Wenger szerint fáradtak a játékosai, ezért nem nyertek a Fener ellen

Vágólapra másolva!
2008.11.06. 13:41
A G-csoportban az Arsenal hazai pályán csak gól nélküli döntetlenre volt képes a Fenerbahce ellen azt követően, hogy két hete Törökországban 5–2-re az angol együttes győzött. Arsene Wenger játékosai fáradtságával magyarázta, hogy elmaradt a győzelem.
Arsene Wenger tehetetlen volt szerdán: játékosai elfáradtak, így nem tudtak győzni
Fotó: Reuters
Arsene Wenger tehetetlen volt szerdán: játékosai elfáradtak, így nem tudtak győzni
Arsene Wenger tehetetlen volt szerdán: játékosai elfáradtak, így nem tudtak győzni
Fotó: Reuters
Arsene Wenger tehetetlen volt szerdán: játékosai elfáradtak, így nem tudtak győzni

„Az első félidőben sok helyzetet kidolgoztunk, de sajnos mindegyiket ki is hagytuk, a második félidőben viszont már nagyon fáradtan mozogtak a játékosaim, ezért már nem voltak lehetőségeink” – kezdte a gól nélküli döntetlennel záruló Arsenal–Fenerbahce találkozó utáni értékelését a hazaiak menedzsere, Arsene Wenger.

„Az elmúlt két hétben játszottunk három Premier League-meccset (győzelem a West Ham ellen, döntetlen a Tottenhammel, vereség a Stoke-tól) és két Bajnokok Ligája-találkozót. Ez nagyon sok energiát kivett belőlünk, emiatt már nem tudtuk megismételni a két héttel ezelőtti sikerünket” – magyarázta Wenger a mérkőzés utáni hivatalos sajtótájékoztatón.

FANZONE-TIPPJÁTÉK


A Fanzone és a Nemzeti Sport közös tippjátékában a hazai NB I és öt kiemelt európai labdarúgó-bajnokság mérkőzéseinek, valamint a Bajnokok Ligája összecsapásainak megtippelésével bebizonyíthatja, hogy otthonosan mozog a foci világában. Mutassa meg Ön is, hogy mennyire ért a labdarúgáshoz!
Két hete ugyanis az „ágyúsok” 5–2-re győztek Törökországban a Fenerbahce ellen, ehhez képest pedig nagy meglepetés volt a szerdai döntetlen. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy Arsene Wenger a visszavágón sérülés miattt nem számíthatott egyik leggólerősebb csatárára, Emmanuel Adebayorra.

Wenger amgol újságíróknak azt is megjegyezte, hogy az, amit a Fenerbahce művelt nem nevezhető labdarúgásnak, szerinte ugyanis nagyon durván futballoztak a törökök.

„A 83. percben Semih Sentürk szándékosan ütközött Michael Silvestrével, akit le kellet cserélnem, mert eltört az orra. Ez minden, csak nem labdarúgás” – mondta Wenger.

A vendégek spanyol mestere, Luis Aragonés nem volt maradéktalanul elégedett csapata játékával, de örült annak, hogy bizonyították: sokkal jobb teljesítményre is képesek, mint ahogy az első találkozón mutatták.

A csoport másik mérkőzésén a Porto visszavágott a Dinamo Kijevnek a két héttel ezelőtti hazai vereségért, Ukrajnában ugyanis 2–1-re győzött.

Négy forduló után a nyolcpontos Arsenal vezeti a csoportot a hatpontos Porto előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik