„Szakmai csoda, amit a Milan évről évre véghezvisz a BL-ben”

Vágólapra másolva!
2007.05.03. 13:42
Az európai futballszíntér mestereként magasztalja az AC Milant az olasz sajtó a Manchester United ellen a Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján aratott 3-0-s győzelem után. Amilyen kegyetlenek tudnak lenni az itáliai zsurnaliszták a kudarcok idején, annyira bőkezűen bántak most a felsőfokú jelzőkkel. A mérkőzés képe és a Milan játéka alapján teljes joggal.
A triumvirátus, amely góljaival elsöpörte az útból a Manchester Unitedet: Gilardino, Seedorf és Kaká
Reuters
A triumvirátus, amely góljaival elsöpörte az útból a Manchester Unitedet: Gilardino, Seedorf és Kaká
A triumvirátus, amely góljaival elsöpörte az útból a Manchester Unitedet: Gilardino, Seedorf és Kaká
Reuters
A triumvirátus, amely góljaival elsöpörte az útból a Manchester Unitedet: Gilardino, Seedorf és Kaká

„Nagyszerű, nagyszerű, nagyszerű” – olvasható a La Gazzetta dello Sport címoldalán, amely egyenként ünnepelte meg így a gólokat.

A milánói újság azzal folytatja, hogy a piros feketék „igazi futball-leckét” adtak a Manchester Unitednek, majd figyelmeztette a Liverpoolt: nem számíthat arra, hogy a Milan még egyszer úgy összeomlik a második félidőben, mint a 2005-ös isztambuli fináléban.

Emlékezetes: az olasz sztárcsapat akkor 3-0-ra vezetett a szünetben, de a „vörösök” a rendes játékidő végéig kiegyenlítettek, majd az eredménytelen hosszabbítás után 11-esekkel nyerték meg a BL-trófeát.

„Ezúttal az athéni döntőben más csapattal találják majd szembe magukat, egy igazi Milan Uniteddel, amelynek a két évvel ezelőtti, soha el nem feledhető események miatt is új elszántsággal és sikeréhesen lép majd pályára” – fogalmaz a La Gazzetta dello Sport.

A napilap ezután azt tette elemzés tárgyává, hogy a Manchester United fiatal, de tapasztalatlan sztárjai milyen teljesítményt nyújtottak a Milan idősebb, sokat megélt játékosaihoz képest.

„Rooney: Összességében egy kölyökkutya benyomását keltette ahhoz az oroszlánghoz képest, akit az Old Traffordon láthattunk” – értékelte a cikkíró sommásan az „elefántbébi” produkcióját, majd számokban is kifejezte a véleményét: 5-ös osztályzat 10-es skálán.

„Ronaldo: Olyan volt, mint egy nyúl, összevetve az üvöltő oroszlánhoz hasonlítő Gattusóval” – „húzta le” az Angliában az év játékosának megválasztott portugált sztárt az újság, majd 4-es osztályzattal „jutalmazta”.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
A Corriere dello Sport „Csodálatos Milanról” ír. A klub történetének 11 BEK- és BL-fináléjára készülő, hatszoros győztes együttesről elsősorban azt hangsúlyozza, hogy 1989 óta már nyolcadszor lehet ott a végjátékban, és mivel erre az utóbbi 20 évben senki más nem volt képes, Ancelotti csapata lehet az európai kupaporond uralkodója.

„Ez elképesztő rekord, szakmai csoda, amely évről-évre megismétlődik” – állapítja meg a Corriere dello Sport.

A napilap dicshimnuszából kijutott Carlo Ancelotti vezetőedzőnek is, aki 1989-ben és 1990-ben játékosként nyerte meg a legrangosabb kontinentális trófeát, és 2001 óta – amikor a Milanhoz szerződött – harmadszor jutott el edzőként is a döntőbe.

Kijutott a dicséretből a futballistáknak is, akiket azért magasztalnak, mert az utóbbi egy év zűrzavara, a Calciopolinak nevezett 2006-os bundabotrány ellenére is végig csak a feladatra összepontosítottak, és hittek a „feltámadásban”.

Ismeretes, a Milantól először megvonták az indulási jogot a BL-ben is, de aztán a selejtezőben mégis bekapcsolódhatott a gárda a küzdelmekbe, és most ide jutott.

„Egy olyan szezonban, amely leginkább akadályversenyre emlékeztetett, (a játékosok) képesek voltak mindig a megfelelő pillanatban összeszedni az erejüket, és eltakarították az útból a Bayern Münchent, pedig sokan azt hitték, hogy ezúttal a futottak még kategóriához sorolhatják őket.”

EMLÉKEZTETŐ


A KEZDŐCSAPATOK:
AC MILAN MANCHESTER UNITED
1 Dida 1 Van der Sar
44 M. Oddo 22 J. O'Shea
13 A. Nesta 6 W.Brown
4 K. Kaladze 15 N. Vidics
18 M. Jankulovski 4 G. Heinze
8 G. Gattuso 7 C. Ronaldo
21 A. Pirlo 24 D. Fletcher
23 M. Ambrosini 16 M. Carrick
10 C. Seedorf 18 P. Scholes
22 Kaká 11 R. Giggs
9 F. Inzaghi 8 W. Rooney
Vezetőedző: Vezetőedző:
Carlo Ancelotti Alex Ferguson

Gólszerző(k): Kaká (11.), Seedorf (30.), Gilardino (78.)
Csere: Inzaghi helyett Gilardino (67.), O'Shea helyett L. Saha (77.), Gattuso helyett Cafu (84.), Kaká helyett Favalli (86.)
Sárga lap: Ambrosini (75.), Gattuso (83.), Ronaldo (84.)
TOVÁBBJUTOTT: az AC Milan 5-3-as összesítéssel

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI:
MILAN MAN. UNITED
3 Gólok 0
7 Lövések kapura 2
5 Lövések fölé/mellé 6
2 Sárga lap 1
11 Elkövetett szabálytalanságok 21
4 Szögletek 5
1 Lesek 2
28' 40'' Labdabirtoklás (időtartam) 32' 13''
47% Labdabirtoklás (százalék) 53%
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik