg Holman Dávid csapatának, a Slovan Bratislavának a svájci Young Boys lehet az ellenfele. A kolozsvári CFR továbbjutás esetén az előző kiírásban a Ferencvárost búcsúztató Dinamo Zagrebbel ütközhet meg.

BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR
BAJNOKI ÁG
Celtic FC (skót)/KR Reykjavík (izlandi)–FERENCVÁROS/Djurgarden (svéd)
Floriana FC (máltai)/CFR 1907 Cluj (Kolozsvár, romániai)–Dinamo Zagreb (horvát)
Young Boys (svájci)–KÍ Klaksvík (feröeri)/Slovan Bratislava (szlovák)
Flora Tallinn (észt)/FK Suduva (litván)–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Riga FC (lett)
Legia Warszawa (lengyel)/az előselejtezős torna győztese: Linfield FC (északír)/FC Drita (koszovói)–FC Ararat-Armenia (örmény)/Omonia (ciprusi)
NK Celje (szlovén)/Dundalk FC (ír)–Molde FK (norvég)/KuPS Kuopio (finn)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)/Ludogorec Razgrad (bolgár)–Midtjylland (dán)
Dinamo Breszt (fehérorosz)/Asztana (kazah)–Connah's Quay Nomads (walesi)/FK Sarajevo (bosnyák)
Qarabag (azeri)/FK Szileksz (északmacedón)–Sheriff Tiraspol (moldovai)/CS Fola Esch (luxemburgi)
Dinamo Tbiliszi (grúz)/KF Tirana (albán)–Crvena zvezda (szerb)/Europa FC (gibraltári)

NEM BAJNOKI ÁG
Alkmaar (holland)–Viktoria Plzen (cseh)
PAOK (görög)–Besiktas (török)
Lokomotiva Zagreb (horvát)–Rapid Wien (osztrák)

A találkozókat augusztus 25-én vagy 26-án játsszák le – a pontos időpontot a szövetség csak később jelöli ki.

ELŐZMÉNYEK

A második kör sorsolására készített szűkített csoportokat vasárnap este tette közzé az UEFA: továbbjutás esetén a Ferencváros a horvát Dinamo Zagrebbel, a svájci Young Boysszal vagy a Celtic FC (skót)–KR Reykjavík (izlandi) mérkőzés továbbjutójával találkozik majd.

Akárcsak az első körben, a második fordulóban is egymérkőzéses párharcokat rendeznek. A pályaválasztó kilétéről a sorsolás dönt.

Mint ismert, a 2019–2020-as idényben éppen a Dinamo Zagreb búcsúztatta a Ferencvárost a Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörében.

BAJNOKOK LIGÁJA, 2. SELEJTEZŐKÖR
1. CSOPORT
KIEMELTEK

Celtic FC (skót)/KR Reykjavík (izlandi)
Dinamo Zagreb (horvát)
Young Boys (svájci)
NEM KIEMELTEK
Floriana FC (máltai)/CFR 1907 Cluj (Kolozsvár, romániai)
Ferencváros (magyar)/Djurgarden (svéd)
KÍ Klaksvík (feröeri)/Slovan Bratislava (szlovák)

A további csoportok itt!

BAJNOKOK LIGÁJA, 1. SELEJTEZŐKÖR
Ferencváros (magyar)–Djurgarden (svéd)
Celtic FC (skót)–KR Reykjavík (izlandi)
Legia Warszawa (lengyel)–az előselejtezős torna győztese: Linfield FC (északír)/FC Drita (koszovói)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–CS Fola Esch (luxemburgi)
Connah's Quay Nomads (walesi)–FK Sarajevo (bosnyák)
Crvena zvezda (szerb)–Europa FC (gibraltári)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Ludogorec Razgrad (bolgár)
FC Ararat-Armenia (örmény)–Omonia (ciprusi)
Floriana FC (máltai)–CFR 1907 Cluj (Kolozsvár, romániai)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)–Riga FC (lett)
Qarabag (azeri)–FK Szileksz (északmacedón)
Dinamo Tbiliszi (grúz)–KF Tirana (albán)
Dinamo Breszt (fehérorosz)–Asztana (kazah)
Molde FK (norvég)–KuPS Kuopio (finn)
Flora Tallinn (észt)–FK Suduva (litván)
NK Celje (szlovén)–Dundalk FC (ír)
KÍ Klaksvík (feröeri)–Slovan Bratislava (szlovák)

A selejtező 1. fordulóját augusztus 18-án és 19-én rendezik meg, a párharc egymeccses lesz (zárt kapuk mögött). A pályaválasztó kilétéről is a sorsolás döntött.

Legfrissebb hírek

Eladta legértékesebb játékosát a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Lenny Joseph a 15. percben sérült meg Felcsúton – videó

Labdarúgó NB I
3 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
13 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
13 órája

A VAR-döntés után megőrizte előnyét az FTC, Lisztes góljával nyert Felcsúton

Labdarúgó NB I
23 órája

Felcsúton sem adhat lejjebb a Fradi a lendületéből

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:06

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Puskás Ferenc arcképe is rajta lesz a PAFC új mezén a Ferencváros elleni bajnokin

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 12:50