Ballack és Lampard góljaival magabiztosan jutott tovább a Chelsea

Vágólapra másolva!
2008.04.08. 22:43
Mindössze négy percig érezhette magát nyeregben a török Fenerbache az első meccs 2-1-es győzelme után, a Chelseanek ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy a múlt héten összeszedett hátrányt lefaragja. A törökök idegenben nem tudták megismételni az odavágón nyújtott remek teljesítményüket, így az angolok jutottak be az első számú európai kupasorozat legjobb négy csapata közé.
Ballack (kékben) fejelte a Chelsea első gólját
Fotó: Reuters
Ballack (kékben) fejelte a Chelsea első gólját
Ballack (kékben) fejelte a Chelsea első gólját
Fotó: Reuters
Ballack (kékben) fejelte a Chelsea első gólját
A múlt héten lejátszott első mérkőzéshez hasonlóan kezdődött a visszavágó is, igaz, ez alkalommal nem kellett negyedórát várni az angolok góljára. Akkor Deivid 13. percben szerzett öngóljával a Chelsea került előnybe, most Ballack már a 4. percben betalált a törökök kapujába.

Ezen és egy Joe Cole kapufán kívül azonban nem sok minden érdekességet jegyezhettünk fel, ha csak azt nem, hogy a félidő közepén megsérült Carlo Cudicini kapus és le kellett cserélni.

Az olasz hálóőr a Chelsea második számú portása – az első a hétvégén ismét megsérült Petr Cech. Így esett, hogy portugál Hilario állt az angolok kapujába – a rosszmájúak szerint ezzel javultak a Fenerbache esélyei. A törökök azonban nem tudtak semmit kezdeni azzal, hogy egy kevésbé ismert kapus ketrecét kell rohamozniuk, mert alig-alig jutottak el gólhelyzetig.

A Chelsea magabiztosan őrizte a továbbjutást érő egygólos előnyt, igaz, ha Drogba jobban koncentrál, és legalább egyszer túljár a remek formában védő Demirelen, simább lehetett volna a vége. Az utolsó 10 percben azért a törökök megpróbálkoztak a gólszerzéssel, de Hilario kapus két bravúrral bebizonyította, hogy nem véletlenül kapja a londoniaktól a fizetését.

A török lelkesedést aztán Lampard törte le a 87. percben, amikor Essien beadását közelről a léc alá vágta és ezzel az továbblőtte csapatát.

Az angolok végül 3-2-es összesítéssel jutottak be a Bajnokok Ligája elődöntőjébe.

BAJNOKOK LIGÁJA


Helyszín: London, Stamford Bridge
Nézőszám: 41000
Játékvezető: Herbert Fandel
Asszisztensek: Carsten Kadach, Volker Wezel (mindhárom német)

A KEZDŐCSAPATOK
CHELSEA FENERBACHE
23 Cudicini 1 Volkan Demirel
5 Essien 77 Gönül
26 Terry 2 Lugano
6 Ricardo Carvalho 36 Edu Dracena
3 A. Cole 6 Véderson
13 Ballack 33 Maldonado
4 Makelele 15 Mehmet Aurélio
8 Lampard 8 Kazim
10 J. Cole 20 Alex
11 Drogba 99 Deivid
21 S. Kalou 23 Sentürk
Menedzser: Vezetőedző:
Avram Grant Zico

Gólszerző(k): Ballack (4.), Lampard (87.)
Csere: Cudicini helyett Hilario (27.), Kalou helyett Belletti (55.), J. Cole helyett Malouda (85.), ill. Maldonado helyett Kezman (59.), Sentürk helyett Boral (76.), Véderson helyett Bilgin (89.)
Sárga lap: Essien (86.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik