Az elkeseredett Inter-játékosok összeverekedtek a hazaiakkal

Vágólapra másolva!
2007.03.06. 23:15
A milánói 2-2-es döntetlen után két támadó szellemű csapatot várt a valenciai visszavágóra a közönség. Az olasz bajnokság listavezetőjének, az Internazionalénak azért kellett támadnia, mert az idegenben kapott gólok miatt a továbbjutáshoz nekik támadniuk és főleg gólt rúgniuk kell. A Valencia edzője, Quique Sanchez Flores pedig kijelentette, nekik hazai pályán támadniuk kell.
Végig küzdötték a kilencven percet a csapatok, majd a lefújás után is összecsaptak. Ez utóbbi egyik főszereplője Nicolas Burdisso (jobbra) volt
Végig küzdötték a kilencven percet a csapatok, majd a lefújás után is összecsaptak. Ez utóbbi egyik főszereplője Nicolas Burdisso (jobbra) volt
Végig küzdötték a kilencven percet a csapatok, majd a lefújás után is összecsaptak. Ez utóbbi egyik főszereplője Nicolas Burdisso (jobbra) volt
Végig küzdötték a kilencven percet a csapatok, majd a lefújás után is összecsaptak. Ez utóbbi egyik főszereplője Nicolas Burdisso (jobbra) volt

Ehhez képest kaptunk két biztonságos védekezésre törekvő, kivárásra játszó csapatot. Ez a spanyol gárda esetében érthető is, mármint hogy nem mentek fejjel a falnak, s persze az Internek is elég lenne egy talált gólos győzelem a továbbjutáshoz.

Szóval ha nem is visszahúzódva, de mindenképpen óvatosan kezdtek a csapatok, s többnyire csak távoli lövésekkel riogatták az ellenfél szurkolóit. A hazaiaknál David Villa és Baraja, a túloldalon Ibrahimovic próbálkozott kevés sikerrel. Az egyéb akciókat magabiztosan hárították a védelmek.

Mindössze kétszer tudtak közelebb kerülni a vendégek Canizares kapujához, mindkétszer egy beívelt labdát fejeltek vissza a támadók, de középen lövéshez egyik alkalommal sem jutottak.

Így aztán különösebb izgalom nélkül lecsorgott a félidő, s ez az állás továbbra is a Valenciának kedvezett. Az Internek támadnia kellett volna, hogy meglegyen a továbbjutás.

David Navarro (balra) is "ludas" volt a bunyóban, az Inter-játékosok elől menekül
Reu
David Navarro (balra) is "ludas" volt a bunyóban, az Inter-játékosok elől menekül

Ehhez képest a Valencia kezdett aktívabban, de Ayala fejese nem okozott igazi gólveszélyt, nem úgy a túloldalon Sztankovics helyzete, de ő is hibázott. Közel egy óra elteltével változtatott Mancini, de továbbra sem kockáztatott: Crespót Cruz váltotta, azaz támadó helyére jött támadó. Aztán kisvártatva Dacourt helyére Figo, s ezzel már valamivel támadóbb lett a vendégek felállása.

A játék képe azonban nem sokat változott. Az Inter továbbra is kényelmes focit játszott, s bár többször is érkezett veszélyes beadás a vendégek jobboldaláról, senki nem akadt középen, aki gólra váltotta volna.

Aztán Materazzi fejesénél már Canizares kapuson is túljutott már a labda, de ekkor meg a gólvonalon álló Marchena mentett, s már csak tíz percük maradt. Szorongatott ekkor már az Inter, de az iménti helyzetet leszámítva különösebb lehetőség nélkül. Sőt, a kinyíló védelemmel szemben ekkor a hazaiak már kontrázhattak. Egy ilyen során került helyzetbe Vicente, majd lőtt kapufát Marchena.

Több gólhelyzet azonban már nem akadt, s végül Stark játékvezető lefújta a meccset. Ám éppen ekkor következtek talán a meccs legparázsabb pillanatai, mert elszabadult a pokol, s összeverekedtek a játékosok a pályán. Először Burdisso és Marchena ugrott össze, aztán a többiek.

Kisvártatva aztán lenyugodtak a kedélyek, és az Inter játékosai kénytelenek voltak lenyelni a keserű pirulát: hiába veretlenek a hazai bajnokságban, s hiába nem kaptak ki itt sem, mégis búcsúztak. Tegyük hozzá, a Valencia teljesen megérdemelten jutott tovább, köszönhetően az idegenben lőtt góloknak, de a visszavágón is ők álltak közelebb a győzelemhez egy hajszállal.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó
VALENCIA-INTERNAZIONALE 0-0
Helyszín: Valencia
Nézőszám: 55.000
Játékvezető: Wolfgang Stark (német)
Asszisztensek: Jan-Hendrik Salver, Sönke Glindemann (németek)
VALENCIA INTERNAZIONALE
1 Canizares 12 Julio Cesar
2 Miguel 13 Maicon
4 Ayala 2 Cordoba
20 Albiol 23 Materazzi
24 Moretti 6 Maxwell
10 Angulo 4 Zanetti
8 Baraja 16 Burdisso
5 Marchena 15 Dacourt
21 Silva 5 Sztankovics
9 Morientes 18 Crespo
7 Villa 8 Ibrahimovic
Vezetőedző: Vezetőedző:
Quique Sanchez Flores Roberto Mancini
Csere: Baraja helyett Hugo Viana (38.), Morientes helyett Vicente (67.), Angulo helyett Joaquin (77.), ill. Crespo helyett Cruz (58.), Dacourt helyett Figo (64.), Maxwell helyett Grosso (75.)
Sárga lap: Canizares (29.), Angulo (69.), ill. Ibrahimovic (29.), Materazzi (69.), Cordoba (79.), Maicon (88.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik