BL, A-csoport: fordított Monacóban az Atlético

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.18. 22:57
null
José María Giménez fejes gólja döntött az Atlético Madrid javára (Fotók: AFP)
Győzelemmel kezdte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2018–2019-es kiírását az Atlético Madrid, amely fordított a Monaco otthonában, és 2–1-re diadalmaskodott. A Borussia Dortmund egy hajrában szerzett góllal gyűjtötte be a három pontot Belgiumban.

MONACO–ATLÉTICO MADRID

A keddit megelőző 13 közül mindössze egy mérkőzést veszített el francia ellenféllel szemben az Atlético Madrid, amely a szezont pocsék formában kezdő Monacóhoz látogatott. Az első percben meg nem adott gólt szerző fővárosiak mindezek ellenére hátrányba kerültek az első negyedórát elhagyva, igaz, ehhez kellett a Diego Simeone csapatától ritkán látható hiba: a madridiak korábbi játékosa, Radamel Falcao „lopott” labdát a tizenhatos vonalánál, és bár a passza nem igazán volt jó, az végül Samuel Grandsirhez került, aki közelről nem hibázott (1–0).

A vendégek fokozták a tempót, és szemre is tetszetős akció végén egyenlítettek. Antoine Griezmann szöktette szép kapáspasszal Diego Costát, a spanyol válogatott támadó pedig élt a lehetőséggel, és a rövid sarokba helyezett (1–1).

Közvetlenül a szünet előtt a fordítás is összejött az Atléticónak, a Bajnokok Ligájában 50. találkozóját játszó, s ezzel klubrekorder Koke szögleténél José María Giménez érkezett remek ütemben, és a védők között a kapuba fejelt (1–2). Az uruguayi védő hetedik gólját szerezte a klub színeiben, ezek közül hatot fejjel juttatott a gólvonal mögé.

A második játékrész az elsőhöz hasonlóan kezdődött, ezúttal Costa gólját nem adták meg les miatt. A már az első félidőben is fölényben futballozó Atlético Madrid a folytatásban még inkább dominált, a Monaco nem igazán találta a meccs elején megvillantott játékritmusát, amivel zavarba hozta a vendégeket.

Sokatmondó, hogy a hercegségbeliek legnagyobb lehetősége Falcao és Diego Godín tizenhatoson belüli összecsapásánál jöhetett volna el, William Collum sípja azonban néma maradt, így nem jutott tizenegyeshez a hazai együttes.

A Borussia Dortmund nagy küzdelemben nyert Belgiumban
A Borussia Dortmund nagy küzdelemben nyert Belgiumban

FC BRUGES–BORUSSIA DORTMUND

Fontos összecsapás várt a Borussia Dortmundra, amely a történelme legsúlyosabb európai kupavereségét rámérő FC Bruges-höz látogatott: a belga klub az UEFA-kupa 1987–1988-as kiírásában – hosszabbításos meccsen – 5–0-ra kiütötte a németeket.

A BVB a szemmel látható képességbeli fölényével nem igazán tudott élni, mindkét csapatnak megvolt az esélye a vezető gól megszerzésére, ennek ellenére gól nélküli állásnál cseréltek térfelet a felek.

A fordulás után a mezőnyben ellenfele fölé kerekedett a Dortmund, a gólhoz azonban szerencsére is szüksége volt Lucien Favre együttesének: a kiugratás után a hazaiak védője az ott ólálkodó, a 20. születésnapját éppen kedden ünneplő Christian Pulisicre pöckölte a labdát, amely a kapus felett a hálóba hullott, eldöntve a három pont sorsát (0–1).

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
FC Bruges (belga)–Borussia Dortmund (német) 0–1 (0–0)

Bruges, Jan Breydel Stadion, 25 181 néző. V: Makkelie (holland)
G: Pulisic (85.)
Monaco (francia)–Atlético Madrid (spanyol) 1–2 (1–2)
Monaco,
II. Lajos Stadion, 10 575 néző. V:Collum (skót)
G: Grandsir (18.), ill. Diego Costa (31.), Giménez (45+1.)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Atlético Madrid 1 1 0 0 2–1 +1 3
2. Borussia Dortmund 1 1 0 0 1–0 +1 3
3. Monaco 1 0 0 1 1–2 –1 0
4. FC Bruges 1 0 0 1 0–1 –1 0

A játéknap eredményeit és a csoportok állásait itt tekintheti meg.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik