Lassana Diarra portréja

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2005.08.13. 11:37
Lassana Diarra egyike azon fiatal védekező középpályásoknak, akiket Claude Makélélé-utódnak kiáltott ki a média – hősünk abban emelkedik ki a többiek közül, hogy ő egy időben közvetlenül a szűrő-klasszistól leshette el a szakma fortélyait, lévén több évig klubtársak voltak a Chelsea-ben.
Lassana nevelőegyesülete a Le Mans UC 72 volt (korábban a PSG akadémiáján is tett egy sikertelen kísérletet), s a híres utánpótlásnevelő klubból került 2002-ben a Le Havre-ba, az akkor éppen a második volnalban szereplő kikötővárosi egyesületbe. A nagycsapathoz felkerülve tűnt fel a megfigyelőknek, s a nagy munkabírású és technikás középső védekező középpályás bekerült a francia U-21-es válogatottba is. Erre már a Chelsea is felkapta fejét, s négymillió euróért leigazolták az “új Makélélét” a régi mellé, aki két évvel azelőtt került Londonba. Lassana kiválasztása a kékek "scoutjának", Gwyn Williamsnek szemét dicséri, aki a világszerte megsüvegelt touloni utánpótlástornán szerelmesedett bele Diarra játékába.

Bár azonnal a nagyok között vette számításba hősünket José Mourinho, de csak kiegészítő emberként. Diarra a Real Betis elleni BL-csoportmérkőzésen mutatkozott be a kék mezben, ezt három bajnoki követte csupán első angliai idényében. Igaz, Claude Makélélé, Michael Essien és Maniche mögött ez sem rossz teljesítmény, s ne feledjük, klubja arra az idényre az orosz Alekszej Szmertyint és a cseh Jiri Jarosíkot is kölcsönadta – eme öt válogatott védekező középpályás mind ugyanazért a helyért harcolt. Így aztán nem meglepő, hogy főleg a tartalékok között kapott játéklehetőséget, amivel egyébként olyannyira élni tudott, hogy őt választották meg az Év ifistájának a klubban.

Ám Makélélé és Essien mögött továbbra sem kapott sok lehetőséget Mourinhótól, Michale Ballack érkezése után még annyit sem, pedig (el)ismertségét jól mutatja, hogy ősszel és télen olyan csapatok jelentkeztek be érte, mint a PSG, a Marseille, a Fulham és a Newcastle, akik mind 2007 nyaráig szerették volna kikölcsönözni őt. Sőt, Didier Deschamps, a Juventus edzője is érdeklődött iránta Mourinhónál! Diarra londoni pozícióit nem erősítette meg, hogy a futballista 40 percet késett a Macclesfield elleni FA-kupa-mérkőzés előtti összetartásról – nem csak hatheti bére, 60 000 font bánta a pontatlanságot, a csapatból is kirakták, pedig előzetesen a kezdőbe jelölte őt Mourinho a pihenésre vágyó Lampard helyén!

Hogy szerződése lejárta előtt pénzt lássanak belőle, 2.9 millió euróért az Arsenaba igazolt, ahol jóval több játéklehetőséget kapott. Nem is ment neki rosszul, 2007 márciusában a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott, és azóta stabil kerettag, hat Eb-selejtezőn is pályára léphezett. Azonban az Ágyúsoknál Cesc Fabregas és Emanuel Flamini miatt kispados lett, így 2008 januárjában hétmillió euróért elengedték őt a Portsmouth-hoz. A rendszeres játéklehetőséggel kiválóan élt, ennek köszönhetően 2009 januárjában húszmillió euróért vette meg a Real Madrid, ahol némi meglepetésre Fernando Gagót és Mahamadou Diarrát is kiszorította a kezdőből. A „kékek" között is nagyhatalom lett, hiszen tíz világbajnoki selejtezőn szerepelt.

Lassana Diarra az U21-es válogatottal legemlékezetesebb mérkőzését éppen Angliában vívta, amikor 2-2-es állásnál kiharcolt (az angolok szerint kiszínészkedett) egy büntetőt, ami el is döntötte az Eb-selejtező sorsát.

03-04      
Le Havre 2 (IV.o.)  
       
  04-05
Le Havre 2 (IV.o.)
29 
       
  05-06
Chelsea  
BL 
6.50
  06-07
Chelsea  
10 
BL 
6.10
  07-08
Arsenal  
BL 
6.60
  07-08
Portsmouth 
12 
UEFA
2
1
6.60
  08-09
Real Madrid  
19 
BL 
 
  09-10
Real Madrid  
BL 
 
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2006
U21-es Európa-bajnokság
4
0
2008
Eb-selejtezők
6
0
2008
Európa-bajnokság
0
0
2010
vb-selejtezők
10
0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik