Vezetett a Chelsea, mégis neki hízelgő az isztambuli iksz

Vágólapra másolva!
2014.02.26. 20:41
null
Fernando Torres a 9. percben szerzett gólja után is aktív volt (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Chelsea Törökországban 1–1-es döntetlent játszott a Galatasarayjal. A meccs elején az angol csapat kihasználta, hogy a hazaiak túlságosan is támadó felállásban játszottak, és űr keletkezett a védelmükben. Ám miután Roberto Mancini rendezte csapata sorait, a Galata visszajött a meccsbe, s úgy mentette ikszre a találkozót, hogy kis híján a győzelmet is megszerezte.

A MÉRKŐZÉS PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL.

A Chelsea már az első percben figyelmeztette egykori BL-győztes vezérét, Didier Drogbát, hogy ellenfélként a tisztelet mellé keménység is társul: Ramires lépett oda az elefántcsontparti csatárnak. Ha netán bármelyik Galata-szurkoló arra gondolt a meccs előtt, hogy a Manchester United keddi, Olympiakosz Pireusz elleni idegenbeli 2–0-s veresége mérvadó lehet, gyorsan elfelejthette.

A 4. percben Fernando Muslera rémes felszabadítása után már hátrányba kerülhetett volna a török csapat, de Willian elkapkodta a dolgot, és távolról megcélozva az üres kaput, mellé lőtt. A 9. percben azonban már semmi sem menthette meg a hazaiakat: César Azpilicueta húzott el a bal oldalon, az alapvonalig cselezte magát, középre passzolt az érkező Fernando Torresnek, akinek nem volt nehéz dolga a kapuba kanalazni a labdát – a világbajnok csatár a legutóbbi öt BL-meccsén (kezdőként) a hatodik gólját szerezte (0–1).

Roberto Mancini, a Galatasaray olasz vezetőedzője először irányította csapatát angol klub ellen, és túlságosan is bátor taktikát választott azzal, hogy Drogba mellé Burak Yilmazt is felküldte, sőt, olykor 4–2–4-es felállásban vezette támadásait. Nyílt sisakos csata alakult ki, amely során José Mourinho gyors csapata könnyen átjátszotta a Galata középpályássorát, és a törökök rohanhattak vissza, ami felőrölte az energiájukat.

A Chelsea nem használta ki a hazai védelmen megnyíló űröket, Mancini pedig a 31. percben aztán Izet Hajrovic helyére beküldte Yekta Kurtulust, akivel masszívabbá vált a középpálya, és sikerült lelassítani a Chelsea játékát. Drogba egyedül maradt elöl, mégis veszélyesebbé vált a Galata. Burak Yilmaz révén még gólt is szerzett, de a játékvezető belesípolt az akcióba, mert John Terry bedobás közben egy másik labdával játszadozott a pályán. A védő ezért sárga lapot kapott Carlos Velasco Carballótól, de maradt a 0–1.

A „kékeknek” tökéletesen megfelelt az állás, és a második félidőben is a gyors kontrákra építettek. Torres az 52. percben kis híján megszerezte második gólját, de két védő szorításából leadott lövését a rövid alsó sarokból kitornázta Muslera.

A Galata azonban egyre nagyobb nyomás alá helyezte az angol csapatot, amely ennek hatására négy perc alatt három sárga lapot gyűjtött be, majd a 62. percben hatalmas szerencsével úszta meg kapott gól nélkül: az addig súlytalan Wesley Sneijder beívelése után Drogba csúsztatta meg a labdát, a jobb kapufánál Selcuk Inan érkezett, de egy méterről a kapufát találta el.

Ám csak két percig sirathatták a nagy helyzetet a törökök, Sneijder bal oldali szöglete után Terry nemcsak, hogy lemaradt Aurélien Chedjouról, még azt is hagyta, hogy a labda lehulljon a kaputól hat méterre, ahol a kameruni kapásból helyezett Cech kapujába (1–1).

A Galata egy jól semlegesített Didier Drogbával mentette döntetlenre a meccset
A Galata egy jól semlegesített Didier Drogbával mentette döntetlenre a meccset

Mourinho Schürrle és Torres lecserélésével, John Obi Mikel és Samuel Eto'o beállításával próbálta meg masszívabbá tenni a Chelsea-t, de a vérszemet kapó Galata továbbra is támadott, méghozzá nagyon veszélyesen. A Chelsea tizenhatosa előtt zajlott a játék, a 74. percben Willian a megszerzett labdával cselezni kezdett, amit Telles elvett tőle, és lőtt, Cechnek nyújtózkodnia kellett, hogy ne legyen gól.

A Galatasaray főleg átlövésekkel próbálkozott, az utolsó félórában tényleg az volt a kérdés, hogy megússza-e vereség nélkül a Chelsea. Megúszta, 1–1-ről folytatja a két csapat a párharcot.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

GALATASARAY (török)–CHELSEA (angol) 1–1 (0–1)
Isztambul, Türk Telekom Arena. Vezette: Carballo (spanyol)
GALATASARAY: Muslera – Eboué, Chedjou, Hakan Balta (Kaya, a szünetben), Alex Telles – Selcuk, Sneijder, Felipe Melo, Hajrovic (Kurtulus, 31.) – Burak – Drogba (Bulut, 80.)
CHELSEA:
P. Cech – Ivanovics, G. Cahill, Terry, Azpilicueta – Ramires, Lampard – Willian, Schürrle (Obi Mikel, 66.), Hazard (Oscar, 92.) – F. Torres (Eto'o, 68.)
Gólszerző: Chedjou (64.), ill. F. Torres (9.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik