Fedett pályás Eb: Baji Balázs elődöntős 60 méter gáton

Vágólapra másolva!
2015.03.06. 11:30
Baji Balázs az ötödik legjobb idővel bejutott a péntek délutáni elődöntőbe 60 méter gáton a prágai fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon.

A szabadtéren és tető alatt is Eb-negyedik magyar versenyző idei legjobb eredményét két századdal megközelítve 7.64 másodperccel futamában a harmadik lett.

Ugyanebben a számban Kiss Dániel 7.86 másodperccel futamában hatodikként, Szűcs Valdó 7.97-tel hetedikként ért célba, előbbi így összesítésben a 21., utóbbi a 24. helyen fejezte be szereplését.

A nőknél az ötpróbázók között Zsivoczky-Farkas Györgyi a hatodik helyen áll az első szám, a 60 méteres gátfutás után, amelyben legjobbjától mindössze egy századdal elmaradva 8.45 másodperces eredménnyel zárt, és ezért 1028 pontot kapott.

Krizsán Xénia sérülés miatt nem tudott rajthoz állni. Az Eb-9. többpróbázó ugyan elutazott a csapattal Prágába, de húzódása nem javult, így a szakvezetés nem kockáztatott egy esetleges súlyosabb sérülést – tájékoztatta Spiriev Attila sportigazgató az MTI-t.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik