Josep Guardiola nem elbizakodott, és színvonalas mérkőzést ígér

Vágólapra másolva!
2008.11.04. 12:12
A Bajnokok Ligája egyetlen még százszázalékos csapata, a Barcelona a Camp Nouban fogadja a két hete Svájcban 5–0-ra elpáholt Baselt, míg a csoport másik mérkőzésén a Sporting szeretné eldönteni a továbbjutást a Sahtar Doneckkel szemben.
Guardiola nyugodtan készülhet a Basel elleni meccsre
Fotó: Reuters
Guardiola nyugodtan készülhet a Basel elleni meccsre
Guardiola nyugodtan készülhet a Basel elleni meccsre
Fotó: Reuters
Guardiola nyugodtan készülhet a Basel elleni meccsre

Két héttel ezelőtt talán kevés Basel-szurkoló gondolta volna, hogy már a meccs 22. percében háromgólos hátrányban lesz csapatuk a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen. Lionel Messi kezdte a gólgyártást, majd Sergio Busquets, Bojan Krkic és Xavi folytatta. Az 50. percre pedig ki is alakult az 5–0-s végeredmény.

A gránátvörös-kékek jól hangoltak a mai találkozóra, hiszen a hétvégi bajnokin a Málaga ellen idegenben arattak 4–1-es sikert, ám Josep Guardiola nyugodtságra int mindenkit.

„Ne higgye senki, hogy sétagalopp lesz az esti összecsapás, mivel a Basel remek együttes, és bármikor képes meglepetést okozni – mondta a mester. – Ahhoz, hogy megvalósítsuk az álmunkat, keményen kell dolgozni, még akkor is, ha ilyen kiváló a keretünk. Ma estére is azt ígérem, hogy csapatom játékára nem lesz panasz, és a szurkolók remekül fognak szórakozni egy magas színvonalú mérkőzésen.”

A katalán alakulatból hiányozni fog a francia védő, Éric Abidal, aki térdsérüléssel bajlódik, így valószínű, hogy Guardiola Martin Cácerest játszatja majd.

FANZONE-TIPPJÁTÉK


A Fanzone és a Nemzeti Sport közös tippjátékában a hazai NB I és öt kiemelt európai labdarúgó-bajnokság mérkőzéseinek, valamint a Bajnokok Ligája összecsapásainak megtippelésével bebizonyíthatja, hogy otthonosan mozog a foci világában. Mutassa meg Ön is, hogy mennyire ért a labdarúgáshoz!

Christian Gross gárdája, a svájci bajnok a hétvégén a Vanczák Vilmossal felálló Siont győzte le 3–0-ra. A tréner reménykedik benne, hogy együttesének lehet esélye a katalánok ellen.

„A Barcelonára nagy nyomás nehezedik, hiszen elvárják tőle, hogy minden meccsét megnyerje – mondta Gross. – Kiváló erőben vagyunk, és könnyedén győztünk a Sion ellen, de a Barca persze más tészta. Ha meg tudjuk fogni a mérkőzés elején, és nem hibázunk, akkor lehet keresnivalónk, és egy élvezetes mérkőzést láthat a közönség.”

A csoport másik találkozóján a Sporting a Sahtar Donecket fogadja. Ukrajnában a portugálok nyertek 1–0-ra, és Paulo Bento, a lisszaboniak mestere ezúttal is bízik fiaiban.

„Egyértelmű a célkitűzésünk, mivel ha győzni tudunk este, az akár a továbbjutáshoz is elég lehet – mondta Bento. – Ez még jobban motiválja a játékosokat. Bízom a csapatom tudásában, és a hazai szurkolók is sokat segíthetnek.”

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

Barcelona (spanyol)–FC Basel (svájci)
BARCA: Víctor Valdés – Daniel Alves, Márquez, Piqué, Puyol – Busquets, Yaya Touré, Xavi – Messi, Eto’o, Iniesta
BASEL: Costanzo – Zanni, Abraham, Ferati, Safari – Huggel – Stocker, Ergics, Gelabert, Carlitos – Mustafi

Sporting CP (portugál)–Sahtar Doneck (ukrán)
SPORTING: Rui Patrício – Abel, Pedro Silva, Anderson Polga, Grimi – Miguel Veloso, Joao Moutinho, Vukcsevics, Romagnoli – Derlei, Hélder Postiga
SAHTAR: Pjatov – Srna, Jezerszkij, Csihrinszkij, Rat – Fernandinho, Hübschman – Duljaj, Jádson, Willian – Brandao


C-CSOPORT

1. Barcelona 3 3 0 0 10–2 +8 9
2. Sporting CP 3 2 0 1 4–3 +1 6
3. Sahtar Doneck 3 1 0 2 3–4 –1 3
4. FC Basel 3 0 0 3 1–9 –8 0

A C-CSOPORT PROGRAMJA
1. FORDULÓ, SZEPTEMBER 16.
FC Basel–Sahtar Doneck 1–2 (Abraham 93., ill. Fernandinho 26., Jádson 45+2.)
Barcelona–Sporting CP 3–1 (Márquez 21., Eto'o 60. – tizenegyesből, Xavi 87., ill. Tonel 72.)

2. FORDULÓ, OKTÓBER 1.
Sporting CP–FC Basel 2–0 (Romagnoli 55., Derlei 86.)
Sahtar Doneck–Barcelona 1–2 (Ilsinho 45., ill. Messi 87., 94.)

3. FORDULÓ, OKTÓBER 22.
Sahtar Doneck–Sporting CP 0–1 (Liédson 76.)
FC Basel–Barcelona 0–5 (Messi 4., Busquets 15., Krkic 22., 46., Xavi 48.)

4. FORDULÓ, NOVEMBER 4.
Barcelona–FC Basel
Sporting CP–Sahtar Doneck

5. FORDULÓ, NOVEMBER 26.
Sahtar Doneck–FC Basel
Sporting CP–Barcelona

6. FORDULÓ, DECEMBER 9.
FC Basel–Sporting CP
Barcelona–Sahtar Doneck
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik