BL: A Leipzig cserejátékosai kezdők lennének a Tottenhamben – Mourinho

BABJÁK BENCE, TÖRÖK ATTILA (Lipcse)BABJÁK BENCE, TÖRÖK ATTILA (Lipcse)
Vágólapra másolva!
2020.03.11. 11:56
null
Mourinho nem hibáztatta játékosait a kiesés után (Fotó: Török Attila)
Ha valaki képes lehet kifőzni valamit a boszorkánykonyhájában, az éppen José Mourinho – ebben reménykedtek a Tottenham drukkerei, ám hiába. A kétszeres BL-győztes edző bátor felállást választott, agresszívan, magasan feltolt védelemmel próbálta zavarba hozni a hazai együttest, ám a sérülésektől tizedelt csapata még csak gólt sem tudott szerezni, a vége sima 3–0 lett a lipcseiek javára. Visszapillantás az RB Leipzig–Tottenham BL-nyolcaddöntőre.


„A jobbik csapat nyert értékelte a visszavágót a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón José Mourinho. – Fizikum, intenzitás, tempó, kontratámadások, és számos megnyert párharc – ez a Leipzig, csúcsformában lévő játékosokkal, és olyan kispaddal, ahol kiváló labdarúgók várják, hogy pályára léphessenek. Ez a csapat találkozott azzal, amelyik bajban van, ezt mindenki láthatta. A mérkőzés előtt bizakodó voltam, mert optimistának kellett lennem, sportemberként nem lehetünk kishitűek és pesszimisták. A realitás viszont azt mutatja, hogy a Leipzig most sokkal erősebb mint mi, és megérdemelten jutott tovább a negyeddöntőbe. Minden csapat szenvedne, ha a legerősebb öt-hat játékosát nélkülöznie kellene, az ellenfél kispadján pedig olyan labdarúgók ültek, akik kedd este valamennyien kezdőként léptek volna pályára a Tottenhamben.”

A média által gyakran „mini Mourinho” becenéven emlegetett Julian Nagelsmann értelemszerűen elégedettebben lépett be a sajtótájékoztatóra idősebb kollégájánál.

„Az első tíz percben akadozott a játékunk, a Tottenham igyekezett nyomás alá helyezni minket, a lehető leghamarabb gólt akart szerezni – mondta a sajtóteremben a 32 esztendős német vezetőedző. – Miután a kezdeti nehézségeket követően magunkra találtunk, már mi irányítottuk a meccset. Sabitzer és Laimer rengeteg labdát szerzett, amelyet remekül játszottak meg, a teljesítményük az egész játékunkat meghatározta. A fordulás után az első negyedórában megint nem találtuk a ritmust, ám utána ismét átvettük az irányítást, megfelelő ritmusban járattuk a labdát, és nem hagytuk kibontakozni az ellenfelet. A negyeddöntő elérése mérföldkő a klub életében, igaz, a Leverkusen és a Wolfsburg nagyobb kihívást jelentett a Bundesligában, mint kedd este a Tottenham.”

Az edzők mellett, két játékos is megszólalt a mérkőzés lefújása után. Dele Alli szerint a csapat játékosai nem bírták a nyomást, majd bocsánatot kért a Tottenham-szurkolóktól a vereség miatt. Marcel Sabitzer arról beszélt, hogy ez a párharc az RB Leipzig történetének egyik legszebb pillanata volt.

„Több játékosunk is hiányzik, de a sérülés része a futballnak. Ez a Tottenham, aki pályára lép ebben a mezben, annak el kell bírnia a rá nehezedő nyomást, ám ez kedd este nem sikerült. Elnézést kell kérnünk a szurkolóinktól, mert sokat utaztak azért, hogy lássanak minket, ennél a vereségnél többet érdemeltek volna. Nincs értelme egymásra mutogatni, nem egy játékoson múlik a győzelem, a teljesítményünk és a mentalitásunk csapat szinten nem volt elfogadható” – nyilatkozta Alli a BT Sportnak.

„Érzelmekben és gyönyörű pillanatokban gazdag estén vagyunk túl, nem volt könnyű elaludni kedd este. Az egész csapatot dicséret illeti, olyan meccset játszottunk, amely biztosan bekerül az RB Leipzig történelemkönyvébe. A klubnak és nekem is sokat jelentett a győzelem. Mivel az ellenfél kapuját Hugo Lloris védte, tudtuk, hogy meg kell izzadunk a gólokért, de megvolt a tervünk, amit sikeresen véghez vittünk, így készülhetünk a negyeddöntőre” – mondta Sabitzer a vegyes zónában.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
RB Leipzig (német)–Tottenham Hotspur (angol) 3–0
(Sabitzer 10., 21., Forsberg 87.)
Továbbjutott: az RB Lepzig, 4–0-s összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik