nemzetisport.hu 2017.09.12 22:39 Frissítve: 2017.09.12 23:06

BL, A-csoport: meglepetés Lisszabonban, sima győzelem Manchesterben

Hiába futballozott egy félidőn át fölényben, majd szerzett vezetést a Benfica futballcsapata, a CSZKA Moszkva Lisszabonban is fordítani tudott, és 2–1-re győzött a Bajnokok Ligája A-csoportjának nyitó fordulójában. A Manchester United odahaza 3–0-ra megverte az FC Baselt.

 

Fellaini
Fellaini jó cserének bizonyult (Fotó: AFP)

 

MANCHESTER UNITED–FC BASEL

Eléggé elkeseredetten nyilatkozott a Basel elleni mérkőzés előtt José Mourinho, a Manchester United labdarúgócsapatának menedzsere, aki azt mondta, Marouane Fellaini nélkül kevesebbnek érzi csapatát. A belga játékos vádlisérülés miatt szombaton kihagyta a Stoke elleni bajnokit, és az MU három győzelem után csupán 2–2-es döntetlent ért el.

Az eltiltott Phil Jones és Eric Bailly helyett Chris Smalling és Victor Lindelöf lett a két középső védő, míg Fellaini a kispadon kapott helyet.

Egészen a 19. percig ott is maradt, akkor azonban a csapatkapitányként debütáló Paul Pogba megsérült, a bal hátsó combizmához kapott, le is kellett cserélni.

A helyére beállt Fellaininek 16 perc kellett a bemelegedéshez, a 35. percben Ashley Young jobb oldali beadására tökéletesen érkezve szép fejes góllal szerzett vezetést (1–0).

A Basel korábban kétszer játszott az Old Traffordon, és mind a kétszer döntetlent ért el (2003 márciusában 1–1-re, 2011 szeptemberében 3–3-ra végzett), de ezúttal nem sikerült betalálnia.

Sőt az 53. percben ismét a hazaiak villantak, Daley Blind beadásából Romelu Lukaku is fejessel volt eredményes (2–0).

A 3–0-s végeredményt a 84. percben Marcus Rashford állította be, a manchesteriek esélyeshez méltón futballozva folytatták idei remeklésüket.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Manchester United (angol)–FC Basel (svájci) 3–0
(Fellaini 35., Lukaku 53., Rashford 84.)

Zsamaletdinov
Zsamaletdinov győztes gólt szerzett (Fotó: AFP)

 

BENFICA–CSZKA MOSZKVA

Az elmúlt öt évben csupán egyszer sikerült mérkőzést nyernie idegenben a Bajnokok Ligája csoportkörében a CSZKA Moszkvának, 2014 novemberében meglepetésre a Manchester City otthonában győzött 2–1-re.

Önmagában ez a tény is a Benfica esélyeit növelte a kedd esti mérkőzésen, de látva az oroszok idei bajnoki teljesítményét, abszolút a hazaiak számítottak esélyesnek. A CSZKA ugyanis az eddigi 9 forduló során mindössze ötször nyert, egy döntetlen mellett háromszor kikapott.

A lisszaboni első félidő a Benfica fölényét hozta, a portugál ligában még veretlen, otthon három meccséből 10–2-es gólkülönbséggel hármat megnyerő együttes végig a kezében tartotta az irányítást, 65 százalékban birtokolta a labdát, és Grimaldo kapufájával 45 perc alatt jóval közelebb állt a vezetés megszerzéséhez.

A szünet után aztán góllá érett a hazaiak fölénye, az 50. percben a szerb szélső, Andrija Zsivkovics pontos beadására Haris Seferovic jól érkezett (1–0).

Nem sokáig örülhettek a portugálok, a 63. percben André Almeida kezezett a tizenhatoson belül, a büntetőt a brazil Vitinho felvarrta a jobb felső sarokba (1–1).

A gól feltámasztotta a CSZKA-t, amely a 71. percben megszerezte a vezetést : Viktor Vaszin lövését bravúrral védte Bruno Varela, de a kipattanóra az öt perccel korábban csereként beálló, 20 éves Tyimur Zsamaletgyinov nem hibázott (1–2).



Benfica (portugál)–CSZKA Moszkva (orosz) 1–2
(Seferovic 50., ill. Vitinho 63. – 11-esből, Zsamaletgyinov 71.)

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.01 20:19:07

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Ezt sem gondolták volna sokan: a címvédőt 3–1-re legyőző Tottenham már négy forduló után továbbjutott.

2017.11.01 19:50:27

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Nehéz helyzetbe került a délolasz csapat, az ismét nyerő Sahtar Doneck hat ponttal vezet előtte.

2017.11.01 12:36:56

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

A balhátvéd Layvin Kurzawa lengyel válogatott is lehetne, korán örült a svédek elleni Eb-selejtezőn, és zsarolási botrányba keveredett.

2017.10.31 20:26:18

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Már az első percben vezetést szerzett az olasz csapat • Az Atlético Madrid ismét botlott a Qarabag ellen.

2017.10.31 09:04:54

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

BL-ERŐSORREND. Egy új szereplő is felbukkant 16-os listánkon.