Dopping: két olimpiai bajnok orosz atléta is megbukott

MTI MTIMTI MTI
2020.03.27. 19:02
Négy orosz atléta, köztük két olimpiai bajnok bukott meg doppinggal korábbi mintáik újraellenőrzésekor.    

Az érintettek közül Andrej Szilnov 2008-ban magasugrásban, Natalja Antjuh 2012-ben 400 méteres gátfutásban szerezte ötkarikás aranyérmét. A teszten tiltott szteroidhasználat miatt fennakadt Szilnov később a Orosz Atlétikai Szövetség alelnöke is volt.

A sportág tisztaságért felelős szervezet (AIU) pénteki közlése szerint a másik két érintett atléta Jelena Szoboleva és Okszana Kondratyeva: előbbi 2016-ban fedett pályán világbajnoki ezüstérmes volt 1500 méteren, utóbbi kalapácsvetésben szerepelt.

Az AIU a teszteket a kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentésére alapozva végezte el: eszerint Oroszországban a doppingot állami támogatással, rendszerszintűen alkalmazták. A jelentés megállapította, hogy az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták és pozitív teszteredményeket titkoltak el.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség 2015 novemberében eltiltotta az oroszokat a nemzetközi versenyektől, az atlétáknak ugyanakkor biztosította a lehetőséget, hogy semleges színekben ott lehessenek a nemzetközi viadalokon, amennyiben egy szakbizottság erre engedélyt ad.

Legfrissebb hírek

Az emberséget hiányolta egy osztrák kerékpáros, akinél édesanyja halála után néhány órával végeztek doppingvizsgálatot

Kerékpár
21 órája

Az Európai Röplabdaszövetség is engedélyezte az oroszok visszatérését

Röplabda
2026.10.01. 11:32

Kétéves eltiltást kapott az egyik legjobb félmaratoni futó

Atlétika
2026.09.30. 16:17

A WADA közzétette a 2027-es tiltólistát

Egyéb egyéni
2026.09.28. 12:08

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20