Djibril Cissé portréja

Vágólapra másolva!
2005.03.26. 13:31
Djibril Cissé egyike napjaink legtehetségesebb gólvadászainak, akit minden bizonnyal világklasszisként emlegetnénk, ha nem gyűlik meg annyiszor a baja a sérülésekkel.
Cissé Arlés-ban született, s 15 évesen került a Nimes együtteséből Guy Roux kezei alá az auxerre-i Futballakadémiára, Franciaország egyik legnagyobb kincsesbányájába. 18 esztendős volt, amikor felfigyelt rá a nagyvilág, lévén főszerepet játszott a Coupe Gambardella megnyerésében, majd az U-18-as válogatottal Európa-bajnok lett. Egy év múlva fellépett a korosztályos világbajnokságon is, ahol hat gólt lőtt.

Ekkor már élvonalbeli játékosnak vallhatta magát, 1998-ban debütált a PSG elleni bajnokin, majd a következő idényben két mérkőzésen léphetett pályára. A kétszeres gólkirály Stéphane Guivarc'h, Steve Marlet, Alexandre Comisetti és Marcin Kuzba mellett nem számított még csak kiegészítő embernek sem: a felnőttekkel edzett, a tartalékban meccselt.

2000-re lett stabil kezdő, s Roux apó bizalmát alaposan meghálálta, hiszen nyolc találattal zárta az idényt. Időközben az ottani tradícióknak megfelelően eladták mellőle a legnagyobb sztárokat, a Cissé a fiatalok élén valósággal megtáltosodott, a meglepetés-bronzéremhez gólkirályi címet érő 22 találattal járult hozzá. Májusban a válogatottban is bemutatkozhatott, s a világbajnokságon Roger Lemerre kapitány vele pótolta a szeszélyes Nicolas Anelkát.

A franciák számára rossz emlékű vb-n három mérkőzésen sem talált kapuba, majd hazatérve csak 14 gólig jutott. Igaz, erői nagy részét az kötötte le, hogy fél Európával tárgyalásokat folytatott odaigazolásáról. Azért szakított időt a Ligakupa és a Konföderációs-kupa elnyerésére, majd nyáron visszautasította a Liverpoolt, a Barcát és a Real Madridot is, hogy méltóképpen, gólkirályi címmel búcsúzzon nevelőklubjától.

Kissé beárnyékolta utolsó évét, hogy májusban a portugálok elleni U-21-es válogatott mérkőzésen súlyos szabálytalanságot követett el, megrúgta ellenfelét majd inzultálta a bírót és a fél portugál csapatot. Jutalomképpen ötmérkőzéses eltiltást kapott, ami miatt nem léphetett pályára a portugáliai felnőtt Eb-n, pedig nagy esélye volt a csapatba kerülésre. Azon a nyáron 128 mérkőzés és 70 gól után távozott Auxerre-ből, s 20 millió euróért cserébe aláírt az FC Liverpoolhoz.

A sors fintoraként éppen akkor távozott onnan Gerard Houllier, aki három éven keresztül sikertelenül üldözte őt. Az időközben kiszőkült csatár frissen és dinamikusan kezdte az idényt: a nyári amerikai felkészülési tornán három mérkőzésen három gólt szerzett, a Tottenham elleni bemutatkozó mérkőzésén pontot érő gólt lőtt. Azonban a Pool-átok őt is utolérte, amikor a Blackburn ellen úgy szenvedett kettős lábtörést, hogy alig ért hozza a védő!

A futballistának a síp- és szárkapocs-csontja is eltört bal lábában, másnap reggel megoperálták, s mint később kiderült, ha nem érkezik gyors és szakszerű segítség már a mentőkocsiban, elveszíthette volna lábát is! Természetesen ki kellett hagynia a szezon hátralévő részét, s csak áprilisban állhatott újra edzésbe. A BL-döntőben is pályára küldte őt Benitez a 85. percben, sőt, a büntetőpárbajban magabiztosan értékesítette tizenegyesét.

Nyáron csereként beszállva két találatával, valamint a Luis Garciának adott gólpasszával eldöntötte az európai Szuperkupa sorsát, s visszakerült a francia válogatott keretébe is. Hat vb-selejtezőn négy gólt szerzett, ám a tornára sérülése miatt nem utazhatott ki. Felépülése után kiszorult a Liverpoolból, kölcsönadták az OM-nek, s már vissza sem térhetett, hiszen Dirk Kuyt, Ryan Babel, Andrej Voronyin és Fernando Torres érkeztével abszolúte létszámfölöttivé vált.

Marseille-ben fantasztikus tavaszt produkált, az utolsó kilenc bajnokin ötször volt eredményes, s nyáron a kikötővárosiak minden követ megmozgattak érte – ám nem a kavicsbányászat, hanem az érette felajánlott 9 millió euró hatotta meg a Liverpool vezetőinek szívét.

  98-99 Auxerre B (III.o.)
 
 
  98-99 Auxerre  
 
 
  99-00 Auxerre B (III.o.)
19 
16 
 
 
  99-00 Auxerre  
 
 
  00-01 Auxerre  
25 
 
 
  01-02 Auxerre  
29 
22 
 
 
  02-03 Auxerre  
33 
14 
BL+UEFA 
3+3 
1+0 
 
  03-04 Auxerre  
38 
26 
UEFA 
 
  04-05 Liverpool  
15 
BL 
6.67
  05-06Liverpool  
33 
BL 
13 
6.40
  06-07 Marseille (kölcsönben)
21 
UEFA 
6.18
  07-08Marseille
35 
16 
BL+UEFA 
6+4 
1+2 
6.19
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma és az elért bajnoki átlag.
Nagy tornák a válogatott színeiben:
2002
Világbajnokság
3
0
2003
Konföderációs Kupa
4
1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik