A Steaua remek kezdése és az Austria hajrája is BL-főtáblát ért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.27. 22:47
null
A Steaua remek kezdésének köszönheti a sikert (Fotó: gsp.ro)
A Steaua Bucuresti remek kezdésének köszönhetően, míg az Austria Wien drámai hajrával biztosította helyét a Bajnokok Ligája főtábláján. A svájci Basel kettős győzelemmel lépett túl a Ludogorecen.

LEGIA WARSZAWA–STEAUA BUCURESTI

Villámrajtot vett Lengyelországban a Steaua, és már a 7. percben megszerezte a vezetést. Remek ütemben ugratták ki Nicolae Stanciut, aki leforgott védőjéről és higgadtan a kapu bal alsó sarkába gurította a labdát.

Két perccel később már kétgólos előnybe került a román együttes: a saját térfelén vesztettek labdát a hazaiak, majd Federico Piovaccari lépett ki jobbról, és egy lövőcsel után a kapus hasa alatt gurított a hálóba. A Legia Warszawa a 27. percben ismét nyílttá tette a párharcot, egy jobb oldali beadást követően Miroszlav Radovics védője szorításában fejelt a kapuba.

A szünet után a Legia mindent egy lapra feltéve támadott, és bár volt is néhány ígéretes lehetőségük, csak a hosszabbítás perceiben sikerült Jakub Rzezniczak találatával közelebb kerülniük a továbbjutáshoz. A Steaua a hazai pályán elért 1–1-es döntetlen után idegenben lőtt több góllal jutott tovább.

SZURKOLÓI ÉLŐKÉP A MECCS ELŐTT


AUSTRIA WIEN–DINAMO ZAGREB

Az idegenbeli 2–0-s siker megalapozta víg hangulat hamarosan tovább emelkedett Bécsben, miután Mader ballal betekert szabadrúgását Josip Simunic saját kapujának jobb oldalába csúsztatta. Marcelo Brozovic igen szép tekeréssel visszahozta a reményt a Dinamónak, sőt, a szünetben már a zágrábiak voltak előnyben, miután Junior Fernándes is beköszönt. 1–2-nél melege volt az Austriának, lévén még egy vendéggól, és már a Dinamo a továbbjutó. Az osztrák bajnok egy Jun-ziccerrel kezdte a második félidőt, a horvátok részéről Fernándes rendületlenül próbálkozott, de nem járt sikerrel lövéseivel.

A 70. percben aztán bekövetkezett az, amitől a hazaiak féltek: a csereként beállt Fatos Beciraj fejesével a Dinamo már 3–1-re vezetett, az Austriának – mely a meccs elején úgy tűnt, nyeregben van – pedig bő negyedórája volt menteni, mi menthető. Mentették is a bécsi lilák: Roman Kienast a 81. percben beszállt csereként, egy perccel később Philipp Hosiner visszafejelt labdáját közelről a hálóba küldve pedig szépített – 2–3, megint az Austria a továbbjutó! Beciraj és Anatolic révén akadtak lehetőségei még a Dinamónak, majd a hajrában hullottak a sárgák, hogy aztán a zágrábiaktól Szudanit a kispadról kiállítsák, de az eredmény már nem változott. Az Austria drámai végjátékban harcolta ki a főtáblára jutást.

FC BASEL–LUDOGOREC RAZGRAD

A svájci Basel kényelmes helyzetben várhatta a bolgár Ludogorec elleni visszavágót, ugyanis 4–2-re nyert idegenben az első meccsen. A hazaiak nem sokáig tétlenkedtek, a 11. percben Marcelo Díaz bal oldali szöglete után Fabian Frei a hosszú oldalon érkezve szerzett fejjel vezetést a Baselnek.

Nem sokkal később Yann Sommer nagy védése kellett hozzá, hogy ne egyenlítsenek a bolgárok, de a svájciaknak is volt egy kapufája a szünetig. A Ludogorecnek már négy gól kellett volna a továbbjutáshoz, de még egyig sem jutott. Philipp Degen csereként beállva a második labdaérintéséből gólt szerzett (ismét egy szöglet után, ezúttal a jobb oldalról), kialakítva a végeredményt. A Basel története során negyedszer jutott be a BL csoportkörébe.

AZ ÖSSZES GÓLT IDE KATTINTVA NÉZHETI MEG!

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓ

LEGIA WARSZAWA (lengyel)–STEAUA BUCURESTI (román) 2–2 (1–2)
Varsó, A Lengyel Hadsereg Stadionja. V: Pedro Proenca (portugál)
Legia: Kuciak – Bereszynski, Rzezniczak, Dossa Júnior, Wawrzyniak – Vrdoljak, Furman (Zyro, 75.) – Kucharczyk (Ojamaa, 63.), Radovics, Kosecki – Saganowski (Mikita, 79.)
Steaua: Tatarusanu – Georgievszki, Szukala, Gardos, Latovlevici – Bourceanu, Filip – Popa, Stanciu (Cristea, 59.), Tanase (Leandro Tatu, 72.) – Piovaccari (Iancu, 89.)
Gólszerző: Radovics (27.), Rzezniczak (94.), ill. Stanciu (7.), Piovaccari (9.)
Továbbjutott: a Steaua 3–3-mal, idegenben lőtt több góllal

AUSTRIA WIEN (osztrák)–DINAMO ZAGREB (horvát) 2–3 (1–2)
Bécs, Generali Arena. V: Tagliavento (olasz)
Austria Wien: Lindner – Koch, Rogulj, Ortlechner, Suttner – Royer, Stankovic, Holland (Kienast, 81.), Mader, Jun (A. Grünwald, 69.) – Hosiner (Leovac, 85.)
Dinamo Zagreb: Sandomierski – Ivo Pinto, Addy, Simunic, Pivaric – Husejnovic (Beciraj, 59.), Ademi, Brozovic – Szudani (J. Leko, 75.), Sammir (Anatolic, 73.), Junior Fernándes
Gólszerző: Simunic (5. – öngól), Kienast (82.), ill. Brozovic (33.), J. Fernándes (43.), Beciraj (70.)
Kiállítva: Soudani (92.)
Továbbjutott: az Austria Wien, 4–3-mal

FC BASEL (svájci)–LUDOGOREC RAZGRAD (bolgár) 2–0 (1–0)
Bázel, St. Jakob Park. V: Collum (skót)
Basel: Sommer – Voser, Schär (Sauro, 55.), Ajeti, Safari (P. Degen, 79.) – Xhaka, F. Frei – Szalah (M. Delgado, 70.), M. Díaz, Stocker – Sio
Ludogorec: V. Sztojanov – Choco, Mäntylä, Moti, Minev – Zlatinszki (Fábio Espinho, 59.), Djakov – I. Sztojanov (Vitinha, 86.), Marcelinho, Misidjan (Alekszandrov, 73.) – Bezjak
Gólszerző: F. Frei (11.), P. Degen (79.)
Továbbjutott: a Basel, 6–2-vel

PAOK (görög)–SCHALKE 04 (német) 2–3 (0–1)
Továbbjutott: a Schalke, 4–3-mal

ARSENAL (angol)–FENERBAHCE (török) 2–0 (1–0)
Továbbjutott: az Arsenal, 5–0-val

A BAJNOKOK LIGÁJA CSOPORTKÖRE
CSOPORTKÖR
Manchester United (angol) Bayern München (német, címvédő) Benfica (portugál) Olympiakosz (görög)
Manchester City (angol) Borussia Dortmund (német) PSG (francia) Galatasaray (török)
Chelsea (angol) Bayer Leverkusen (német) Marseille (francia) Anderlecht (belga)
Barcelona (spanyol) Juventus (olasz) CSZKA Moszkva (orosz) FC Köbenhavn (dán)
Real Madrid (spanyol) Napoli (olasz) Ajax (holland) Schalke 04 (német)
Atlético Madrid (spanyol) Porto (portugál) Sahtar Doneck (ukrán) Arsenal (angol)
Steaua Bucuresti (román)
Austria Wien (osztrák)
Basel (svájci)
AZ ELŐZETES KALAPBEOSZTÁS (még nem hivatalos)
1. kalap: Bayern, Barcelona, Chelsea, Real Madrid, Manchester United, Arsenal, Porto, Benfica
2. kalap: Atlético Madrid, Sahtar Doneck, Schalke, Marseille, CSZKA Moszkva, PSG
2. vagy 3. kalap: Juventus, Manchester City
3. kalap: Ajax, Borussia Dortmund, Basel, Olympiakosz, Galatasaray
3. vagy 4. kalap: Bayer Leverkusen, FC Köbenhavn
4. kalap: Napoli, Anderlecht, Steaua, Austria Wien
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik