Az angol trilógia első felvonása Londonban kezdődik szerda este

Vágólapra másolva!
2008.04.02. 13:03
Négy angol csapat jutott be a Bajnokok Ligájának negyeddöntőibe. A sorsolás szerint kettő, nevezetesen az Arsenal és a Liverpool egymással játszik. A két klub három felvonásból álló mérkőzéssorozat előtt áll, a BL-találkozók közben a bajnokságban is összemérik erejüket a hétvégén.
Arsene Wenger (balra) a gólnélküli döntetlennel sem lenne elégedetlen
Fotó: Action Images
Arsene Wenger (balra) a gólnélküli döntetlennel sem lenne elégedetlen
Arsene Wenger (balra) a gólnélküli döntetlennel sem lenne elégedetlen
Fotó: Action Images
Arsene Wenger (balra) a gólnélküli döntetlennel sem lenne elégedetlen

Az Arsenal és a Liverpool is a lehető legjobb előjelekkel készülhet a ma esti Bl-negyeddöntő első mérkőzésére, hiszen a Premier League-ben győztek a legutóbbi fordulóban. Az Arsenal kisebb csodát hajtott végre azzal, hogy idegenben a Bolton ellen 2-0-s vesztő helyzetből fordítottak 3-2-re. A Liverpool a nagy rivális Evertont győzte le 1-0-ra.

A rangadót hatalmas várakozás előzi meg. A londoniak menedzsere korábban még soha nem nyerte meg a legrangosabb európai trófeát, és ennek megfelelően áll hozzá a mérkőzéshez.

„Meg akarom szerezni a kupát, a klubbal együtt, mert ez még hiányzik. A Bajnokok Ligájának presztízse óriási. Két éve a Barcelona ellen elszalasztottunk egy lehetőséget, most újra döntőbe szeretnénk jutni, és ehhez le kell győznünk a Liverpoolt” – nyilatkozta Arsene Wenger.

Bár Wengerék természetesen nyerni akarnak, nem esnek kétségbe akkor sem, ha nem rúgnak gólt. „Nem lesz tragédia, ha csak nulla nullát érünk el. Ilyenkor ugyanis a visszavágót hazai pályán játszó csapatra mindig valamilyen nyomás nehezül, hiszen ha gólt kapnak, akkor nekik kettőt kell rúgniuk. Nem árt, ha a félelmetes Anfield Roadon ez megtörténik.”

A vendégek menedzsere is magabiztosan várja a derbit. „Nem félünk az Arsenaltól. Szólítson minket a kötelesség Európa bármelyik stadionjába, az önbizalmunk töretlen. Márpedig mi ezt a mérkőzést, bár angol csapattal találkozunk, európai munkásságunk részének tekintjük.” – nyilatkozta Rafael Benitez.

A hazaiak részéről hiányzik majd Eduardo da Silva, Rosicky és Sagna is, míg a másik oldalon Agger és Kewell nem lesz ott a pályán, de tőlük eltekintve mindkét gárda a lehető legerősebb összeállításban vág neki a mérkőzésnek.

Hajdú B. István a BL-helyszínekről

Olvasd Hajdú B. István blogját és nézd a videóblog bejegyzéseit a Bajnokok Ligájáról a fanzone.blogzona.hu oldalon
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik