A Basel balhátvédje kettős győzelmet vár a Loki ellen

Vágólapra másolva!
2010.08.03. 10:52
null
Safari a Basel kulcsembereként biztos a Loki elleni kettős sikerben (Fotó: Action Images)
Kétgólos előnyből várja a Basel a Debrecen elleni BL-selejtező visszavágóját, azaz a svájciak jó eséllyel pályáznak arra, hogy otthonukban továbbjutást ünnepeljenek. A Basel svéd légiósa, Behrang Safari eddig csupa kellemes emléket őriz a magyar csapatokról.

 

– Két góllal nyertek a Debrecen vendégeként, bár az odavágó nem úgy kezdődött, hogy ilyen magabiztos győzelmet aratnak. Meglepte önöket az elején a DVSC?
– Nem, mert tudtuk, hogy odahaza megpróbál nyomás alatt tartani bennünket, hogy egyértelmű célja a gólszerzés. Tehát ha azt feltételezi, hogy könnyebb meccsre számítottunk, a válaszom nem, mert tisztában voltunk vele, hogy a Debrecen jó kis csapat. A kétgólos győzelem remek eredmény, főleg úgy, hogy nem játszottunk valami jól, sőt... Egy biztos, képesek vagyunk ennél veretesebb produkcióval is kirukkolni. Odahaza is nyerünk, de hogy mennyivel, ne kérdezze.

– Bázelben a vezetők kötelező házi feladatnak tartják a BL-be jutást?
– Ilyet nem lehet előírni, már csak azért sem, mert az ember akadhat bizony borzasztóan erős ellenfélre is a selejtezők utolsó szakaszában. Az azonban természetes, hogy mi, labdarúgók, a legjobbak ellen szeretnénk futballozni, a szurkolóink pedig a legkiválóbb csapatok ellen akarnak bennünket buzdítani.

– Amikor eldőlt, hogy a svéd válogatott nem jut ki a világbajnokságra, gyanítom, szomorú volt.
– De még mennyire! Sajnos a selejtezősorozat elejét elrontottuk, akkor a szerencse is elpártolt tőlünk, aztán persze javíthattunk volna, ám már nem sikerült.

– Rövid időn belül harmadszor is visszatérhetnek a Puskás Ferenc Stadionba.
– És ezúttal sem lesz könnyű dolgunk. Tudom, hogy a magyarok jók, de ma már egyébként sincs könnyű ellenfél. Mindenhol fejlődik a futball, ezért csak akkor van esélyünk, ha a legjobbunkat nyújtjuk. Azonban felkészülten várjuk majd a magyarokat, és a budapesti fellépésre sem gondolunk úgy, mint egy laza kis kirándulásra.

– Van egy olyan mondás, hogy három a magyar igazság, de egy újabb svéd tréfa után át kell írnunk...
– Rajtunk ne múljon! Ám az igazság az, hogy a svéd válogatott generációváltáson megy át. A tavaszi felkészülési találkozóink viszont azt mutatták, hogy jó úton járunk, a fiataljaink éhesek a sikerre, és hogy végleg elkeserítsem, megjegyzem, amit alighanem már nagyon jól tudnak: az ősztől Ibra is visszatér a válogatottba.

A DVSC-RŐL EGYOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST OLVASHATNAK A KEDDI NEMZETI SPORTBAN, BENNE A TELJES SAFARI-INTERJÚVAL ÉS EGY BALAJTI ÁDÁM-INTERJÚVAL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik