BL: a játékosok üdvözlik a sárga lapok új rendszerét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.29. 10:08
A nemzetközi játékos-érdekvédelmi szervezet, a FIFPro örömmel fogadta az UEFA döntését, amely szerint a labdarúgó Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában módosították a sárga lapok után járó eltiltások rendszerét – olvasható a Hivatásos Labdarúgók Szervezetének (HLSZ) megújult honlapján.

Másfél hete az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) sürgősségi testülete ügy döntött, hogy a csoportkörtől a negyeddöntőig szerzett sárga lapokat nem „viszik” magukkal a játékosok az elődöntőbe. Ezzel a lépéssel a szervezet sokat tett a fair play szellemiségének magasabb szintű érvényesüléséért – írja a magyar szervezet honlapja.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy az UEFA meghallgatta az érveket és megváltoztatta a szabályokat – idézi a hlsz.hu Tijs Tummerst, a FIFPro technikai bizottságának vezetőjét. – Azt hiszem, méltányos a döntés. A korrekció megakadályozza, hogy egy játékos a korábbi sárga lapjai miatt lemaradjon élete mérkőzéséről, legyen az Európa-bajnokság, a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga fináléja. Az új szabályozás minden UEFA-rendezvényen egyformán érvényes. Igazságos döntés született.”

A közelmúltig érvényben lévő korábbi szabályozásnak legutóbb Xabi Alonso, a Real Madrid játékosa esett áldozatul – a spanyol klub sztárjának az új szabály szerint nem kellett volna kihagynia a BL-döntőt…

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
Tegnap, 7:42

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
2026.10.16. 08:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2026.10.15. 23:39

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.10.15. 22:55

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 22:53