BL, G-csoport: a Zenit hatalmas potyával csent pontot az Atléticótól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.26. 19:51
null
Koke lő Tomas Hubocan mellett – az Atlético leginkább magának köszönheti, hogy nem nyert a Zenit vendégeként (Fotó: Reuters)
A labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjában az Atlético döntetlent játszott a Zenit vendégeként. Előbbi már biztos nyolcaddöntősként lépett pályára, és megőrizte veretlenségét, az oroszok számára viszont nem túl biztató az otthon megszerzett egy pont, tekintve, hogy komoly versenyben vannak a még BL-tavaszt érő második pozícióért. A Porto óriási mezőnyfölénye ellenére sem tudta legyőzni a korán vezetéshez jutó Austria Wient. A döntetlennek alighanem a Zenit örült leginkább, hiszen a második helyen várja a csoportkör utolsó fordulóját, és megőrizte pontelőnyét a Portóval szemben.

ZENIT–ATLÉTICO MADRID 1–1

Az első félidőben jobbára az orosz együttes akarata érvényesült, de a házigazdák tudománya elfogyott a tizenhatos előtt, nagy gólveszélyt már nem jelentettek Thibaut Courtois kapujára. A 15. percben Hulk a balösszekötő helyéről azért megkínálta őt egy lökettel, a belga légiós nem is merte fogni a labdát, csak oldalra tessékelte.

Támadott a Zenit jobbára a spanyolok térfelén suhant a labda a műfüvön. A kulcsemberei közül többet – Diego Costa, David Villa, Arda Turan – nélkülözni kényszerülő Atlético kontrákban és pontos passzaiban bízott. A Zenit kapusa, Juri Lodigin a 29. percben jó ütemben lépett ki a tizenhatoshoz, és jól dobta bele magát Cristian Rodríguez lövésébe. A félidő utolsó momentumaként Koke tizenhatosról leadott, félfordulatból elengedett lövését tolta ki az orosz kapus a bal alsóból.

A második félidő elejét megnyomta a Zenit, ám amíg a hazaiak elpuskázták a lehetőségeiket, addig a vendégek nem: Adrián López remek egyéni megmozdulás végén az 53. percben gólt szerzett. A madridi támadó megugrott a bal szélen, védője előbb nem tudott, majd már nem is mert vele szabálytalankodni, így López higgadtan lőtt a kifutó Lodigin lábai között a hazai kapuba (0–1). A kapott gól megviselte a Zenitet, egy perccel később a pillanatnyi kihagyás vége madridi helyzet lett, a labda a lécen pattant tova.

Rendezte azonban sorait a Zenit, de az egyenlítéshez Courtois óriási bakija kellett. A 74. percben Igor Szmolnyikov adott be jobbról, védője szorításában nem túl jól, a röviden álló madridi védő, Toby Alderweireld beletette a fejét az ívelésbe. A labda óriási gellert kapva, de még így sem túl veszélyesen ívelődött a madridi kapu felé, a belga honfitárs a kapuban felugorva biztosított, de nagyon elnézte a labdát, amely a jobb felsőbe hullt, öngól (1–1).

PORTO–AUSTRIA WIEN 1–1

A vendégek a 11. percben meglepetésre vezetéshez jutottak: Roman Kienast elcsípett egy labdát a hazai térfél közepén, kapura tört, majd egy csel után hatalmas bombát eresztett meg (0–1). Labdabirtoklásban óriási fölényre tett szert a hátrányban lévő Porto, de hiába támadott és jelentett igen komoly gólveszélyt, az egyenlítésre a szünet utánig várniuk kellett a portugáloknak. A 48. percben egy sarokrúgást követően Jackson Martínez talált be fejjel az osztrákok kapujába (1–1).

Az várva várt gól azonban nem szabadította fel a vendéglátókat, továbbra is görcsösek voltak. Próbálkoztak ők becsülettel, mentek a lövések Heinz Lindner kapujára, de bátran és a szerencsével sem hadilábon állva bekkelt az osztrák együttes. Az idő múlásával a portói lendület is alábbhagyott, mintha elfogadták volna: ezen az estén nem jönnek össze a dolgaik, és beletörődtek a döntetlenbe.

BAJNOKOK LIGÁJA
5. FORDULÓ,
G-CSOPORT
Zenit (orosz)–Atlético Madrid (spanyol)
1–1 (Alderweireld 74. – öngól, ill. Adrián López 53.)
FC Porto (portugál)–Austria Wien (osztrák) 1–1 (Jackson Martínez 48., ill. Kienast 11.)

A 6. FORDULÓBAN
Austria Wien–Zenit
Atlético Madrid–Porto

AZ ÁLLÁS
1. Atlético Madrid 5 4 1 0 13–3 +10 13
2. Zenit 5 1 3 1 4–5 –1 6
3. FC Porto 5
1 2
2 4–5 –1 5
4. Austria Wien 5
0 2
3 1–9 –8 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik