A Stuttgart hamar eldöntötte a továbbjutást

Vágólapra másolva!
2009.12.09. 22:57
null
Tasci figyeli, hogyan kezeli a labdát Bilasco (fotó: Reuters)
Címkék
A Stuttgart jutott tovább a Sevilla mellett a labdarúgó Bajnokok Ligája G-csoportjából, miután hazai pályán 3–1-re megverte a román Unireát. A spanyolok is győztek 1–0-ra a Rangers ellen.

 

Stuttgart–Unirea

A Stuttgartnál a gyenge bajnoki szereplés miatt vasárnap edzőváltásra került sor, Markus Babbelt Christian Gross váltotta a kispadon.

A játékosok a jelek szerint nagyon akartak bizonyítani az új mesternek, már az ötödik percben előnyhöz jutottak: Khedira adott be jobbról, Marica jól érkezett középen, és a jobb alsó sarokba bólintott.

A románok még fel sem ocsúdtak a kapott gól okozta sokkból, máris mehettek újra közepet kezdeni: egy kontra során Träsch a félpályától indult meg a Gebharttól kapott labdával, majd 16 méterről Arlauskis kapujába lőtt. Ezzel még nem volt vége, a 11. percben Pogrebnjak lőtt a kapus lábai között a hálóba. Padlót fogott az Unirea!

A Stuttgart a folytatásban is fölényben maradt, de a szünetig nem tudott újabb gólt szerezni, a legnagyobb lehetőség Khedira előtt adódott, aki a félidő végén csak centikkel tévesztette el a célt.

A második félidő elején kicsit az öltözőben ragadt a Stuttgart, ennek köszönhető, hogy az Unirea szépített: a 46. percben Boka hibája után Semedo Lehmann mellett a kapuba lőtt.

Újabb találatok nem estek, a Stuttgart végül kétgólos győzelemmel köszöntötte új edzőjét, és továbbjutott a csoportból, az Unireának marad az Európa-liga.

 

Sevilla–Rangers

A Sevilla továbbjutóként fogadta a már kieső Rangerst, de a spanyolok így sem vették félvállról a találkozót: az elején csak a gólvonalról mentett Papac. Egy perccel később egy kezezés után még nem ítélt büntetőt Bertrand Layec, a nyolcadik percben azonban már a tizenegyespontra mutatott: Whittaker szabálytalankodott Navarróval szemben, a labdát Kanouté küldte a bal sarokba.

Az andalúz együttes továbbra is támadásban maradt, a Rangers minden erejét kimerítette a védekezés. Ezt jól mutatja, hogy az első félidőben a skótok egyszer sem lőttek kapura.

Walter Smith kettős cserével próbálta felpörgetni csapatát, Lafferty és Nacho Novóra várt a feladat, hogy javítson az addig nem létező támadójátékon. Ám ők sem voltak eredményesek, a Sevilla magabiztosan tartotta vezetését, ezzel csoportelsőként jutott tovább.

 

 BAJNOKOK LIGÁJA
G-CSOPORT
Sevilla–Rangers 1–0 (Kanouté 8. – 11-esből)
Stuttgart–Unirea 3–1 (Marica 5., Träsch 8., Pogrebnjak 11., ill. Semedo 46.)

 

 A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Sevilla 6 4 1 1 11–4 +7  13
2. Stuttgart 6 2 3 1 9–7 +2  9
3. Unirea Urziceni 6 2 2 2 8–8 0 8
4. Rangers 6 2 4 4–13 –9  2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik