Eto’o elhomályosította Drogbát - továbbment a Chelsea

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.18. 20:40
null
A mérkőzés előtt még minden Drogbáról szólt (Fotó: Action Images)
A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a Chelsea Samuel Eto’o és Gary Cahill egy-egy góljával 2–0-ra győzött a Galatasaray ellen, és 3–1-es összesítéssel jutott a legjobb nyolc közé.  
A törökök üzenete: „Nekünk van Drogbánk, nektek nincs”
A törökök üzenete: „Nekünk van Drogbánk, nektek nincs”

A Chelsea–Galatasaray mérkőzés felvezetése elsősorban Dider Drogbáról szólt. Az elefántcsontparti csatár nyolc évet játszott a Chelsea-ben, a londoni klub történetének legeredményesebb gólszerzője a Bajnokok Ligájában (33 góllal), és főszerepet játszott a kékek 2012-es BL-sikerében is. Azt követően azonban távozott, és most majdnem két év után a Galata színeiben tért vissza a Stamford Bridge-re, ahol nagy tapssal fogadták a hazai szurkolók. A mérkőzés előtt Drogba visszatérése mellett az elmúlt évtized két legeredményesebb afrikai csatárának párharcával, Drogba és a Chelsea-t erősítő Samuel Eto’o csatájával foglalkozott a nemzetközi sajtó.

A kameruni már a negyedik percben gondoskodott arról, hogy ő kerüljön a figyelem középpontjába: Oscar kiugratásából a jobb oldalon kilenc méterről lőtt a hosszú alsó sarokba, a Galata kapusa, Fernando Muslera csak beleütni tudott a labdába, hárítani nem. 1–0

A meccsen Samuel Eto’o került középpontba – a 4. percben vezetést szerzett a Chelsea-nek (Fotó: Action Images)
A meccsen Samuel Eto’o került középpontba – a 4. percben vezetést szerzett a Chelsea-nek (Fotó: Action Images)

Ezzel a találattal az első, törökországi találkozó 1–1-es döntetlenje után már a Chelsea állt továbbjutásra, Eto’o pedig a 14. olyan játékos lett a BL-történetében, aki elérte a 30 gólos határt.

A Chelsea a gól után is a kapura veszélyesen futballozott. A legnagyobb helyzetet John Terry hagyta ki, aki Frank Lampard szabadrúgásából nyolc méterről centikkel lőtt a kapu fölé.

Ennek ellenére a szünet előtt növelte előnyét a Chelsea: Lampard szöglete után Terry fejesét még védte Muslera, Gary Cahill közeli lövésével szemben azonban már tehetetlen volt. 2–0

CHELSEA–GALATASARAY
STATISZTIKÁK
Lövések: 21–4
Kaput eltaláló lövések: 13–1
Labdabirtoklás: 51–49%
Szöglet: 7–0
Passzok: 488–518
Sikeres passzok: 356–371
Futott km: 108.3–109.7
Szabálytalanság: 20, ill. 20
Sárga lap: 2, ill. 3

Így egy félidő után a több alattomos szabálytalansággal tarkított meccsen (az egy-egy sárga lap ezt nem tükrözte hűen) 2–0-ra vezetett a Chelsea. Ezt követően a második játékrész tulajdonképpen már csak formalitás volt.

A Chelsea igyekezett eldugni a labdát a Galata elől. A támadást már nem különösebben erőltették a „kékek”, de nem is volt rá szükségük, hiszen 3–1-re vezettek összesítésben. Miközben a törökök a legkisebb veszélyt sem tudták jelenteni a Chelsea kapujára, több mint egy óra (65 perc) elteltével még nem volt kaput eltaláló lövésük.

Nem úgy a Chelsea belga középpályásának, Eden Hazardnak, aki még a 84. percben is megtornáztatta Muslerát, majd az urugayi kapus még Fernando Torres közeli lövését is védte. A Galata az utolsó tíz percben kinyílt, minden mindegy alapon próbált támadni, ennek pedig az lett az eredménye, hogy a Chelsea több veszélyes kontrát is vezethetett.

A Chelsea második gólja (Fotó: Action Images)
A Chelsea második gólja (Fotó: Action Images)

Gól azonban már nem született, a londoniak 2–0-ra nyertek, és 3–1-es összesítéssel jutottak tovább. Drogbának a meccsen három lövése volt, de a kaput csak az utolsó percben találta el, amikor beletudott érni egy szabadrúgásba (ez volt a Galata egyetlen a kaput eltaláló lövése a mérkőzésen). A saját, korábbi rosszul sikerült szabadrúgásával például a lelátón kifeszített „Drogba legend” („Drogba a legenda”) feliratot találta el. Nem az ő napja volt…

DROGBA „SAJÁT MAGÁT” TALÁLTA EL

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A MÉRKŐZÉS TUDÓSÍTÁSÁT ITT OLVASHATJA!

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

CHELSEA (angol)–GALATASARAY (török) 2–0
London, Stamford Bridge. V: Brych (német)
CHELSEA: Cech – Ivanovics, G. Cahill, Terry, Azpilicueta – Ramires, Lampard – Willian (Kalas, 93.), Oscar (Schürrle, 82.), Hazard – Eto’o (Torres, 86.). Menedzser: José Mourinho
GALATASARAY: Muslera – Eboué (Hajrovic, 77.), Semih Kaya, Chedjou, A. Telles – Selcuk Inan, Felipe Melo – Yekta Kurtulus (Hakan Balta, 67.), Sneijder, Burak Yilmaz (Umut Bulut, 54.) – Drogba. Vezetőedző: Roberto Mancini
Gólszerző: Eto'o (4.), G. Cahill (42.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik