Az Olympiakosz emberhátrányban nem bírt Robinho zsenialitásával

Vágólapra másolva!
2007.10.24. 23:15
Hátrányból fordítva nyerte a Bajnokok Ligája C csoportjának rangadóját a Real Madrid az Olympiakosz ellen. A találkozón az első találatot a hazai pályán játszó királyiak szerezték: a 2. percben Raúl volt eredményes. A folytatásban a görög csapat Galletti és Julio Cesar góljaival megfordította az állást, ám érkezett Robinho két valamint Balboa egy találata, amivel kialakult a 4-2-es végeredmény. A csoport másik meccsén a Werder hazai pályán 2-1-re verte az olasz Laziót.
Robinho fejese az egyenlítést eredményezte
Reuters
Robinho fejese az egyenlítést eredményezte
Robinho fejese az egyenlítést eredményezte
Reuters
Robinho fejese az egyenlítést eredményezte

REAL MADRID-OLYMPIAKOSZ

A csoport két éllovasa a Bernabeuban feszült egymásnak. Természetesen a Real Madrid Olympiakosz elleni összecsapásának a hazai alakulat volt az esélyese. Nos, végül ha a vártnál nehezebben is, de a Real 4-2-re nyerte a rangadót.

Még szinte el sem kezdődött a találkozó, máris megszerezte a vezetést a hétvégén az Espanyol otthonában megégő Real Madrid. Ruud van Nistelrooy lövését még védte Nikopolidisz, ám a kipattanót Raúl vágta az üres kapuba. Ez volt a spanyol legenda 58. találata a legrangosabb európai kupasorozatban.

Aki azonban Real-parádét várt a folytatásban, az hatalmasat tévedett, alig öt perccel a hazai gól után a másik oldalon zörrent meg a háló. Djordjevics és Galletti öszjátékát követően az argentin játékos továbbított Casillas hálójába.

Az első negyedóra végén azonban nehéz helyzetbe kerültek a görögök, amikor is Toroszidiszt kiállította a mérkőzés játékvezetője.

Az első félidőben megpróbálta megszerezni a vezetést a spanyol bajnok, ám a szervezetten futballozó vendégek megakadályozták ebben a királyiakat.

Sőt, a szünet után hidegzuhanyként ért mindenkit a Bernabeuban, hogy az emberhátrányban játszó Olympiakosz megszerezte a vezetést is. Julio Cesar remek jobblábas bombájával a görögök közel kerültek ahhoz, hogy a játéknap legnagyobb meglepetését okozzák.

Robinho azonban megmentette az égéstől a hazaiakat. A brazil válogatottól későn visszatérő játékos fejjel egyenlített a 68. percben.

Alig tíz perccel a mérkőzés vége előtt Robinho - miután kiharcolt egy tizenegyest, amit Van Nistelrooy nem tudott értékesíteni - a vezető találatot is megszerezte.

Végül Balboa megforgatta a tőrt a vendégek hátában, találatával kialakult a 4-2-es végeredmény.

WERDER BREMEN–LAZIO

A másik mérkőzésen a Werder annak ellenére kedvező előjelekkel várta a Lazio elleni összecsapását, hogy utolsó három Bajnokok Ligája mérkőzését elveszítette. Hazai mérlege ugyanis így is impozáns: a Weserstadionban a legutóbbi hét alkalomból ötször győztesen hagyta el a pályát és csak a görög Olympiakosz tudta elvinni a három pontot Brémából.

A Lazio ezzel szemben sok sérülttel, és azzal a tudattal vágott neki a csoportmérkőzésnek, hogy legutóbbi hét BL-találkozóján egyszer sem tudott nyerni, a jelenlegi szezonban is „csak” két döntetlen díszelgett a neve mellett.

A rossz rajt miatt kijelenthetjük, mindkét együttes számára különösen fontos volt a győzelem kiharcolása, hogy a jól kezdő Real Madrid és az Olympiakosz mellett valós esélyük maradjon a C-csoportból való továbbjutásra.

Az első félidő derekán aztán a hazaiak megszerezték a vezetést. A brazil Diego remek labdát adott az elefántcsontparti Boubacar Sanogonak, aki az olaszok tizenhatosán belül mellel levette, majd elvitte a kapus, Marco Ballotta mellett a játékszert, aztán éles szögből a gólvonalon álló Valon Behrami mellett a kapuba lőtt.

A második játékrészben a Werder Hugo Almeida révén tovább növelte előnyét, amelyre az olaszoktól Christian Manfredini tudott csak válaszolni. A 2–1-es győzelemmel a németek megszerezték szezonbeli első BL-győzelmüket és bekapcsolódtak a csoportból való továbbjutásért folyó éles küzdelembe.

BAJNOKOK LIGÁJA, C CSOPORT

Helyszín: Madrid, Bernabéu-stadion
Játékvezető: Henning Övrebö (norvég)
Asszisztensek: Geir Age Holen, Erik Raestad (norvégok)
A KEZDŐCSAPATOK:
REAL MADRID OLYMPIAKOSZ
1 Casillas 71 Nikopolidisz
2 Michel Salgado 35 Toroszidisz
4 Sergio Ramos 18 Ancasz
21 Metzelder 5 Julio Cesar
12 Marcelo 15 Raúl Bravo
23 Sneijder 2 Pacacoglu
14 Guti 28 C. R. Ledesma
8 Gago 6 Sztoltidisz
10 Robinho 7 Galletti
7 Raúl 11 Djordjevics
17 Van Nistelrooy 32 LuaLua
Vezetőedző: Vezetőedző:
Bernd Schuster Panajotisz Lemonidisz
Gólszerző(k): Raúl (2.), Robinho (68., 83.), Balboa (90+3.) ill. Galletti (7.), Julio Cesar (47.)
Csere: Sneijder helyett Balboa (82.), Raúl helyett Torres (88.) ill. LuaLua helyett Kovacsevics (72.), Raúl Bravo helyett Zewłakow (75.), Ledesma helyett Nunez (86.)
Sárga lap: Salgado (29.) ill. Djordjevics (53.), Pacacoglu (70.), Galletti (75.), Antzas (90.)
Kiállítva: Toroszidisz (13.)


BAJNOKOK LIGÁJA, C CSOPORT

Helyszín: Bréma, Weserstadion
Játékvezető: Olegario Benquerenca (portugál)
Asszisztensek: Jose Cardinal, Joao Ferreira (portugálok)
A KEZDŐCSAPATOK:
WERDER BREMEN LAZIO
1 Wiese 32 Ballotta
8 C. Fritz 85 Behrami
29 Mertesacker 2 Stendardo
4 Naldo 8 Zauri
3 Pasanen 3 Kolarov
20 D. Jensen 26 Mudingayi
8 Frings 23 Meghni
24 Borowski 68 Manfredini
10 Diego 5 Mutarellli
18 Sanogo 18 Rocchi
23 H. Almeida 19 Pandev
Vezetőedző: Vezetőedző:
Thomas Schaaf Delio Rossi
Gólszerző(k): Sanogo (28.), H. Almeida (54.), ill. Manfredini (82.)
Csere: Pasanen helyett Tosics (46.), Sanogo helyett Rosenberg (64.), Borowski helyett Andreasen (73.), ill. Meghni helyett Del Nero (51.), Pandev helyett Makinwa (69.), Rocchi helyett Tare (82.)
Sárga lap: Pasanen (30.), ill. Pandev (21.), Mutarelli (51.), Zauri (55.), Mudingayi (91.)
AZ E CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 3 2 1 0 8-5 +3 7
2. Olympiakosz 3 1 1 1 6-6 0 4
3. Werder Bremen 3 1 0 2 4-6 -2 3
4. Lazio 3 0 2 1 4-5 -1 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik