BL: A Dinamo Zagreb erősebb, mint a Ferencváros – Orosz Pál

Vágólapra másolva!
2019.08.14. 19:17
null
Orosz Pál szerint a Dinamo Zagreb erősebb, mint a Ferencváros (Fotó: Kallus György)
Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója szerint nem szégyen a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörében kiesni a Dinamo Zagrebbel szemben, amely jelenleg jobb erőkből áll, mint a Ferencváros.

 

„A négyből három félidőben egyenrangú partnerei voltunk a Dinamo Zagrebnek, amely erősebb, mint a Ferencváros. Az ellenfél nagyon gyors volt, mind egyénileg, mind játéksebességben” – mondta az M1 aktuális csatornán Orosz Pál. Úgy vélte: a BL-főtábla eléréséhez szerencse kell az ő szintjükön, az Európa-liga csoportkörébe jutás viszont reálisabb, ettől pedig mindössze két mérkőzés választja el a zöld-fehéreket.

Orosz Pál külön köszönetet mondott a szurkolóknak, hogy a 4–0-s vereség ellenére tíz percen át éltették a csapatot a keddi mérkőzés után.

„Az utolsó selejtezőkörben már nincs könnyű ellenfél. Noha az első meccsen a litván Suduva idegenben nyert az izraeli Maccabi Tel-Aviv vendégeként, nem lefutott a visszavágó” – mondta a lehetséges ellenfelekről a sportvezető, akinek bevallása szerint nincs kívánsága, hogy melyik riválist szeretné.

Orosz Pál leszögezte, akkor sem lesz további erősítés, ha a Ferencváros megnyeri a párharcot, és így szerepel a második számú európai kupasorozat csoportkörében.

A magyar bajnok jövő csütörtökön idegenben kezdi meg a párharcot, majd egy héttel később a Groupama Arénában fogadja ellenfelét.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, VISSZAVÁGÓ
Ferencváros–Dinamo Zagreb (horvát) 0–4 (0–1)

Budapest,Groupama Aréna,19 356néző.Vezette:Buquet (francia)
Ferencváros:Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (Heister, 71.), Nguen (Varga R., 65.) – Szihnyevics (Boli, 84.).Vezetőedző:Szerhij Rebrov
Dinamo Zagreb:Livakovic – Stojanovic, Dilaver, Peric, Leovac – Moro, Ademi (Gojak, 69.), Dani Olmo (Situm, 84.) – Hajrovic (Majer, 77.), B. Petkovic, Orsic.Vezetőedző:Nenad Bjelica
Gólszerző:Ademi (16.), B. Petkovic (47.), Dani Olmo (55.), Gojak (79.)
Kiállítva:Civic (69.)
Továbbjutott:
aDinamo Zagreb, 5–1-esösszesítéssel

EURÓPA-LIGA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 4. FORDULÓ (PLAYOFF)
BAJNOKI ÁG, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Augusztus 22.:Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván) győztese–Ferencváros

VISSZAVÁGÓ
Augusztus 29.:
Ferencváros–Maccabi Tel-Aviv (izraeli)/Suduva (litván) győztese

Legfrissebb hírek

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
11 perce

Távozott a gólkirály; új játékosok Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
10 órája

Bolla Bendegúz gólpasszt adott, a Ferencváros kikapott a Rapid Wientől

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:06

Bosnyák csatár is szerepel a Fradi kiszemeltjei között – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:43

Olasz sajtóhírek szerint a Lazio megegyezett Tóth Alexszel a szerződés részleteiről, a játékos ügynöke cáfol

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 14:04

„Nem szeretek veszíteni, de a legfontosabb, hogy felvegyük a tempót” – Keane a Kiel elleni edzőmeccs után

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 10:50

A Ferencváros nagyon fontos meccset nyert meg egy góllal Dániában

Kézilabda
2026.01.10. 19:36

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10
Ezek is érdekelhetik