BL: A Barcának gólt kell szereznie Párizsban! - Villa

Vágólapra másolva!
2013.04.01. 19:30
David Villa azon lesz, hogy a Barcelona felmondja a Milánóban kapott leckét, azaz gólt szerezzen a Paris Saint-Germain elleni kedd esti, idegenbeli mérkőzésen a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

„Azt mondják, mi vagyunk a favoritok, de ebben a versengésben nagyon nehéz pontosan megmondani, ki az esélyes. A meccs után tisztábban látunk majd – mondta David Villa hétfői sajtótájékoztatóján. – A vereségből éppúgy lehet tanulni, mint a győzelemből. Milánóban nagyon szenvedtünk, de hazai pályán sikerült kiköszörülni a csorbát. Párizsban újabb nehéz mérkőzés következik, fontos, hogy ne kövessük el ugyanazokat a hibákat, amiket Milánóban. A Milan ellen szembesültünk azzal, milyen fontos gólt szerezni idegenben, remélhetőleg Párizsban sikerül majd, még ha a visszavágónak megint mi leszünk is a házigazdái. Száznyolcvan percig százszázalékosan kell teljesíteni. Két nagyszerű csapat nagyszerű mérkőzése következik, élvezzük hát a pillanatot!"

Mint arról beszámoltunk, a hónapok óta betegeskedő Tito Vilanova vezetőedző is elutazott a katalán csapattal a párizsi mérkőzésre – még ha a kispadról nem is ő irányít majd.

„Természetesen nagyon örülünk, hogy Tito Vilanova visszatért, mindig jó, ha a főnök a közelben van. A legfontosabb, hogy javult az egészségi állapota, reméljük, ezen az úton halad tovább. Ugyancsak nagyon boldoggá tesz bennünket Éric Abidal visszatérése, Éric mindannyiunk számára példát mutatott, ahogyan feldolgozta a vele történteket. S hogy mi van velem? Fizikailag teljesen rendben vagyok, és ha játszom, azon leszek, hogy a legjobb képességeim szerint segítsem (Lionel) Messit."

BAJNOKOK LIGÁJA, NEGYEDDÖNTŐ – A PROGRAM
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Április 2., kedd
PSG (francia)–Barcelona (spanyol)
Bayern München (német)–Juventus (olasz)
Április 3., szerda
Málaga (spanyol)–Borussia Dortmund (német)
Real Madrid (spanyol)–Galatasaray (török)
VISSZAVÁGÓK
Április 9., kedd
Borussia Dortmund (német)–Málaga (spanyol)
Galatasaray (török)–Real Madrid (spanyol)
Április 10., szerda
Barcelona (spanyol)–PSG (francia)
Juventus (olasz)–Bayern München (német)

Legfrissebb hírek

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41
Ezek is érdekelhetik