Atlétikai vb: Márton Anita hatalmas utolsó dobása ezüstöt ért

VINCZE SZABOLCS (LONDON)VINCZE SZABOLCS (LONDON)
Vágólapra másolva!
2017.08.09. 21:22
null
Márton Anita vb-ezüstöt szerzett Londonban (Fotó: MTI)
Márton Anita egy hatalmas hatodik dobással, 19.49 méteres teljesítménnyel ezüstérmet szerzett női súlylökésben a londoni világbajnokságon.

VINCZE SZABOLCS JELENTI LONDONBÓL

Majdnem egy hétnek kellett eltelnie a londoni atlétikai világbajnokságon, mire először szakadt le az ég úgy emberesen, és nemcsak ideig-óráig esett az eső, hanem kitartóan, hajnaltól hajnalig. Ez ugyan nem a legjobb hír volt az esti döntőre készülő súlylökőknek, de az éremesélyes Márton Anita már az egy nappal korábbi selejtező után elmondta, hogy edzőjével, Eperjesi Lászlóval rendszeresen figyelték az időjárás-jelentéseket, amelyek szerdára egy kiadós esőt jósolt.

Gyürkés Viktória
„A futás minden percét élveztem, az utolsó körben arra gondoltam, hogy mindjárt vége, pedig milyen jó futni itt. Egyéni csúcsot szerettem volna, ami nem sikerült, de akiket lehagytam, jobb idejük volt, mint nekem. Ez volt az első felnőtt-világbajnokságom, ami nagy lépés, a cél a tapasztalatszerezés volt és hogy nemzetközi mezőnyben versenyezzek.”

Így aztán ők is erre készültek, kicsit aggódva ugyan, de az a tény, hogy az olimpiai bronzérmes magyar dobóatléta pályafutása második legjobb kvalifikációs kísérletével (18.76) elsőre és elsőként megdobta a 18.30-as döntős szintet, mindenképpen bizakodásra adhatott okot. Ráadásul ennél a szintnél csak öten tudtak nagyobbat dobni, ebből pedig csak ketten előzték meg Anitát.

De rajta kívül előbb másik három magyarnak is ki kellett állnia az esőbe, a 3000 méteres akadályfutó, Gyürkés Viktória kezdte a sort, aki első felnőtt-világbajnokságán huszonhetedik lett a negyvenes mezőnyben, ami nemcsak szép debütálás, de láthatóan élvezte a versenyt, és ki is futotta magát.

Halász Bence
„Első felnőttvébémen egyáltalán nem izgultam, úgy jöttem ide, hogy ez bónuszverseny, amelyen semmit sem veszíthetek, csak tanulhatok. Persze a 78 méter feletti dobásom után azért úgy voltam vele, hogy Londonban döntőbe is juthatok. Az eső most a barátom volt, mert a felkészülési időszakban akkor is edzünk, ha vihar van, éppen az ilyen helyzetek miatt. Ez most sem zavart meg, hálás vagyok az edzőimnek, hogy erre is felkészítettek. Erőben és gyorsaságban tudok még beleadni, ez nyolcvanszázalékos dobás volt, maradt még bennem.”

Aztán jött Halász Bence, aki a férfi kalapácsvető-mezőny legfiatalabb versenyzője a vébén, múlt hét pénteken múlt húszéves, ehhez képest egy veterán magabiztosságával dobta túl hat centivel a 75.50-es döntős szintet, ami a nagy esőben egyébként csak négy embernek sikerült elsőre. Többek között a lengyel Pawel Fajdeknek sem, aki jelenleg vitathatatlanul a legjobb a világon, de mentálisan most is össze tud zuhanni, például azért nincs még olimpiai aranyérme, mert Londonban és Rióban is hibázott a selejtezőben.

„Egész évben csak erre a selejtezőre készültem – mondta Fajdek, miután második kísérletére bejutott a fináléba. – Ez kritikus pillanat volt, mert még jól emlékszem, mi történt 2012-ben, mikor ugyanitt nem sikerült megdobnom a szintet, és nem jutottam be az olimpiai döntőbe. Emiatt volt is egy kis nyomás rajtam, mert ugyan tudom, hogy én vagyok a legjobb, de a világbajnokságot megnyerni nehéz lesz. A döntőben bennem van egy nagy dobás.”

Pars Krisztián
„Öt éve nagyon jó volt itt a dobókör, de idénre kicserélték, és nagyon fogott, ami szerintem még balesetveszélyes is. Szerencse, hogy esett az eső, mert egy kicsit csúszott. Olyan 78 méter körüli dobást éreztem magamban, nem is értem, miért nem jött ki, kicsit meghúztam a bal mellizmomat. Technikailag szétestem, így tizennegyedik lettem.”

A második csoportban aztán London olimpiai bajnoka, Pars Krisztián is dobókörbe állt, ám nem sikerült bejutnia a döntőbe.

A férfi 200 méteres síkfutás elődöntője nemcsak azért volt érdekes, mert Usain Bolt távolmaradásával és Andre De Grasse visszalépésével máris két nagy rivális esett ki a dél-afrikai Wayde van Niekerk érdemi ellenfelei közül, hanem mert néhány napig úgy látszott, a sors is azt akarja, hogy a 400 méter után kétszázon is ő győzzön. Ugyanis a mezőny egyetlen olyan atlétáját, aki idén még az ő 19.84-es idejénél is jobbat tudott futni, a 19.77-tel idei világranglista-vezető botswanai Isaac Makwalát norovírus-fertőzés gyanúja miatt néhány napja karanténba zárták. Ennek megfelelően vissza is léptették a kedd esti, 400 méteres döntőtől, amit a szabotázsra gyanakvó sportoló igen rosszul viselt, és figyelmen kívül hagyva az orvosi szabályokat, a tiltás ellenére mégis elment a fináléra. Azaz csak ment volna, mert a biztonsági őrök a kapunál lekapcsolták, és nem engedték be a melegítőpályára sem.

Aztán a szerdai elődöntő előtt néhány órával a világbajnokság rendezői úgy döntöttek, hogy kompenzálnak, és utólag engedik Makwalát rajthoz állni legalább a 200 méteres elődöntőn, ha a karantén miatt az előfutamokról már lemaradt. Ehhez csak annyit kellett tennie, hogy az esti program előtt teljesen egyedül indulva 20.53-as időn belül fusson, amire még álmából felkeltve is képes lenne. Valószínűleg életében nem lesz még egy olyan élménye, hogy egy egész stadion csak rá figyel, és csak neki szurkol.

Ő pedig nagyobb megerőltetés nélkül futott a szakadó esőben egy 20.20-as időt, aztán a célba érve még lenyomott öt fekvőtámaszt, jelezve a világbajnokság szervezőinek, köszöni, hogy aggódnak az egészségéért, de nincsenek erőnléti problémái.

És aztán jött a női súlylökés döntője, amelyet nagyon vártunk. Az ötödik sorozatig rendben is volt, de akkor a jamaicai Danniel Thomas-Dodd két centivel túldobta a harmadik helyen álló Mártont, aki csak az utolsó dobásával tudott javítani, de akkor túldobta az olimpiai bajnok amerikai Michelle Cartert is, így Baji Balázs bronzérme után magyar ezüstérem született az atlétikai világbajnokságon.

Az utolsó dobás

EZT IS KIPIPÁLTA
– Mondja, hogy így tervezte az utolsó dobásra.
– Nem mondanám, hogy így terveztem, de úgy látszik, a szokásom továbbra is megmarad, hogy utolsóra lököm a legnagyobbat – válaszolta Márton Anita. – Megint egy nagyon kiélezett verseny volt, két centivel szorultam le az utolsó sorozatban a negyedik helyre, de tudtam, hogy meg tudom csinálni, hogy ennél sokkal jobb eredményre vagyok képes. Utolsóra megint a szokásos, nem volt vesztenivalóm.

– Mit érzett, amikor a jamaicai lány két centivel nagyobbat dobott?

– Mérges voltam, mert nekem nem igazán ment úgy, ahogy szerettem volna. Benne volt, hogy hideg van, szakad az eső, de technikailag jó volt. Visszajátszották a lökéseket, és láttam, hogy nem jó, teljesen elcsapom az elejét, és nem azt csinálom, amit az utolsó időben. Próbáltam összeszedni magam és nagyon keményen meglökni.

– Utolsó dobásnál mi járt a fejében?

– Az, hogy próbáljam megint minél hosszabban meglökni. Meg ne lépjek ki.

– Kedden izgult már az eső miatt?

– Természetesen befolyásol minket, főleg azért, mert sajnos vizesedik a golyó, volt olyan lökésem, hogy kicsúszott a golyó a kezemből, és ez nem annyira jó. Kevésbé volt zavaró, hogy a zoknim tiszta víz volt. Szerencsénk volt, ahol le tudtunk ülni, nem áztunk. Több időt tudtunk szárazon tölteni.

– Mennyire volt zavaró a dobásnál az eső?

– Zavaró volt, mert nem volt száraz a golyó, kicsit csúszott is. Ezért sem sikerült az országos csúcsot meglökni, de azért az érem megvan.

– Most már szabadtéri világbajnokságról is van érme.

– Igen, és nem is bronz jött most. Kívánhatnék jobbat, aranyszínűt, de most ez a reális, és tökéletes. Sikerült az olimpiai bajnokot megverni.

16. ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG, LONDON
Férfiak. 400 m gát. Világbajnok:
Karsten Warholm (Norvégia) 48.35, 2. Yasmani Copello (Törökország) 48.49, 3. Kerron Clement (Egyesült Államok) 48.52, 4. Mowatt (Jamaica) 48.99, 5. Holmes (Egyesült Államok) 49.00, 6. Santos (Dominikai Köztársaság) 49.04.

Kalapács. Selejtező. A-csoport: 4. HALÁSZ BENCE 75.56 – döntőbe jutott. B-csoport: 5. PARS KRISZTIÁN 74.08 – nem jutott döntőbe.

Nők. 400 m. Vb: Phyllis Francis (Egyesült Államok) 49.92, 2. Salwa Eid Naser (Bahrein) 50.06, 3. Allyson Felix (Egyesült Államok) 50.08, 4. Miller-Uibo (Bahama-szigetek) 50.49, 5. Jackson (Jamaica) 50.76, 6. McPherson (Jamaica) 50.86

Súly. Vb: Kung Li-csiao (Kína) 19.94, 2. MÁRTON ANITA (MAGYARORSZÁG) 19.49, 3. Michelle Carter (Egyesült Államok) 19.14, 4. Thomas-Dodd (Jamaica) 18.91, 5. Kao Jang (Kína) 18.25, 6. Crew (Kanada) 18.21

NŐI SÚLYLÖKÉS, A DÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
1. dobás
2. dobás
3. dobás

4. dobás

5. dobás
6. dobás
1.Kung Li-csiao (Kína)
19.16
19.35
19.03
x
19.94
19.89
2.MÁRTON ANITA
18.50
18.89
18.65
18.33
18.54
19.49
3.Michelle Carter (Egyesült Államok)
18.8218.8619.14
19.03x
18.97
4.Danniel Thomas-Dodd (Jamaica) 18.70x18.7618.56
18.91
18.76
5.Kao Jang (Kína)
18.03
18.00
17.7918.22
18.1118.25
6.
Brittany Crew (Kanada)
17.52
18.21
17.71
xxx
7.Julija Leancjuk (Fehéroroszország)
17.84
x
18.12
x
x
17.51
8.Yaniuvis López (Kuba)
17.28
17.9818.03x
17.46
x
9.Geisa Arcanjo (Brazília)
17.93
x18.03

10.Raven Saunders (Egyesült Államok) x13.75
17.86

11.Melissa Boekelman (Hollandia)
17.61
17.73
x
12.Pien Ka (Kína)
17.60
xx
ATLÉTIKAI VB, ÉREMTÁBLA
ország
arany
ezüst
bronz
összesen
1. Egyesült Államok 4 5 6 15
2. Kenya 3 1 3 7
3. Dél-Afrika 2 2 4
4. Kína 1 2 1 4
5. Lengyelország 1 2 1 4
6. Etiópia 1 2 3
7. Bahrein 1 1 2
8. Jamaica 1 1 2
9. Venezuela 1 1 2
10. Franciaország 1 1 2
11. Norvégia 1 1
12. Belgium 1 1
13. Görögország 1 1
14. Csehország 1 1
15. Nagy-Britannia 1 1
16. Új-Zéland 1 1
17. Litvánia 1 1
18. MAGYARORSZÁG 1 1 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik