BL: ez minden idők legjobb Real Madridja – lapszemle

Vágólapra másolva!
2018.05.27. 12:38
A spanyol újságokban a „tizenharmadik” és a „legyőzhetetlen” szó fordult elő a leggyakrabban a Real Madrid szombati, Liverpool elleni Bajnokok Ligája-döntős sikerét követően. Az angol sajtó szerint a nagyszerűen játszó Gareth Bale elsüllyesztette az ellenfelet, a Liverpool csupán egy bakizó Loris Kariust tudott felmutatni.

A Marca címlapja egy trükkös megoldással ötvözte is a két kifejezést: az Invencibles (Legyőzhetetlenek) szó i és b betűje helyén a 13-as szám látható – utalva a klub BL- és BEK-győzelmeire.Marca címlapja egy trükkös megoldással ötvözte is a két kifejezést: az Invencibles (Legyőzhetetlenek) szó i és b betűje helyén a 13-as szám látható – utalva a klub BL- és BEK-győzelmeire.

A lap azt írta, legalább a fél együttes (Carvajal, Sergio Ramos, Marcelo, Luka Modric, Cristiano Ronaldo) posztja legjobbja a királyi gárda történetében. Ez pedig azt jelenti – a klub régi, korszakos jelentőségű csapatainak lebecsülése nélkül –, hogy az elmúlt öt évben negyedszer győztes Real „bizonyára minden idők legjobb Madridja”.

 

A barcelonai Sport címlapja bombahírrel szolgál – vagy mégsem? A lap szerint ugyanis Cristiano Ronaldo úgy nyilatkozott, „Jó volt Madridban”. Ugyanakkor a teljes írásban arról van szó, hogy a játékos egyelőre nem akart reagálni arra a hírre, miszerint a nyáron távozna.

 

A Mundo Deportivo (címlapján a lelkileg összeomlott és földön fekvő liverpooli kapussal, Kariusszal) azonban azt írta, hogy Ronaldo azt mondta: „Nem tudom garantálni, hogy a Real Madridban folytatom”.

 

A madridi As a „Tizenharmadik” címmel jelent meg.

 

A briteknél a Daily Mail címlapja nagyon találó: a szárnyaló Gareth Bale-nél az eksztázis, a megsérült Mohamed Szalah fotójánál az agónia kifejezés szerepel.

 

Az Independent azt írta, hogy Gareth Bale gólja, Mohamed Szalah sérülése és Loris Karius két hibája döntött. A lap szerint Bale beállítása pompás pillanat volt, amely végül biztosította a Real Madrid dominanciáját. Zinédine Zidane csapata tökéletes ünnepet varázsolt, nem véletlenül nyerte meg sorozatban a harmadik, az elmúlt öt évben a negyedik BL-trófeáját.

A Telegraph Bale zsenialitását emelte ki, illetve azt, hogy a walesi klasszis csodagólja miatt a bánat könnyei vetettek véget a Liverpool csodálatos menetelésének. Az újság véleménye szerint Bale találata akár a legszebb is lehet, amely valaha született a BL-ben, de az biztos, hogy Zidane 2002-es, Bayer Leverkusen elleni gólja óta nem láthattunk ilyen csodát.

A The Sun ugyancsak a „történelmi szépségű” találatról írt, arról, hogy Bale nagyszerű teljesítménye szertefoszlatta a Liverpool BL-álmait. A lap közölte Florentino Pérez nyilatkozatát is: a Real elnöke szerint Cristiano Ronaldo biztosan a klub kötelékében marad. A walesi játékosról azonban nem nyilatkozott (Bale a sikert követően azt mondta, a nyáron le kell ülnie a menedzserével, hogy egyeztessenek a folytatásról).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik