BL: a PSG panaszt tett az UEFA-nál Aytekin miatt – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.14. 12:43
A Paris Saint-Germain nem nyugszik bele, hogy a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében 4–0-s előnyről 6–1-re elvesztette az FC Barcelona elleni visszavágót – ezzel kiesett a legrangosabb európai kupasorozatból. Sajtóhírek szerint a francia klub hivatalos panaszlevelet küldött az Európai Labdarúgó-szövetségnek (UEFA), melyben Deniz Aytekin játékvezető hibáit firtatja.

A Marca elsőként számolt be a PSG leveléről, amelyet állítólag a párizsi egyesület több nemzetközi sportmédiumnak is eljuttatott (az UEFA mellett).Marca elsőként számolt be a PSG leveléről, amelyet állítólag a párizsi egyesület több nemzetközi sportmédiumnak is eljuttatott (az UEFA mellett).

Úgy tudni, Nasszer al-Kelaifi, a PSG katari elnöke – aki mellesleg korábban profi teniszező volt – nemzetközileg elismert játékvezetőkkel egyeztetve tíz jelenetet csatolt a panaszlevélhez, amelyekben a játékvezető tévedése a Barcelonának kedvezett.

A Marca szerint az alábbi nyolc megmozdulás is a vitatható esetek között szerepel:

1. Mascherano kezezése

Julian Draxler beadása elakadt Javier Mascherano kezében a tizenhatoson belül. Az esettől mintegy 18 méterre álló Aytekin szerint nem ért tizenegyest az argentin bekk megmozdulása.


La main non sifflée de Mascherano dans la...by planete-mercato

2. Piqué elmaradt második sárga lapja

A Barca világ- és Európa-bajnok középhátvédje a 23. percben megkapta első sárga lapját, a franciák szerint pedig a 42. minutumban egy második is kijárt volna neki. Edinson Cavani, a PSG uruguayi támadója kis híján faképnél hagyta a spanyol védőt, aki csak szabálytalanul tudta megakadályozni, hogy Cavani egy az egyben vezethesse a labdát Marc-André ter Stegen kapujára.

3. Meunier tizenegyest érő buktatása Neymarral szemben

A találkozó 48. percében Neymar pazar labdát kapott Andrés Iniestától, ám futás közben megbotlott az elcsúszó Meunier-ben. Aytekin 15 méterre volt az esettől, az alapvonali játékvezető pedig majd’ 30 méterre. A játékvezető mégis alapvonali segítőjére hivatkozva ítélt büntetőt.


ridiculous penaltyby videosansebastian

4. Neymar durván odarúgott Marquinhosnak

A Barca brazil támadója törlesztett Marquinhosnak (úgy, hogy a labda nem volt a PSG-védőnél), Aytekin később sárga lapot adott ezért Neymarnak. A párizsiak szerint azonban Neymart – aki két gólt és egy gólpasszt jegyzett a meccsen – ki kellett volna állítani.

5. Suárez szimulált a franciák szerint

A 67. perc tájékán, 3–1-es állásnál Luis Suárez feldobta magát a tizenhatoson belül, miután Marco Verrattival találkozott. Aytekin nem dőlt be, sárga lappal figyelmeztette az uruguayit, aki viszont – a PSG szerint – később elérte célját, s kiharcolt egy tizenegyest Aytekinnél.

6. Piqué kezezett

A 78. percben Ángel Di María beadását Piqué kézzel blokkolta a tizenhatoson belül, Aytekin nem ítélt tizenegyest.

7. Mascheranónak piros, a PSG-nek tizenegyes járt volna

Di María óriási helyzetet hagyott ki a hajrában, miközben Mascherano – utolsó emberként – hátulról becsúszva eltalálta a bokáját. A Barca argentinja a lefújást követően elismerte, szabálytalankodott honfitársával szemben.


Mascherano Foul on Di Maria - Penalty Denied...by lopta-je-okrugla

8. Suárez második sárgája helyett tizenegyes

Öt perccel a rendes játékidő vége előtt, 4–1-es állásnál Luis Suárez elesett Marquinhos szorításában a tizenhatoson belül. A PSG szerint az uruguayi támadót ki kellett volna állítani színészkedés miatti második sárga lappal. Ehelyett Marquinhos kapott sárgát, a Barca belőtte a büntetőt, a végjátékot pedig mindenki ismeri...


Le pénalty extrêmement litigieux accordé à...by ohmygoal

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

FC BARCELONA (spanyol)–PSG (francia) 6–1 (2–0)
Barcelona, Camp Nou, 96 290 néző. Vezette: Aytekin (német)
BARCELONA: Ter Stegen – Mascherano, Piqué, Umtiti – Rafinha (Sergi Roberto, 76.), Busquets, Rakitic (André Gomes, 84.), Iniesta (Arda Turan, 65.) – Messi, Suárez, Neymar. Vezetőedző: Luis Enrique
PSG: Trapp – Meunier (Krychowiak, 93.), Marquinhos, Thiago Silva, Kurzawa – Verratti, Rabiot, Matuidi – Lucas Moura (Di María, 55.), Draxler (Aurier, 75.) – Cavani. Vezetőedző: Unai Emery
Gólszerző: Suárez (3.), Kurzawa (40. – öngól), Messi (50. – 11-esből), Neymar (88., 91. – a másodikat 11-esből), Sergi Roberto (95.), ill. Cavani (62.)
Továbbjutott: a Barcelona, 6–5-ös összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik