BL: Gattuso szerint csak egyetlenegyet hibáztak, de az...

Vágólapra másolva!
2020.02.26. 00:05
null
A két mester a mérkőzés után és előtt is megölelte egymást (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Napoli 1–1-re végzett hazai pályán a Barcelonával, nézzük, hogyan látta a mérkőzést pár főszereplő!

„Keserű pirula nekünk ez az eredmény, egy szinten játszottunk a Barcelonával. Mindent beleadtunk, nagyon elszántan futballoztunk, de most már a Serie A-ra kell koncentrálnunk. Úgy érzem, jobb eredményt kellett volna ma elérnünk idehaza, az általunk kialakított helyzetek számát nézve pedig különösen elégedetlenek lehetünk a döntetlennel. De nagyon sok érzelmet felszabadít az emberben, ha olyan klasszisok ellen léphet pályára, mint Lionel Messi” – mérgelődött és örült egyszerre a lefújás után Lorenzo Insigne, aki abszolúte nem beszélt mellé, mert két ziccert maga is elpuskázott. Annyi vigasztalta azért az olaszt, hogy Messi vele cserélt mezt.

Insigne később elmondta, hogy hiába nem léphet pályára a visszavágón Sergio Busquets és Arturo Vidal sem, elég erős a Barcelona kerete, hogy ezt túlélje, de ha a Napoli több kockázatot vállal, továbbjuthat.

„A visszavágó még hátra van, hazai pályán minden más lesz, odahaza több helyünk lesz a támadásokra, és a szurkolóink előtt győznünk kell. Igaz, itt is nyerni szerettünk volna, ezért jöttünk ide, de ez most nem sikerült. A saját kis mérkőzésemen kell dolgoznom minden meccsen, a csapatnak szét kell nyitnia előttem a pályát, és teret kell teremtenie nekem. Néha látják, hogy hová mozgok, néha nem. De a teret nekem kell észrevennem és oda bemozognom, az első félidőben ez nem sikerült, a másodikban igen, ebben szerepet játszott az is, hogy láttuk rajtuk, hogy elfáradtak” – filozofált az egyenlítő gólt szerző Antoine Griezmann.

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, a Napoli igen jó formában játszott az első félidőben. A középpályán négyen védekeztek, mögöttük hatan, nehéz volt betörni közéjük, a labdát belőni vagy benyesni közéjük szintén nem volt nem egyszerű” – indokolta meg a mérkőzés legjobbjának választott és Dries Mertens lerúgó Sergio Busquets, hogy miért nem lőtt az első félidőben a kapu felületére a csapata.

„Nem lesz ott a visszavágón Sergio Busquets és Arturo Vidal sem, de megoldjuk majd a helyettesítésüket – nyugtatott meg mindenkit a BL-ben most debütáló Quique Setién, a Barcelona mestere. – Végeredményben mindennel elégedett vagyok, a mérkőzés nagy részében mi irányítottunk, bár a támadóharmadban szenvedtünk olykor, mert jól megszervezte a védelmét a Napoli. Jól játszották a maguk futballját, jól védekeztek, de mi meg jól semlegesítettük az ő kontráikat Az elején nem tudtuk áttörni a védelmi falat, nem voltunk ehhez elég pontosak és türelmesek. Az egyenlítés után már kinyíltak kicsit, voltak lehetőségeink. Jó eredményt értünk el, a Camp Nouban nem törődhetnek csak a védekezéssel. VIdal szerintem nem érdemelt piros lapot, a játékvezető elhamarkodottan döntött.”

„Nem sok veszélyt jelentettek a kapunkra, aztán egyet hibázott a védelmünk, és gólt kaptunk – mérgelődött a hazaiak vérmes mestere, Gennaro Gattuso. – Ha értékesítjük majd a helyzeteinket a visszavágón, továbbjuthatunk. A Barcelona szenvedett, mert nagyon óvatosak voltunk, nagyon jól játszott a csapatom, a játékosok egymásért küzdöttek, és csak egy hibát vétettünk. Csalódott vagyok emiatt, mert ez az egy hiba a győzelmünkbe került, és bizony elöl sokkal pontosabbak lehettünk volna. Kihajtottuk magunkat, taktikailag majdnem tökéletesen futballoztunk, de mehetett volna még ennél is jobban a játék. Nincs még vége ennek a párharcnak.”


BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
1. MÉRKŐZÉS
Napoli (olasz)–Barcelona (spanyol) 1–1
(Mertens 30., ill. Griezmann 57.)
Kiállítva: Arturo Vidal (89., Barcelona)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik