BL: a Valencia edzője nem ígér szívélyes fogadtatást Matának

2011.09.28. 11:27
Nem volt sokáig távol a Mestalla Stadiontól Juan Mata, aki szerdán a Chelsea játékosaként ellenfélként tér vissza Valenciába a Bajnokok Ligája E-csoportjának rangadóján.

A világbajnok labdarúgó négy év után hagyta el a spanyol csapatot a londoniak kedvéért, de talán ő sem számított arra, hogy ilyen gyorsan visszatér. A Valenciát irányító Unai Emery azonban figyelmeztette Juan Matát, ne számítson szívélyes fogadtatásra – legalábbis korábbi csapattársai részéről.

„Csak magunkkal foglalkozunk. Az ellenfelünk nagy csapat, amelynél több játékos is szerepel a világ legjobb légiósai közül. Köztük vannak spanyol top futballisták is, de mi nem foglalkozunk velük. Élvezni akarjuk ezt a meccset a szurkolóinkkal együtt, és győzni akarunk. Látványos találkozó ígérkezik, és felelősen kell lejátszanunk. Minden játékos, aki kék mezt visel majd, az ellenségünk" – jelentette ki Unai Emery.

A Chelsea-t irányító André Villas-Boas kollégájának bókolt a találkozó előtti sajtótájékoztatón: a portugál szakember szerint Emery egy nap a Premier League-ben fog dolgozni.

„Unai barátja vagyok, nagyon kedvelem őt, rendszeresen beszélünk egymással. A legjobb spanyol edzők egyike, aki folyamatosan fejlődik. Unai csapatai nagyon szervezettek, és látványos játékkal nyerik meg a meccseiket. Még nem hosszú a karrierje, de sikeres, és biztos vagyok benne, hogy számos nagy diadal áll még előtte. Örülnék, ha egy nap a Premier League-be jönne, mert az angol bajnokság kiváló terep az olyan szakembereknek, akik úgy dolgoznak, mint ő" – mondta Villas-Boas.

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással a Rayo és a Valencia, döntetlen a Girona–Real Sociedadon is

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 22:06

A Valencia is bejutott a négyes döntőbe a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.13. 23:45

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

Életben tartotta elődöntős reményeit a Valencia és a Kaunas is a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.05.06. 22:50

Labdarúgás: harmincöt fiatal játszott az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2026.05.05. 09:00

Az első vizsgálatok szerint nem lett súlyosabb baja a fejsérülést szenvedő Chelsea-játékosnak

Angol labdarúgás
2026.05.04. 19:25

Labdarúgás: háromnapos edzőtábort tart az U20-as válogatott

Utánpótlássport
2026.05.04. 16:50
Ezek is érdekelhetik