Futballünnep Amszterdamban, hat góllal és Bayern-elsőséggel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.12.12. 20:50
null
A meccs legcsúnyább jelenete: Thomas Müller tarkón rúgja Nicolás Tagliaficót (Fotó: AFP)
Az Ajax a 13. percben hátrányba került a Bayern München ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó játéknapján, aztán a második félidőben fordított, majd ugyanezt megtették a bajorok is. A vége 3–3 lett, ami azt jelenti, hogy a német bajnok a csoportelső. Az AEK Athén a hatodik csoportmérkőzését is elveszítette, ezúttal a Benfica otthonában kapott ki.

 

AJAX–BAYERN MÜNCHEN

Remek iramban kezdődött a csoportelsőségről döntő találkozó, az Ajax hozta a maga szokásos nyílt sisakos futballját, megkockáztatva azt, hogy jobbról Serge Gnabry vagy balról Franck Ribéry, esetleg középről a Thomas Müller, Leon Goretzka kettős megindítja középen Robert Lewandowskit – nos, annyiból bejött a hollandok kockázatos taktikája, hogy több helyzetet is kialakítottak, az első bő egy órában meg a lengyel csak egyet használt ki a négy zicceréből... 0–1!

A parádés adok-kapoknak sajnos hamar véget vetett a 13. percben esett gól, mert ez követően sokkal óvatosabb lett mind a Bayern, mind az Ajax. A szokásos, szélről érkező beadásokkal operáltak az amszterdamiak, és bár vissza-visszavettek az iramból, ha Hakim Zijes, David Neres vagy Donny van de Beek jobban koncentrál, gólokkal léphettek volna el a bajoroktól. Így azonban annak is örülhetett a házigazda, hogy Dusan Tadics értékesítette a maga ziccerét (nem volt nehéz, fejedelmi kiszolgálást kapott a Zijes, De Beek kettőstől, 1–1), mert nem sokra rá emberhátrányba került, Maximilian Wöber kapott piros lapot egy Vinnie Jones-stílusú, kétlábas becsúszásnak álcázott súlyos testi sértés kísérletéért.

Thomas Müller azonban még a hajrá előtt kiegyenlítette a létszámhátrányt: nemes, vagy inkább nemtelen egyszerűséggel fejen rúgta nyújtott lábbal, a levegőbe felugorva Nicolás Tagliaficót, Bruce Lee, Jackie Chan, Chuck Norris és Éric Cantona stílusában. Majdnem sokba került ez, mert a csereként beállt Kasper Dolberg kiharcolt egy büntetőt, Dusan Tadics pedig a jobb felsőbe bombázta a labdát (2–1), viszont Robert Lewandowski is értékesített egy 11-est (ezt a csereként beállt Thiago Alcantara harcolta ki, 2–2), majd a mérkőzést szintén a kispadon kezdő, nemrégiben hosszú sérülés után visszatérő Kingsley Coman végleg eldöntötte a három pont és a csoportelsőség kérdését (2–3).

Legalábbis sokan ezt hitték ekkor, ám kiderült, hogy az őrült mérkőzés őrült hajrát tartogat, és egy további találatot: egy újabb csereember, a 35 éves Klaas-Jan Huntelaar rúgatott gólt szegény Nicolás Tagliaficóval (3–3). Az egy pont is elég volt a Bayern Münchennek a csoportelsőséghez, erre a teljesítményre és erre az Ajaxra azonban lehet alapozni.

BENFICA–AEK ATHÉN

A csoport másik meccsén a becsületpontjáért küzdő AEK Athén nem járt sikerrel Lisszabonban, a Benfica Álex Grimaldo 88. percben szerzett góljával legyőzte a BL-csoportkör egyetlen nullapontos csapatát.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
E-CSOPORT
Ajax (holland)–Bayern München (német) 3–3
(0–1)
Amszterdam,Johan Cruyff Aréna.V:Turpin (francia)
G:Tadics (61., 81. – a második 11-esből), Tagliafico (95.), ill. Lewandowski (13., 87. – a második 11-esből), Coman (90.)
K:Wöber (67.), ill. Th. Müller (75.)

Benfica (portugál)–AEK Athén (görög) 1–0(0–0)
Lisszabon,Luz Stadion.V:Madden (skót)
G:Grimaldo (88.)
K: Galanopulosz (87. AEK)

PERCRŐL PERCRE

Tiki-Tadics

 

Pedig a meccs előtt az Ajax kapta a legkevesebb gólt a csoportkörben: kettőt.

1997 óta maradt először veretlen odahaza az Ajax 14 mérkőzésen át, amióta Johan Cruyff nevét felvette az Aréna, nem látott Ajax-verést a gyep. Tadics előtt Jari Litmanen duplázott az Ajax színeiben a BL-ben, akkor arany lett a vége, Tadics ötgólos a BL-idényben, legutóbb Zlatan Ibrahimovic ment ilyen messze a klub színeiben.

Az Ajax első piros lapja a szezonban, hazai pályán 63 mérkőzés óta az első.

Tíz év után maradt újra veretlen a Bayern a csoportkörben.

98. PERC KÉSZ, NINCS TÖBB FORDULAT, VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

95. perc A gólszerző kap egy sárgát is, dulakodásért.

95. PERCEz bent van! Huntelaar most nem lő, hanem passzol a bal sarok elől, NICOLÁS TAGLIAFICO meg jobbal egy méterről a bal sarokba lő, laposan. 3–3!

93. perc Lewa ballal 14-ről De Ligtbe lő, Huntelaar meg az ötös jobb sarka elől jobbal az égbe.

Hét perc a ráadás.

90. PERC HÁROM GÓLNÁL MEG A BAYERN MÜNCHEN! De Jong rossz passza és Thiago indítása után KINGSLEY COMAN jobbal 16 méterről, kissé balról félmagasan a bal sarokba lő, nagy erővel. 2–3!

88. perc Goretzka helyén Renato Sanches, Klaas-Jan Huntelaar meg Nerest váltja. Három középcsatárral az Ajax.

Nagyon mérges lett a hazai közönség.

87. PERC ÉS EZ IS GÓL! ROBERT LEWANDOWSKI jobbal a jobb alsó sarokba gurítja a labdát, Onana balra el. Ez Gianluca Vialli stílusa volt: 2–2!

87. perc EZ IS 11-ES! Thiago cselezget, De Ligt mellett elmegy, de akasztja az ötös előtt Blind.

82. PERC De DUSAN TADICS ballal a jobb felső sarokba lő. Óriási erővel, Neuer nem is mozdult: 2–1!

Rafinha odasúg valamit a végrehajtónak...

81. perc BÜNTETŐ!Hazai kontra, Neres passzol balról, Dolberget meg felrúgja becsúszva a 16-oson belül Boateng, jogos.

80. perc Rafinha elhúz most mellette a jobbon, beadását azonban elvéti az ötös előtt Goretzka.

Tagliafico homloka igen piros, de folytatja.

78. perc De Beek le, Kasper Dolberg be.

Tagliafico arca nagyon véres, de folytatja szerintünk. Argentin bekk.

75. perc EZ IS PIROS, THOMAS MÜLLER a jobbon nyújtott lábbal fejen rúgja Tagliaficót. Minimum piros lap, ez eltiltás lesz. Bruce Lee, Erik Cantona, Chuck Norris...

71. perc Kingsley Coman be, Ribéry le, nem lett éppen gyengébb a Bayern.

70. perc Tagliafico majdnem felrobban, de bizony letalpalta Müllert.

Goretzka nem repes az örömtől. Csere lesz? Folytatja azonban pár perc után.

67. perc EGYBŐL PIROS! Sok német belemenés után az osztrák Maximilian Wöber a balon nyújtott lábbal elviszi magával emlékbe Goretzka mindkét bokáját, piros lap.

65. perc Ez kimarad: Ribéry ad be balról, Lewandowski középen három méterről a léc alá fejelne, de hatalmasat véd ismét Onana!

63. perc Thiago Alcántara be, Gnabry le a németeknél.

62. perc Rafinha lekönyökli Nerest, majd Danny Blind kap sárga lapot dulakodásért, Tagliafico csúszott oda Müllernek a kirobbantó okként.

61. PERC EZ MÁR BENT VAN, DUSAN TADICS NEM HIBÁZZA EL! Gyönyörű egyérintő, Zijeh futtatja De Beeket, aki jobbról jobbal remekül ad be, Tadics a bal sarok elől, ballal, egy lépésről nem hibázhat, a kapu közepébe passzol. 1–1!

60. perc Zijeh majdnem meglepi Neuert, aki azonban vetődve odaér a középtávoli tekerésre a jobb alsó sarok elé.

57. perc Zijeh ad be jobbról laposan, Neres ballal kicselezi Kimmichet, jobbal azonban 14-ről a léc fölé lő.

56. perc Tadics, előtte Neres is rosszul passzolt kecsegtető helyzetben.

50. perc Ribéry javít, labdát szerez, felgyorsul, majd Lewandowskihoz passzol. aki kissé balról 14-ről lő, De Ligt odalép, Onana a nevető harmadik.

48. perc Két rossz német korner után Neres elmegy Ribéry mellett, de jő Süle.

46. PERC FOLYTATJUK!

Lewandowskinak ez a 120. BL-meccse és azon a 52. találata, félszáz fölé összesen csak hét játékos jutott a sorozatban.

Ez lett volna a Mats Hummels, Javi Martínez, James Rodríguez trió 50. BL-meccse.

A régi szép(ek)ben...


A Bayern utolsó 12 idegenbeli meccséből 10-et megnyert, egyet sem ikszelt.

45. PERC VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

Egy perc a ráadás.

45. perc Ez jobb, Zijeh ballal 22-ről a léc alá lőne, de Neuer fogja a feje fölött a labdát.

44. perc Neres bal oldali beadásába belelép Rafinha, korner. Veszélytelen, Zijeh adta be balról.

De Ligt, de nem lightos...

40. perc Matthijs de Light kőkeményen odalép Müller bal bokájára, sárga lap ez is.

37. Rafinhaa honfitársa, de ő is megjárja Neresszel: becsúszva felrúgja őt, sárga lap.

20: Lewa ennyi gólnál tart az idényben, ez topliga-rekord!

30. perc Boateng ment az ötösön egy veszélyes beadás után, majd Ribéry kap egy kötényt a balon Nerestől. Nem néz szépen a nagy francia öreg a kis brazilra...

28. perc Joshua Kimmich reklamál egy les után, és nem is hiába: kap egy sárga lapot.

27. perc NEM IGAZ! Müller gurít okosan Gnabry elé, aki jobbról remekül ad középre, laposan, jobbal, de Lewa jobbal három méterről telibe találja a kapust, Müller meg hétről a léc fölé vágja a kipattanót, a bevetődő De Ligt mellől.

26. perc HELYZET! Neres átmegy a jobb oldalra, ballal gyönyörűen emel középre, ám De Beek tízről a kapushoz fejeli ziccerét.

24. perc Ha nem variálja ezt el Ribéry... Az ötös bal sarka előtt kicselezi Mazrauit, majd még egyszer, Wöbert is, aztán mindkettőt, végül jobbal feladja a labdát Onana kapusnak.

20. perc Most Neuer is meginog, elkapja Mazraui jobbról jövő beívelését, de ráesik Boatengre, majd kiejti a labdát. Ha nem esik el már korábban mögötte De Jong...

19. perc Tadics jobbról középre ad, Blind ballal 17-ről elsőre Sülébe lő, majd másodszorra is. Aztán Boateng megússza, nagyot lökött Blinden az ötös bal csücskénél.

17. perc Tagliafico balról középre ad, De Jong meg ballal 26-ról ölön találja Neuert.

Lewa: 21 meccs az idényben, 20 gól és 4 gólpassz, a BL-ben 6 meccsen 7 gól.

13. PERC ROBERT LEWANDOWSKI ellenben nem ideges típus, egy rossz szöglet után Gnabry passzol szépen elé kissé jobbról, De Ligt bentragad, nincs les, a lengyel meg az ötös jobb sarka elől, kilenc méterről jobbal félmagasan a kapu közepébe lő. 0–1!

12. perc ONANA! Kikapja a léc alól Gnabry ballábas, 17 méteres, ballábas lövését. Most elpasszolta magát az Ajax, majdnem ráfázott, kicsit kapkodott a szélső.

12. perc Ez sem rossz, Süle szereli a 16-oson Tadicsot. Az Ajax gegenpressingje nem fekszik a Bayernnek, de Alaba most mellel szépen teszi haza De Jong beadását.

10. EZ IGEN! Zijeh futtatja egy szép sarkazásos passzal a jobban Mazrauit, a beívelés kissé magas Tadicsnak, aki 11-ról magasan a léc fölé fejel.

8. perc Majd Gnabry lő Onana elé kissé jobbról, ahelyett, hogy a középen futó Müllerhez passzolna.

A nagy lövöldözés után most mezőnymunka, hatalmas iramú.

4. perc Lewandpwski most lő is, Müller passza és Wöber elmélázása után, jobbal a bal alsó mellé lő az ötös jobb csücske elől.

A brazil fiatalnak lőnie kellett volna.

2. perc ZICCER! Neves kap passzt az ötös bal sarka előtt középről, De Beektől, nem lő, visszaadja, a feladó meg ballal 12-ről gyatrán a jobb alsó felé gurítja a labdát, Neuer legördül érte.

1. perc Gnabry jobbról középre tör, sokat viszi a labdát, majd ballal 23-ról a bal alsó mellé vágja azt.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

A hangulat fantasztikus, nézőcsúcs. A hazaiak fehér-piros mezben és fehér nadrágban, a vendégek tiszta szürkében.

REKORDER! Thomas Müllernek ez a 105. BL-meccse a Bayernben, ezzel beérte a vonatkozó bajor örökranglistán az éllovas Philipp Lahmot.

2013 óta áll ki sorozatban harmadszor ugyanabban a felállásban a Bayern.

Nekik 8? A Bayern sorozatban 7 idegenbeli BL-meccsét megnyerte.

Egy kis örökmérleg! 9 találkozó, minden eredményből 3-3, 16 holland és 17 német góllal.

JÖTTEK-MENTEK!
A Bayerntől az Ajaxhoz:
2016, Antonio Trograncic, ingyen
Az Ajaxtól a Bayernhez:
1991, Jan Wouters, 1 000 000 mai euró
1983, Sören Lerby, 925 000

Eltiltott nincs.

A hazaiaktól Kasper Dolberg, Hassane Bandé és Joël Veltman sérült, a vendégektől Ron-Thorben Hoffmann, Arjen Robben, James Rodríguez és Corentin Tolisso maródi.

A beszámolók szerint a Nürnberg elleni hétvégi győzelmet követően dühösen vágott át a vegyes zónán, és nem nyilatkozott az ott várakozó újságíróknak. Rajta kívül James Rodríguez is elégedetlen, igaz, ő sérülés miatt biztos lemarad a szerdai mérkőzésről. A münchenieknél azért nem új keletű ez a probléma, a befolyásos „öregek” morgolódásáról gyakorta cikkezik a sajtó, nem egy veterán van a csapatban, aki rosszul viseli a mellőzést vagy a kevesebb játéklehetőséget. Néhányuknak a jelek szerint mégis hozzá kell szoknia.

Természetesen az sem lebecsülendő, hogy ha a Bayern egy pontot szerez Amszterdamban, papíron előnyösebb helyzetből várja a nyolcaddöntő hétfői sorsolását, ez pedig az erősebb kezdőcsapat mellett szól. Persze Münchenben van kiből válogatni, főleg, hogy Thiago Alcántara és Kingsley Coman is visszatért. A 22 esztendős szélső az elmúlt években többször is sérüléssel bajlódott, és elárulta, két operációt követően az sem elképzelhetetlen, hogy a következő sérülés után visszavonul. Most azonban bevethető, ahogy Mats Hummels is. A világbajnok védő az egyik „áldozata” az elmúlt napok jó szereplésének, úgy tűnik ugyanis, a Jérome Boateng, Niklas Süle párosé a bizalom a védelem tengelyében, ezt pedig a kimaradó futballista állítólag nem viseli jól.

Alapesetben vélhetően nem akarja felforgatni együttesét, főképp ha most találta meg a legmegfelelőbb kezdőt. Másrészt a hollandok elleni mérkőzésnek még tétje is van, igaz, „csak” az, hogy ki lesz csoportelső. A biztos nyolcaddöntős szereplés fényében talán most a bajnokság élvez elsőbbséget, még akkor is, ha szombaton a kieső helyen álló Hannover lesz az ellenfél, hiszen a címvédő müncheniek hátránya kilenc pont az éllovas Dortmunddal szemben, és minden botlás sokba kerülhet.

Azt nem állíthatnánk, hogy minden csodás a Bayern München háza táján, de a csapat megnyerte legutóbbi három tétmérkőzését, így kicsit elcsitultak a hullámok, legalábbis Niko Kovac kapcsán, hiszen néhány hete még úgy tűnt, meg vannak számlálva a horvát szakember napjai. Szemléletes, hogy az addig viszonylag sokat cserélgető tréner az előző három mérkőzésen egy változtatást leszámítva ugyanazt a kezdőcsapatot küldte pályára. Ezért is nagy kérdés, hogy mennyit változtat szerdán az Ajax otthonában.

Jótékony állandóság. Niko Kovac MEGTALÁLTA IDEÁLIS KEZDŐCSAPATÁT, így nagy kérdés, hogy változtat-e Amszterdamban, de az is lehet, hogy lehetőséget ad néhány mellőzött játékosának.

A billentyűknél: B. J.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ AJAX–BAYERN MÜNCHEN BL-CSOPORTMÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik