Atlétikai vb: Taylor újra legyőzte Claye-t, jamaicai diadal 100-on

VINCZE SZABOLCS (Doha)VINCZE SZABOLCS (Doha)
Vágólapra másolva!
2019.09.29. 22:58
null
Christian Taylor és Will Claye, a hármasugrás arany- és ezüstérmese (Fotó: AFP)
A hármasugró Will Claye lassan tíz éve próbálkozik, de Dohában sem tudta letaszítani a trónról honfitársát és barátját, Christian Taylort. Az atlétikai világbajnokság harmadik versenynapjának legjobban várt döntőjében, női száz méteren a jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce győzött.

 

Dohában először fordult elő a világbajnokságok történetében, hogy a férfi hármasugrás döntőjében három olyan versenyző is indult, akinek már volt tizennyolc méter feletti eredménye.

Kettő ezek közül az amerikai Christian Taylor és Will Claye,ők nemcsak honfitársak, hanem barátok is, és lassan tíz éve rivalizálnak egymással. A mérleg nyelve ugyan két olimpiai és három világbajnoki címmel az egy évvel idősebb Taylor felé billent, csatáik azonban mindig izgalmasak voltak, amelyek közül egyet az idei Gyulai Memorialon a helyszínen is láthattak a magyar szurkolók. A harmadik, aki csatlakozott hozzájuk, a kubaiból lett portugál Pedro Pablo Pichardo, aki egyébként ugyancsak indult Székesfehérváron, és a harmadik helyen végzett kettejük mögött.

Hamar kiderült, hogy ha Claye-nek van lehetősége valamikor visszavágni, akkor most jött el az ideje, ugyanis míg ő remek formában versenyzett, és három remek ugrással kezdte a versenyt (17.61, 17.72 ás 17.53), addig a nagy ellenfél Taylor első két kísérlete érvénytelen volt, és a verseny felénél még a dobogóra sem fért fel.

Gyaloglóink vasárnapi szerepléséről ide kattintva olvashatnak!

Taylor azonban már sokszor bizonyította hatalmas mentális erejét, amelynek segítségével a verseny második felében többször is elképesztően ugrott, és ehhez a fegyveréhez nyúlt a katari fővárosban is. Olyan sorozatot vágott ki (17.86, 17.92, 17.54), amivel Tegu (2011), Peking (2015) és London (2017) után negyedik világbajnoki aranyát is megszerezte – és az örökranglista élén áll. Claye pedig harmadszor is kikapott tőle világbajnoki döntőben…

Közben rekordot döntött Allyson Felix, aki a saját vb-csúcsát megjavítva 17. világbajnoki érmét szerezte, ráadásul világcsúccsal aranyat nyert az amerikai 4x400-as vegyes váltóval, ezzel továbbra is az örökranglista élén áll. Kis adalék ehhez, hogy még egy éve sincs annak, hogy gyermeke született.

A világbajnokság harmadik versenynapjának legjobban várt versenye a női száz méteres döntő volt, melynek első meglepetése az volt, hogy visszalépett a holland Dafne Schippers, így Európát egyetlen hölgy képviselte, a brit Dina Asher-Smith, aki aztán az ezüstérmet szerezte meg a szülés után visszatérő jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce mögött.

A 32 éves „Zsebrakéta", akinek hosszú haja ezúttal is a szivárvány színeiben pompázott, már a rajtnál kirobbant a gépből, és azonnal lehetett látni, hogy itt és most senki sem győzheti le. Negyedik világbajnok aranyérmét szerezte a versenyszámban, majd körbehordozta a Kalifa Stadionban kisfiát, Zyont.

17. ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG, DOHA
FÉRFIAK
Hármasugrás. Világbajnok: Christian Taylor (Egyesült Államok) 17.92 (+0.9),
2. Will Claye (Egyesült Államok) 17.74 (+0.9), 3. Hugues Fabrice Zango (Burkina Faso) 17.66 (+0.5), 4. Pichardo (Portugália) 17.62 (+0.1), 5. Nápoles (Kuba) 17.38 (+0.8), 6. Scott (Egyesült Államok) 17.17 (+0.3)
50 km-es gyaloglás. Vb: Szuzuki Juszuke (Japán) 4:04:20, 2. Joao Vieira (Portugália) 4:04:59, 3. Evan Dunfee (Kanada) 4:05:02, 4. Niu (Kína) 4:05:36, 5. Luo (Kína) 4:06:49, 6. Boyce (Írország) 4:07:46., …26. Venyercsán Bence (Magyarország) 4:45:04, …Helebrandt Máté feladta

NŐK
100 m (+0.4). Vb: Shelly-Ann Fraser-Pryce (Jamaica) 10.71,
2. Dina Asher-Smith (Nagy-Britannia) 10.83, 3. Marie-José Ta Lou (Elefántcsontpart) 10.90, 4. Thompson (Jamaica) 10.93, 5. Ahouré (Elefántcsontpart) 11.02, 6. Smith (Jamaica) 11.06
Rúd. Vb: Anzselika Szidorova (egyéni induló) 495, 2. Sandi Morris (Egyesült Államok) 490, 3. Katerina Stefanidi (Görögország) 485, 4. Bradshaw (Nagy-Britannia) 480, 5. Newman (Kanada) 480, 6. Bengtsson (Svédország) 480
50 km-es gyaloglás. Vb: Rui Li-ang (Kína) 4:23:26, 2. Mao Cuo-li (Kína) 4:26:40, 3. Eleonora Anna Giorgi (Olaszország) 4:29:13, 4. Sobcsuk (Ukrajna) 4:33:38, 5. Ma (Kína) 4:34:56, 6. Judkina (Ukrajna) 4:36.00, …8. Takács Júlia (Spanyolország) 4:38:20
4x400 m mix váltó. Vb: Egyesült Államok (Wilbert London, Allyson Felix, Courtney Okolo, Michael Cherry) 3:09.34 (világcsúcs, korábbi: 3:12.42, Egyesült Államok, 2019), 2. Jamaica (Nathon Allen, Roneisha McGregor, Tiffany James, Javon Francis) 3:11.78, 3. Bahrein (Musza Iszah, Aminat Dzsamal, Szalva Eid Naszer, Abbasz Abubakar Abbasz) 3:11.82, 4. Nagy-Britannia 3:12.27, 5. Lengyelország 3:12.33, 6. Belgium 3:14.22

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Vincze Szabolcs

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik