BL: az iráni tévénézők nem látták a római szoptatást

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.04.05. 14:32
null
Az AS Roma elhomályosított címere az iráni televízióban
Az iráni állami televízió szerdai adásában cenzúrázták az AS Roma labdarúgócsapatának címerét.

 

 

A meztelen igazság
A meztelen igazság

A Roma a Barcelona otthonában játszott szerda este BL-negyeddöntőt (4–1-re kikapott), a mérkőzést Iránban az állami televízió közvetítette. Megjelent a műsorban a vendégek címere is, azonban valami nem stimmelt vele. A Roma címerében egy anyafarkas látható, amint a várost alapító Romulust és Remust szoptatja. Éles szemű nézők kiszúrták, hogy a farkas mellbimbói és azok környéke elhomályosítva jelenik meg az adásban.

A cenzúrát vegyes reakciók követték az interneten.

„Háromezer éven át Romulust és Remust csak az anyatejtől fosztották meg, Irán állami televíziója azonban a farkastejet is megtagadta tőlük” – idézi a BBC Mehdi Rosztampurt, egy Dániában élő iráni újságírót.

„Az embereket ingerelhették volna a farkas mellei” – írta egy Twitter-felhasználó, míg egy másik szerint „Még a végén magunkhoz nyúltunk volna…”

Legfrissebb hírek

„Ellopták egy nemzet álmát” – Ibrahimovic a VAR-t kritizálta az irániak meccse után

Foci vb 2026
16 órája

Íme, a tizenhat kieső ország hivatalos vb-helyezése

Foci vb 2026
17 órája

Mennyből a pokolba: egyik pillanatról a másikra szertefoszlottak az iráni remények – videó

Foci vb 2026
18 órája

Becsület, sportszerűség, köszönet – megint hagytak levelet az öltözőben az irániak

Foci vb 2026
19 órája

Megindító jelenet: így segít egy apa a vak fiának átélni a vb-lázt – videó

Foci vb 2026
2026.06.27. 14:34

„Minden ellenünk van” – az irániak újra nekimentek az Egyesült Államoknak és a FIFA-nak

Foci vb 2026
2026.06.27. 11:18

A belga kapitány nem biztos benne, hogy jó-e, hogy megnyerték a csoportot

Foci vb 2026
2026.06.27. 09:22

Erre büszkék lehetnek: Egyiptom és Irán remek meccsen ikszelt egymással

Foci vb 2026
2026.06.27. 07:06
Ezek is érdekelhetik