Rafael Benitez a szurkolók támogatására számít a visszavágón

Vágólapra másolva!
2007.04.26. 09:47
Hiába kapott ki 1-0-ra a Liverpool a Stamford Bridge-en a Bajnokok Ligája elődöntőjében, Rafael Benitez nem csalódott. Szerinte lelkes szurkolóik támogatásával kiharcolhatják hazai pályán a döntőt.
Rafael Benitez
Reuters
Rafael Benitez
Rafael Benitez
Reuters
Rafael Benitez
Rafael Benitez, a Liverpool menedzsere nem érezte katasztrófának, hogy csapata egygólos vereséget szenvedett a Chelsea ellen elődöntőn. Szerinte csapatának most is nagy esélye van arra, hogy bejusson a döntőbe.
„Egy gólt kell rúgnunk, és ha rúgunk kettőt, akkor továbbjutunk” – egyszerűsítette le a dolgot Benitez, majd hozzátette, nagyon nagy szükségük lesz szurkolóik támogatására a visszvágón.

A Liverpool elég nehezen lendült bele a mérkőzésen, és a spanyol szakember jóval több időt töltött a technikai zónában, mint amennyit szokott.
„Hogy miért voltam annyit az oldalvonalnál? Azért, mert bosszantott, hogy rengeteg labdát szórtunk el. Nem játszottunk jól az első félidőben, de a londoniak sem, viszont a hibáinkkal felkínáltuk nekik a lehetőséget a kontrázásra.”

Benitez kitért Mourinhónak arra a megjegyzésére is, miszerint a játékvezető büntetőtől fosztotta meg a Chelsea-t.
„Nem láttam még a felvételeket, de ha José azt mondja, hogy büntető volt, akkor egészen biztosan az volt…”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik