A Sevilla együttese valósággal legázolta cseh ellenfelét

Vágólapra másolva!
2007.10.02. 22:55
Két első körben vesztes csapat mérkőzött meg Sevillában, ahol az andalúzok begyűjtötték első pontjaikat a Bajnokok Ligájában. A mérkőzés elején hamar vezetést szereztek, erre még tudtak válaszolni a csehek, ezután azonban nem kegyelmeztek a spanyolok. Az Arsenal felejthető meccsen ha nehezen is, de egygólos győzelmet aratott a Steaua Bukarest ellen. Ezzel magabiztosan vezetik továbbra is csoportjukat.
Luis Fabiano szerezte a Sevilla második gólját
Reuters
Luis Fabiano szerezte a Sevilla második gólját
Luis Fabiano szerezte a Sevilla második gólját
Reuters
Luis Fabiano szerezte a Sevilla második gólját

A spanyol csapat nagyon fogadkozott a Slavia elleni meccs előtt, hogy az Arsenal elleni kilátástalan játék után kárpótolja szurkolóit. A La Ligában sem ment nekik eddig a játék, zsinórban háromszor hagyták el vesztesen a játékteret.

Agilisabban kezdtek a hazaiak, és már a 8. percben vezetést szereztek, a Slavia azonban gyorsan egyenlített.

Ekkor sokan arra gondoltak, ezúttal sem a tavalyi Sevillát fogjuk látni, ám az andalúzok rácáfoltak a kétkedőkre; valódi gólzáport rendeztek. Luis Fabiano, Escudé és Koné is beköszönt, válasz pedig nem érkezett prágai részről.

Az „ágyúsok” jó előjelekkel várhatták a Steaua Bukarest elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzést, hiszen a 2007-2008-as szezonban eddig képtelenek botlani.

A bajnokságban hat győzelem mellett mindössze egy döntetlen állt a londoniak neve mellett, míg a BL-ben oda-vissza verték a Sparta Prahát a harmadik selejtezőkörben. Első csoportmeccsükön három góllal verték a Sevillát hazai környezetben.

A románoknál állt a bál a találkozó előtt, a Slavia elleni Bajnokok Ligája-vereség miatt ugyanis felállították Hagit a kispadról. Utódja az olasz Massimo Pedrazzini lett, akit a klub elnöke egyértelmű utasítással látott el az angolok elleni meccs előtt: ha nem győznek, ő is Hagi sorsára juthat…

A találkozó nem hozott hihetetlen iramot az első félidőben, valódi gólhelyzetek nem alakultak ki egyik kapu előtt sem. Szembetűnő volt, hogy a lelátókat nem töltötték meg a szurkolók, ezzel is tiltakoztak Hagi kirúgása miatt.

A mérkőzés egyetlen találatát van Persie szerezte a 76. percben, ezután pedig már egyik együttes sem erőltette a támadást. A Steaua érezte, nem képes a gólszerzésre ezen az estén, míg az Arsenalnak bőségesen elegendő volt a három pont bekasszírozása.

A londoniak ezzel a diadallal magabiztosan, hat ponttal vezetik a H csoportot, mögöttük három ponttal áll a Sevilla és a Slavia. A Steaua pont nélkül áll a tabella végén.

BAJNOKOK LIGÁJA, H CSOPORT

SEVILLA-SLAVIA PRAHA 4-2 (2-1)


Helyszín: Sevilla, Ramón Sánchez Pizjuán Stadion
Nézőszám: 42000
Játékvezető: Jurij Baszkakov (orosz)
Asszisztensek: Tyihon Kalugyin, Anton Averjanov (mindkettő orosz)
A KEZDŐCSAPATOK:
SEVILLA SLAVIA PRAHA
1 Palop 28 Vaniak
4 Daniel Alves 12 Drízdal
23 Boulahrouz 13 Sourek
14 Escudé 17 Suchy
3 Dragutinovics 4 Hubácek
7 Jesús Navas 19 Krajcík
21 S. Keita 5 Svec
8 Poulsen 8 Janda
6 Adriano 21 Belaid
10 Luis Fabiano 16 Pudil
12 Kanouté 7 Vlcek
Vezetőedző: Vezetőedző:
Juande Ramos Karel Jarolím
Gólszerző(k): Kanouté (8.), Luis Fabiano (27.), Escudé (58.), A. Koné (69.), ill. Pudil (19.), Kalivoda (90+2.)
Cserék: Luis Fabiano helyett A. Koné (64.), Jesús Navas helyett Duda (75.), Adriano helyett Hinkel (81.), ill. Drizdal helyett Ivana (a szünetben), Janda helyett Kalivoda (63.), Belaid helyett Volesák (70.)
Sárga lap: Sourek (39.), Volesák (73.)


BAJNOKOK LIGÁJA, H CSOPORT

Helyszín: Bukarest, Ghencea Stadion
Nézőszám:
Játékvezető: Terje Hauge (norvég)
Asszisztensek: Steinar Holvik, Jan Petter Randen (mindkettő norvég)
STEAUA ARSENAL
1 Zapata 24 Almunia
84 Surdu 3 Sagna
17 Baciu 5 K. Touré
5 Rada 6 Senderos
18 Marin 22 Clichy
16 Nicolita 27 Eboué
8 Petre 4 Fábregas
13 Emeghara 16 Flamini
25 Neaga 13 Hleb
9 Badea 11 Van Persie
10 Dica 25 Adebayor
Vezetőedző: Vezetőedző:
Massimo Pedrazzini Arséne Wenger
Gólszerző(k): van Persie (76.)
Cserék: Badea helyett Iacob (60.), Neaga helyett Zaharia (77.), Surdu helyett Badoi (84.), ill. Eboué helyett Gilberto (73.)
Sárga lap: Marin (18.), Rada (32.), ill. Adebayor (15.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik