Győzött és továbbjutott a Debrecen

Vágólapra másolva!
2012.07.24. 20:15
null
Adamo Coulibaly szerzett vezetést a Lokinak (Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
A DVSC-Teva ledolgozta az albán Skënderbeu ellen idegenben összehozott egygólos hátrányát, és bejutott a következő selejtezőkörbe a Bajnokok Ligájában.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

Bár sokan erre tippeltek, és maga Kondás Elemér, a Debreceni VSC vezetőedzője is utalt erre, nem forgatta fel fenekestül Albániában alulmaradt csapatát, ahová azért bekerült Nikolov Balázs, Luis Ramos és Yannick. Bizony, rá is fért a vérfrissítés a magyar bajnokra, amely – bár megéltünk már ezt-azt a honi labdarúgásban, mégiscsak furcsa leírni – nagy szerencsével kapott ki csak minimális különbséggel a Skënderbeu otthonában.

A „Nyíregyházán a Debrecen lesz a Skënderbeu!″ célkitűzés is elgondolkodtató volt, mindenesetre már a 20. másodpercben veszélyeztetett a (mondjuk úgy) hazai csapat, de Yannick beadása nem jutott el az ötös sarkán álló Varga Józsefhez. Még az első percben jártunk, amikor „Janika″ következő beadása már Varga tar kobakján csattant, és nem is hiába, mert a remek fejest nagy bravúrral kapta csak ki a rövid felsőből a vendégek kapusa – a kipattanót viszont a kapu torkából mellé lőtte Dajan Simac.

Óriási helyzet volt, álomkezdés lehetett volna belőle – nem sokkal később viszont annak örülhettünk, hogy a labda éppen csak átpördült a kapura törni szándékozó Sebino Pakun.

Az első tíz percben ennek ellenére sokkal jobb volt a Debrecen, Adamo Coulibaly lőtt egy les miatt meg nem adott, amúgy szabályos gólt, majd nagy helyzetben ugyanő megbukott labdakezelésből, Yannick pedig labdamegrúgásból.

Lesen állt Coulibaly vagy nem?
Lesen állt Coulibaly vagy nem?

A 12. percben Adamo Coulibaly javított: Szakály Péter ment el szépen a bal szélen, és ugyan gyengén lőtt kapura, de a bal alsó elől Orges Shehi kapus éppen a debreceni támadó elé ütötte a labdát, aki két lépésről az üres kapuba lőtt. 1–0

COULIBALY A LEGJOBBKOR ÁLLT A LEGJOBB HELYEN

Igyekezett kihasználni lélektani előnyét a fehér mezes hajdúsági csapat, de csak pontatlan kísérletekben csúcsosodott ki mezőnyfölénye. A gól után tíz perccel elképesztő jelenet zajlott le, mert Szakály forintos labdáját Bódi Ádám két kísérletből sem tudta elpasszírozni a kapus mellett – fel is bátorodtak ezt látva a vendégek, nem sokra rá háromszor is veszélyeztették a magyar kaput.

A háromra kis híján magyar (és francia) igazság jött, de Coulibaly az ötösről centikkel a jobb alsó mellé fejelte Bódi beadását, majd a lövésforgónak megfelelően Nenad Novakovicsnak kellett egy nagyot és egy kicsit védenie. Az utolsó lehetőség a DVSC-é volt, de Coulibaly túlvariálta szólóját.

AZ ELSŐ FÉLIDŐ ÖSSZEFOGLALÓJA

A fordulás után is a pályaválasztó kezdett jobban, és helyzetig is jutott, ám Szakály közeli fejese elkerülte a kaput, majd elszürkült és leült a mérkőzés.

Az 58. percben aztán Varga József felrobbantotta a stadiont: Bódi beívelését Szakály visszafejelte középre az ötös sarkától, a labdát Shehi ismét rossz helyre ütötte (ezúttal a berobbanó Coulibaly elől), a csupaszív középpályás pedig pár lépésről kipúpozta a hálót. 2–0

VARGA GÓLJA MÁR A TOVÁBBJUTÁST JELENTETTE

A mérkőzés és a továbbjutás is eldőlhetett volna nem sokra rá, ám Korhut Mihály lapos lövése a kapufán csattant. A balhátvéd nem sokkal később saját tizenhatosa előtt is megvillant, ezúttal egy önfeláldozó becsúszással, majd az ezer fokon égő, be is sárguló Vargát kellett lecsillapítani a társaknak – miközben a kertek alatt lopakodva átvette a kezdeményező szerepet az albán bajnok.

A kinyíló albánokat Mészáros Norbert büntethette volna meg, de egy az egyben sokáig képtelen volt megverni DVSC-játékos ezen az estén az ellenfél kapusát. Szerencsére Plakunak sem ment, így nem fázott rá a Debrecen ziccerei elpocsékolására. Már csak azért sem, mert Adamo Coulibaly a hajrá végén higgadtan gólra váltotta Rezes zseniálisan odasarkalt passzát, 3–0-ra alakítva az eredményt, amely aztán a végeredmény is lett.

COULIBALY ELDÖNTÖTTE

Innen már nem változott az állás: a DVSC-Teva sokkal jobban futballozott az albán bajnoknál, és ledolgozta idegenben összeszedett minimális hátrányát. A Bajnokok Ligája következő selejtezőkörében a Vardar–BATE párharc nyertese vár a magyar bajnokra. A két csapat holnap csap össze egymással, a fehérorosz gárda az első mérkőzést odahaza 3–2-re megnyerte.

A Loki háromgólos sikerrel jutott tovább (Fotók: Németh Ferenc)
A Loki háromgólos sikerrel jutott tovább (Fotók: Németh Ferenc)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

MÉSZÁROS NORBERT, BÓDI ÁDÁM ÉS KORHUT MIHÁLY NYILATKOZATA

NYILATKOZATOK
KONDÁS ELEMÉR: Csodálatos élmény volt, ilyen gyönyörű közönség előtt szép sikert értünk el. Nagy kő esett le a szívemről a harmadik gólnál, mert már előtte is volt egy nagy ziccerünk, és egy kapott góllal veszélybe kerülhetett volna a továbbjutásunk. Fejben dőlt el a dolog, kint idegenben nem úgy játszottunk, pontatlanok voltunk, de most a korábban megszokott arcunkat mutattuk. A pályán kellett megmutatnunk, hogy jobb csapat vagyunk, mert manapság már senki ellen nem lehet biztosra menni. Legközelebb idegenben is így kell játszanunk.
VARGA JÓZSEF: A mai meccs merőben más volt, mint az első. Tudtuk azt, hogy támadólag kell fellépnünk, hogy továbbjussunk. Az elejétől kezdve így is cselekedtünk, három gólt rúgtunk, amivel megérdemeltük a továbbjutást.
STANISLAV LEVY: Erősebb csapattal találkoztunk ebben a párharcban, és ez ezen a mérkőzésen már egyértelműen látszott. Mivel jól felkészültünk, bíztunk a továbbjutásban. Korán kaptuk az első gólt, de sokáig nem változott az eredmény, és reméltük, hogy elkerüljük a további találatokat. Kétgólos hátrányban még újítani tudtunk, de a továbbjutáshoz szükséges gólt nem tudtuk megszerezni.
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

BAJNOKOK LIGÁJA-SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–SKËNDERBEU KORCË 3–0
Nyíregyháza, 8000 néző. Vezette: Tohver
DVSC-TEVA: Novakovics – Nikolov, Simac, Mészáros N., Korhut – Varga J., Ramos (Máté P., 89.) – Bódi (Lucas, 83.), Szakály P., Yannick (Rezes, 74.) – Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
SKËNDERBEU KORCË: Shehi – Fagu (Kuli, 85.), Radas, Arapi, Gvozdenovics – Orelesi, Vucaj (Bicaj, 89.), Muzaka, Allmuca (Kërciku, 66.) – Plaku, Xhafaj. Vezetőedző: Stanislav Levy
Gólszerző: Coulibaly (12., 87.), Varga J. (58.)
Összesítésben: 3–1-es összesítéssel a DVSC-Teva jutott tovább
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik