BL: a szoros első meccs után simán kiütötte a PSV a Rangerst

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.30. 23:12
null
Kiütéses győzelmet aratott a PSV (Fotó: AFP)
A Bajnokok Ligája playoffkörének szerdai visszavágóin a PSV Eindhoven 5–1-re kiütötte a Rangerst, amivel főtáblára került. A Royal Antwerp 2–1-es győzelmet aratott idegenben, és továbbment, míg a Köbenhavnnak a hazai 1–1-es döntetlen is elegendő volt a továbbjutáshoz.

 

PSV–RANGERS

Az első, hihetetlenül izgalmas 2–2-es találkozóhoz képest ezúttal az első játékrészben egyáltalán nem volt kiélezett a küzdelem. A skótok szinte semmit sem tudtak kezdeni a labdával, míg a hazaiak folyamatosan ostorozták a kaput. A játék képéhez képest, még örülhettek a vendégek, hogy csak egygólos hátrányban vonulhattak be az öltözőbe. A találat a 35. percben született, Ismael Saibari csodálatos akció végén fejelte a labdát a kapuba.

A folytatás sem hozott nagy változást, a hollandok Saibari második találatával az 53. percben megduplázták előnyüket. Ugyan James Tavernier révén szépített a Rangers, viszont ezt követően kiszakadt a PSV-nél a gólzsák. Húsz percen belül háromszor is a skótok kapujában landolt a labda, ebből az egyik rendkívül kellemetlen öngól volt (VIDEÓ ITT!). 5–1-es győzelme után a PSV került be a BL csoportkörébe.

AEK ATHÉN–ROYAL ANTWERP

Az első mérkőzés után nem lehetett gólban és izgalmakban gazdag találkozóra számítani, ami be is igazolódott. Sokáig úgy tűnt, gólt sem látunk, a 73. percben azonban Gyrano Kerk vezetéshez juttatta a belgákat. Az utolsó percben kiegyenlítettek az athéniak, akiknek még egy gól kellett volna a hosszabbításhoz, ehelyett azonban a 95. percben Michel-Ange Balikwisha révén a vendégek szereztek újabb találatot. 1–2

KÖBENHAVN–RAKÓW CZESTOCHOWA

Ezúttal nem szerezte meg olyan korán a vezetést a dán együttes, mint az odavágón, viszont mégis tudta növelni előnyén összesítésben az első játékrészben. Denis Vavro a 35. percben brutálisan messziről döntött úgy, hogy kapura íveli a labdát, amely be is akadt a hálóba. (VIDEÓ ITT!)

A második félidőben mindkét fél takaréklángon égett. Bár a 87. percben Lukasz Zwolinski kiegyenlített (1–1), de ennél többre nem futotta a lengyelektől, így a Köbenhavn jutott tovább.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
PLAYOFF, VISSZAVÁGÓK
BAJNOKI ÁG
AEK Athén (görög)–Royal Antwerp (belga) 1–2
(S. Araujo 90., ill. Kerk 73., Balikwisha 90+5.)
Továbbjutott: a Royal Antwerp, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel
Köbenhavn (dán)–Raków Częstochowa (lengyel) 1–1
(Vavro 35., ill. Zwolinski 87.)
Továbbjutott: a Köbenhavn, 2–1-es összesítéssel
NEM BAJNOKI ÁG
PSV (holland)–Rangers (skót) 5–1
(Saibari 35., 53., L. de Jong 66., Veerman 78., Goldson 81. – öngól, ill. Tavernier 64.)
Továbbjutott: a PSV, 7–3-as összesítéssel

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
BAJNOKI ÁG
Young Boys (svájci)–Maccabi Haifa (izraeli) 3–0
(Itten 23., Seck 28. – öngól, Ugrinic 46.)
Továbbjutott: a Young Boys, 3–0-s összesítéssel
Galatasaray (török)–Molde (norvég) 2–1 (Icardi 7. – 11-esből, Angelino 90+3., ill. Hestad 66.)
Továbbjutott: a Galatasaray, kettős győzelemmel, 5–3-as összesítéssel
NEM BAJNOKI ÁG
Panathinaikosz (görög)–Braga (portugál) 0–1
(Bruma 83.)
Kiállítva: Juankar (90+1., Panathinaikosz)
Továbbjutott: a Braga, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik